Jönnek a kínaiak

2003.02.04. 09:24
A robbanásszerűen bővülő kínai idegenforgalom az év második felében Magyarországot is elérheti. A csoportok fogadására való készülődés máris Európa-szerte leverte az árakat: csak az marad versenyben, aki 60-70 dollárból megoldja egy vendég egynapi ellátását.
Tavaly bő harmadával nőtt a külföldre utazó kínai turisták száma, az idén további 15 százalékos bővülés várható. Az ázsiai ország a múlt év végén - számos uniós ország mellett - Magyarországot is felvette a jóváhagyott turisztikai célországok listájára.

A kétoldalú idegenforgalmi megállapodás megszületésével így már az év második felétől érkezhetnek szervezett csoportok Magyarországra. Ezt egyébként nemcsak nálunk, de Európa-szerte várják. A lázas felkészülés máris lenyomta az árakat. Németországból eddig 328 utazásszervező jelentkezett a kínai félnél, s az első csoportokat ebben a hónapban fogadják.

"Az maradhat csak versenyben, aki hosszú távra gondolkodik, aki 60-70 dollárból, vagy még kevesebből ki tudja hozni egy kínai vendég egynapi ellátását" - figyelmeztet Bottyán Éva, aki a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének képviseletében vesz részt a kínaiak beutazását előkészítő bizottság munkájában. A tömeges érkezés ugyanis előbb-utóbb meghozza a várt gazdasági eredményt is.

A kínai turista igényei

Ráadásul nemcsak olcsón, hanem merőben új igényekre felkészülve kell fogadni a kínaiakat, akik nem vagy csak nagyon korlátozottan fogadják el az európai szokásokat. Szállodai elhelyezésükkel talán nem lesz gond, de étkezési szokásaikhoz, azokhoz kapcsolódó szertartásaikhoz ragaszkodnak. A szállodákban megszokott reggelit még elfogadják, ám az ebédet és a vacsorát már nem.

Nem kelendő még köreikben a gyógyturizmus sem, s fel kell hívni figyelmüket kultúránkra, történelmünkre is. Viszont az olyan látványosságok, mint a várak, a kastélyok, a templomok, a műemlékek, érdekességet jelentenek számukra. Szívesen járnak kaszinóba, lokálba is, és érdekli őket minden, ami a rendszerváltással kapcsolatosan a gazdasági életünkben bekövetkezett. A kínai utazók rövid idő alatt sokat akarnak látni, s a programok között szívesen veszik a vásárlást, illetve mindent, ami az üzlethez kapcsolódik.

Kínai nyelvet beszélő idegenvezetők kerestetnek

Egy-egy európai utazásuk alatt minél több országba szeretnének eljutni és minél rövidebb idő alatt. A Kínából kiutaztató irodák kínálatában 15 nap 8 ország, vagy 10 nap 4 ország szerepel ajánlatként. Az Európába irányuló forgalom növekedését azonban komolyan gátolja a légijáratok kapacitásának korlátozott volta.

A felkészülés fontos része lesz a kínai nyelvet beszélő idegenvezetők megtalálása is, s a Magyar Turizmus Rt. a már meglévő kínai nyelvű prospektusok mellett újabbak elkészítését fontolgatja. A Világgazdaság információi szerint a Malév még nem döntött pekingi járata újraindításáról, egyelőre csupán vizsgálják ennek lehetőségét.