Élesedő verseny a lakáshitelek között

2005.03.03. 08:27
A legnagyobb lakossági bankok jelentős árversenybe kezdtek, a forinthiteleknél a bankoknak csak hónapok múlva kellene érvényesíteniük a jelenlegi piaci kamatcsökkenést, ezzel szemben a verseny jóval korábban kikényszeríttette ezt a lépést.
Beindult a kamatvágási hullám: a legnagyobb lakossági bankok jelentős árversenybe kezdtek a lakáshitelek terén, így megtört az év eleji csend. Szerdán három hitelintézet jelentett be kamatcsökkentést. A Raiffeisen például akciós jelleggel - a márciusban és áprilisban felvett hiteleknél - egy százalékponttal csökkentette a forint- és a devizahitelek kamatait, így az egyébként is kedvezményes Fészekrakó hiteleknél, svájci frankban (CHF) az éves kamat már csak 0,99 százalék.

Akciók

A CIB Banknál folytatódik a korábbi akció, így márciustól június végéig a szokásosnál ugyancsak egy százalékkal olcsóbbak a devizahitelek, s a bank március elsejétől a CHF- mellett már euróalapú hiteleket is kínál, illetve ezeknél lehetővé teszik a devizában való törlesztést.

A harmadik bank, az Erste, az évente változó kamatozású forinthiteleknél mérsékelte az árat, a kamatok itt fél százalékponttal estek, s a devizahiteleket akciós jelleggel április végéig kedvezőbb kondíciókkal kínálja.

A forinthiteleknél a bankoknak a kamattámogatásról szóló kormányrendelet szerint csak hónapok múlva kellene érvényesíteniük a jelenlegi piaci kamatcsökkenést, ezzel szemben a verseny jóval korábban kikényszeríttette ezt a lépést.

A kezdő lökést a piacnak nyilvánvalóan az OTP Bank adta meg. Azzal, hogy a kamatot és kezelési költséget egybevetve a legnagyobb magyar bank visszahozta a több mint egy éve nem látott hat százalékos hiteleket a forintalapú, támogatott, új lakásra szóló konstrukcióknál, feladta a leckét a többieknek is.