Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Negyedmillió kismamának 34 milliárd forint jár

2003.09.01. 17:40
Várhatóan mintegy negyedmillióan kapják meg a 2000 január és 2002 március közötti, elmaradt, kismamáknak járó jövedelempótlékot még az idén, amennyiben megszületnek az ehhez szükséges jogszabályok. A központi költségvetés számára ez összesen mintegy 33,6 milliárd forintos kiadást jelent.
Várhatóan mintegy negyedmillióan kapják meg a 2000 január és 2002 március közötti, elmaradt, kismamáknak járó jövedelempótlékot még az idén, amennyiben megszületnek az ehhez szükséges jogszabályok - mondta el Dani Csaba, a Magyar Államkincstár osztályvezetője. A központi költségvetés számára ez összesen mintegy 33,6 milliárd forintos kiadást jelent.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) június 25-én, illetve július 2-án három Somogy megyei kismama területi államháztartási hivatal ellen indított közigazgatási perében hirdetett felülvizsgálati döntéseket.

Kérelem nélkül fizetnek

A LB kimondta, hogy a 2000 januárjától 2002 márciusáig terjedő időtartamra jár a 6700 forintos jövedelempótlék, kamatok nélkül. A kormányszóvivő akkor úgy tájékoztatott: az állam még az idén, egy összegben, kérelem nélkül kifizeti az érintett kismamáknak a jövedelempótlékot, a járandóság adómentessége érdekében pedig törvényjavaslatot terjesztenek a parlament elé.

Dani Csaba elmondta: az adómentességhez a személyi jövedelemadóról szóló törvényt kell módosítani. Tudomása szerint a javaslat már a parlament előtt fekszik, s a szeptember 15-i munkakezdés után minden bizonnyal rövidesen szavaznak róla. A végrehajtást, a kifizetés részleteit egy kormányrendelet rögzíti majd, ennek tervezete már akár ezen a héten a kabinet elé kerülhet. Amint a két jogszabályt elfogadják, megkezdődhetnek a kifizetések, melyeknek végső határidejéül várhatóan december 31-ét szabja majd a jogalkotó - tette hozzá.

Októberben kapják

Az elmaradt pótlékokat hivatalból folyósítják. Az osztályvezető arra számít, a jogosultak kétharmada még októberben hozzájut járandóságához. Aki azonban nem kapja meg október végéig, célszerű, ha kérelemmel fordul az államkincstárnak az állandó lakóhely szerint illetékes területi igazgatóságához. Ezek a szervek a területi államháztartási hivatalok utódai.

Várhatóan azoknál lesz szükség kérelem benyújtására, akiknek az adataiban módosulás történt, például megváltozott nevük, lakcímük, illetve azoknál, akiknek olyan munkáltató folyósította 2000-2002 márciusa között a gyermekgondozási segélyt, amely már megszűnt - mutatott rá az államkincstár osztályvezetője. A kérelem mintája a kormányrendelet mellékletében hozzáférhető lesz.

Várhatóan 2004. március 31-ig lehet az igazgatóságokhoz fordulni az elmaradt jövedelempótlék ügyében, illetve attól számítva hat hónapig lehet majd igazolási kérelemmel élni, ha valaki például betegség, vagy távollét, külföldi tartózkodás miatt akadályoztatva volt.

Alkotmánybírósághoz fordul az ügyvéd

Radovics Csilla ügyvéd, a három Somogy megyei kismama jogi képviselője elmondta: a napokban Alkotmánybíróság előtt támadja meg a családtámogatásról szóló törvényt. Továbbá egyik ügyfele rendes bíróság előtt, polgári perben, államigazgatási jogkörben okozott kár címén kívánja érvényesíteni a jövedelempótlékkal kapcsolatos igényét, a keresetet szintén a napokban elküldik az illetékes megyei bíróságnak.

Ez az ügyvédnő szerint azok számára nyújthat további lehetőségeket, akiknek a jogosultsága 2000. január előtti, illetve akik nem elégedettek azzal, hogy kamat nélkül jutnak hozzá a jövedelempótlékhoz.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!