Gyorsforgalmi utakat építenének autópályák helyett

2006.10.19. 11:26
A kormány álláspontja szerint a kis- és középvállalkozások fejlesztési támogatásainál a kedvezménnyel elérhető forrásoknak kell többségbe kerülniük a vállalkozásoknak ingyen juttatott tőkével szemben - erről Gyurcsány Ferenc beszélt a Nemzeti Fejlesztési Tanács ülésén. A miniszterelnök azt kérte a tanács tagjaitól, hogy határozott véleményt alakítsanak ki ebben a kérdésben.

A kis- és középvállalkozások fejlesztésére mintegy 3000 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2007-2013 között. "Ha a vállalkozások mögött nincs valódi saját kockázatviselési képesség, azaz közpénzből szeretnének kockáztatni, majd a hozamból magántulajdont létrehozni, ez legalábbis felvet nagyon komoly morális kérdéseket is" - mondta a miniszterelnök.

"Jelentős feszültség van az infrastruktúra-fejlesztésben" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: a kormány azon az állásponton van, hogy az autópálya-fejlesztést nagyon sok helyen gyorsforgalmiút-fejlesztéssel kell pótolni.

Jövő hétre elkészül a terv

A költségvetéssel kapcsolatban elmondta, hogy miközben "nagy szigorúságot" érvényesítenek, van két terület, ahol ez nem jelent forrásszűkítést: az egyik a nyugdíj és családtámogatás, a másik az európai pénzek lehívásához szükséges hazai forrás.

A kormányfő elmondta: a jövő héten a kormány elfogadja az Új Magyarország Fejlesztési Terv utolsónak tekintett változatot, és ezt követően benyújtja Brüsszelnek.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint a kormány számára az a legfontosabb, hogy sikerül összeegyeztetni a rövid és hosszú távú célokat és programokat, a nagy elosztórendszereket és az igazgatást érintő reformok ügyét a nagy fejlesztési ügyekkel. Hozzátette, hogy az "összeillesztési zavarokkal" kapcsolatban részletes és konkrét jelzéseket nem kaptak.

Szegénységellenes program

Úgy vélte, az átfogó, az operatív programokon túlmutató tervek közül a legnehezebb a kistérségi integrált programok és a szegénységellenes program végrehajtása lesz. A többi eszközrendszere ugyanis jóval világosabb - tette hozzá. A kistérségi integrált programokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy nincsenek magyar tapasztalatok.

A miniszterelnök közölte: nem lát érdemi gondot a külön programként kötelezően megfogalmazott nemzeti vidék- és agrárfejlesztési program és az Új Magyarország Fejlesztési Terv között, és az intézményrendszer kiépültségét illetően sem.