Felpörgeti Kecskemétet a Mercedes

2008. június 23., hétfő 08:15

Kecskemét gazdasági szereplői és a környék különböző oktatási intézményei számára is nagy lehetőség a Daimler óriásberuházása. Ugyanakkor komoly kihívás is, ezt igazolják az audis tapasztalatokkal bíró győriek is.

A Kecskeméten több mint ezer főt foglalkoztató, Nagy Zoltán, a svájci központú Phoenix Mecano ügyvezető igazgatója azt mondta: örül a város sikerének, ügyvezető igazgatóként viszont komoly aggályai vannak a várható munkaerő elszívás miatt. "A munkanélküliség Kecskeméten igen alacsony, öt százalék körüli. A hozzánk hasonló vállalkozások viszont már most is úgy tapasztalják, hogy sincs szabad munkaerő. Kisebb, néhány száz főt foglalkoztató vállalkozások indítását is megérezzük" – fogalmazott.

A Bosal cégcsoport kecskeméti ügyvezetője, Sipos János ezzel szemben kimondottan örül annak, hogy a Mercedes-gyár megversenyezteti majd a munkaerő-piacot. Szerinte hosszú távon senkinek sem jó az állóvíz, az új érkezők – az első zavarok után – pozitív hatást fejtenek ki. "Így gondolom a Mercedes érkezésével kapcsolatban is. Így egyáltalán nem tartok attól, hogy tőlünk elszivárogna a munkaerő. Az új gyár létesítésével, azt gondolom, hogy a környéken működő cégeknél is szükségszerűen emelkedni fog a munkakultúra" – mondta Sipos János.

A város és a környék különböző oktatási intézményei számára is nagy lehetőség, ugyanakkor komoly kihívás is, hogy elegendő szakképzett munkaerőt képezzenek a cég számára. Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára azt mondta: a térség szakképzés szempontjából megfelelő.

A gyár szakemberei is erre a következtetésre jutottak az alapos vizsgálatuk során. Kiváló a kapcsolat a kecskeméti önkormányzat, az üzleti szféra szereplői, illetve a kamara között, jól működik a területi szakképzési bizottság, s ami ugyancsak fontos, Kecskeméten és a megye kisebb városaiban – Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán, Kalocsán, Baján – is vannak színvonalas oktatási intézmények. A kamarai titkár szerint mielőbb meg kell kezdeni a tárgyalásokat a társasággal, hogy megtudjuk, milyenek az igényei, mennyi szakképzett és szakképzetlen munkásra lesz szüksége.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!