Állami milliárdok Eurovegasnak?

2006.02.03. 08:18
Közel 47 millió eurós, azaz 11,8 milliárd forintos állami támogatást kaphat a bezenyei Eurovegas megaprojektben közreműködő osztrák Lukale Investment & Development AG tervezett fejlesztéseihez.

Az összesen 228 millió eurós beruházást tervező Lukale képviselője, Rada Anikó a Világgazdaság kérdésére megerősítette a Világgazdaság által a Format című osztrák hetilapból vett információt. Mint mondta: ugyan még nem kapták készhez a hivatalos értesítést, de a magyar államtól összesen 46,7 millió euró támogatást kapnak, ebből 14 millió vissza nem térítendő, a maradék több mint 32 millió eurót pedig, amelyben benne vannak az adókedvezmények is, 10 év alatt kell visszafizetnie a társaságnak. A támogatást az ütemtervhez, a létesülő munkahelyek számához és a bankgaranciához köti az állam. A Format az összeggel kapcsolatban megjegyzi azt is, hogy ekkora támogatást a magyar államtól eddig egyetlen osztrák vállalkozás sem kapott.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál ugyanakkor lapunknak azt mondták: nincs tudomása a tárcának az állami szubvencióról. Folytak tárgyalások a céggel, de döntés nem született a támogatás ügyében.

A Lukale tervei szerint 2007 szeptemberéig egy hatvanezer négyzetméteres bevásárlóközpont épül, és elkészül az élményváros egy része. A következő ütemben ötcsillagos luxushotelt építenek, míg a harmadikban, 2009. áprilisig négycsillagos apartmanházakat emelnek. A három fázis során 3210 munkahelyet teremtenek. A 2007 és 2009 közötti időszakban a beruházásra költött 228 millió eurón túl 2014-ig további fejlesztéseket hajtana végre a társaság. Az addigi összes projekt akár 400 millió euróba is kerülhet. Az élményváros mellett tervezett kaszinóberuházással együtt ennél is jóval nagyobb öszegre rúg az Eurovegas felépítése. A Las Vegas-i székhelyű Ellis Gaming LLC, amely évek óta tervezi a beruházást, öt kaszinót, illetve hozzá tartozó kiszolgálóegységeket, hoteleket építene két év alatt. A teljes beruházás mintegy 400 millió euróba kerülhet.

A kaszinóberuházás elindulásához a Pénzügyminisztériumnak nyilvános pályázatot kellett kiírni, mert ilyen jellegű tevékenységet máskülönben csak az állami tulajdonban lévő szerencsejátékcég indíthatna. A tendert január 19-én hirdette meg a PM legfeljebb öt játékkaszinóból álló egység üzemeltetésére. A koncessziót 20 évre nyerheti el a győztes, öt egység esetén évente összesen mintegy 3,5 milliárd forint ellenében. Sőt, a projekt ösztönzése érdekében tavaly még törvényt is módosítottak, hogy kedvezőbb adózási feltételeket tudjanak adni a győztesnek.

Úgy tűnik azonban, hogy az Ellis mellett másokat is érdekel a kaszinóberuházás: időközben a Casinos Austria is jelezte, hogy részt venne a projektben. A Format pedig úgy tudja, a világ legnagyobb kaszinócége, a Harrah is érdeklődik a koncesszió iránt.