Árpád
-1 °C
9 °C

Lemondott Katona Tamás

2006.10.13. 16:42
Lemondott tisztségéről Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára, a lemondást Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta. Utódlásáról egyelőre nincs döntés.

Belebukott újabb kommunikációs bakijába a Pénzügyminisztérium államtitkára: Katona Tamás benyújtotta lemondását, amelyet elfogadott a miniszterelnök.

Katona Tamás tegnap, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének konferenciáján szólalt fel, s egyebek között az ingatlandóról beszélt. Az adónemről úgy fogalmazott, azt 2008-tól az átlagot meghaladó értékű ingatlanokra vetnék ki, s az átlagos értékhatár 9,5 millió forint. Ugyanakkor csak később pontosította a nyilatkozatát úgy, hogy abból kiderüljön, nincs még semmiféle kormánydöntés a kérdésben.


Katona Tamás

Az államtitkárnak nem ez az első kommunikációs bakija: június 27-én, az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén lényegében tényként jelentette be: a kormány elfogadja azt a javaslatot, hogy ne a 15 százalékos áfakulcsot emeljék 20 százalékra, hanem mindkét kulcsot kisebb mértékben. A kérdésben azonban nem volt koalíciós egyeztetés, és másnap ki is derült: a kabinet kitart az eredeti, azóta hatályba lépett egységes 20 százalékos kulcs mellett. Katonát akkor figyelmeztette a miniszterelnök, ahogy egyébként most, lemondását is az előzte meg, hogy Gyurcsány Ferenc "figyelmeztette őt a nyilatkozattételi fegyelemre, a kormányzat tisztségviselőkkel szembeni elvárásaira".

Máshol majd nagyra értékelik

A kormány által kiadott közlemény szerint a kormány és a kormányfő nagyra értékeli Katona Tamás szakmai munkáját, személyes hozzájárulását az Új Egyensúly programjához és a Magyar Köztársaság konvergenciaprogramjához, ezért a kormány továbbra is számít Katona Tamás munkájára, más, később meghatározandó beosztásban.

"A kormányfő megengedhetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy kormányzati tisztviselők nyilatkozatai olyan szándékokat tulajdonítsanak a kormánynak, amelyekről döntés semmilyen formában nem született, amelyek nem tükrözik a kormány konkrét álláspontját, pontos terveit. Az államtitkárnak az ingatlanadóval kapcsolatos tegnapi nyilatkozata - egy korábbi hasonló esetet követően második alkalommal - ilyen hamis látszatott keltett, ilyen nyilatkozat megtételére felhatalmazása nem volt" - áll a közleményben.

Fidesz: Leszámolás a bűntársak között

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint Katona lemondása azt jelzi, hogy Gyurcsány Ferenc valószínűleg úgy döntött, "leszámol bűntársaival" - Navracsics Tibor erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt. A politikus szerint a miniszterelnök a balatonőszödi beszéd óta "menekül". Gyurcsány Ferenc pánikban van, ezért váltja le azokat az embereket is, akik még az "indokoltnál is hűségesebben igazolták az ő nyílt és szervezett politikai hazugságát", mondta.

Navracsics Tibor szerint Katona Tamás volt az egyik "fő aktora" a nyílt és szervezett politikai hazugságoknak, és szerinte ebben a legtovább tartotta magát, hiszen két nappal balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után is cáfolta egy interjúban, hogy a miniszterelnök a Pénzügyminisztérium trükközéséről is beszélt volna májusban az MSZP-frakció előtt.

Az MDF szerint nem oldott meg semmit Katona Tamás távozása. Almássy Kornél a párt alelnöke szerint a miniszterelnök rosszul tette, hogy leváltotta Katona Tamást, ez ugyanis nem növeli a befektetői bizalmat és nem erősíti az ország jóhírét sem. Az MDF-es politikus szerint a pénzügyi államtitkárnak a kormányzati ötletelés, a koncepciótlanság, a döntések előkészítetlensége, az írásos előterjesztések hiánya miatt kellett távoznia.