Gyurcsány: Lesz édes és keserű pirula is

2009. január 16., péntek 17:15

A világgazdasági válságra adandó válaszok között lesznek olyanok, amelyek egyeseknek tetszeni fognak, másokat pedig érzékenyen érintenek - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista frakciótagokkal történő konzultáció előtt. Áfaemelés lehet a láthatáron, ám az szja és a munkavégzéshez kötődő járulékok terén valamelyest enyhülhet az elvonás.

Lesz édes és lesz keserű pirula ebben a dobozban - fogalmazott a kormány által javasolandó válságkezelő intézkedések kapcsán a kormányfő az MSZP-frakció tagjaival kezdeményezett konzultáció előtt. Gyurcsány Ferenc azt mondta, biztosan lesz a megoldások között olyan, amely valakiknek jól fog esni, tetszeni fog, s lesz olyan is, amelyiket egyesek szeretni fognak, miközben mások a szájukat fogják húzni tőle.

Értesülésünk szerint az egyik keserű pirula az áfaemelés lehet, de fut a jövedéki adó növelése is. Ezt az adórendszer másik elemeinek csökkentésével, a személyi jövedelemadó és a munkavégzéshez kötődő járulékok mérséklésével - legalább részben - ellensúlyozná a kormány.

Mint tegnapi cikkünkben beszámoltunk róla, információink szerint 200-250 milliárdos lyuk tátong a költségvetésben. Ezt részben minisztériumi kiadások lefaragásával foltozná be a kabinet, ám némiképp, a GDP 2,9 százaléka körülire emelné az eddig kőbe vésettnek hitt 2,6 százalékos hiánycélt. Jövőre nagyobb szerepet kaphatnak a vagyoni típusú adók, és rászorultsági alapúvá tennék (például jövedelemkorláthoz kötnék) a szociális juttatásokat. Ám úgy tűnik, a kormány nem várna az adórendszerbeli átrendezéssel 2010-ig, már idén egyes adónemeket emelhetnek, másokat pedig valamelyest enyhíthetnek.

A miniszterelnök úgy értékelte, hogy az elmúlt hatvan év legbonyolultabb gazdasági átalakulása folyik, és "fel fog fordulni a világ gazdasága". Gyurcsány szerint azért nem könnyű a megoldás, mert egyik oldalról fent kell tartani az egyensúlyt, másik oldalról piacot kell teremteni, foglalkoztatást és beruházást növelni, csökkenteni kell a terheket.

Gyurcsány kijelentette, arra fog törekedni, hogy ne húzzák-halasszák a választ, hanem a lehető leggyorsabban kínáljanak megoldásokat. Ma a miniszterelnök az MSZP-frakció tagjaival konzultál, vasárnap este államtitkárokkal, a frakció és a választmány vezetésével kibővített kormányülést tartanak. Január 29-re rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a kormány.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!