Megijed a jegybank?

2007.05.17. 14:08
A jegybank inflációs céljának teljesülését fogja ígérni a jövő héten hétfőn megjelenő inflációs jelentés, ám az elemzők többsége szerint ez sem lesz elegendő arra, hogy a monetáris tanács kamatot vágjon – ez a Portfolio.hu által végzett piaci felmérés eredménye.

Látványosan megosztott az elemzői kar a hétfői kamatdöntést illetően. A megkérdezett 17 elemző közül kilenc úgy látja, nem kezdi meg a kamatcsökkentést májusban a jegybank, heten viszont annak adnak nagyobb esélyt, hogy indul a monetáris lazítás. Egy elemző teljesen bizonytalan volt a kérdésben.

Érdekes

Az eredmény azért érdekes, mert egyébként szinte senki nem kételkedik abban, hogy a jegybank aktuális inflációs jelentésében 2008 végére a 3 százalékos cél teljesülését ígérő előrejelzéssel áll elő. Sőt, a technikai feltevések (árfolyam, olaj, költségvetési helyzet) kedvező alakulása miatt néhány tized százalékponttal akár csökkenhet is a prognózis. Most először 2009 eleji prognózist is közöl majd a jegybank, ami vélhetően szintén összhangban lesz a céllal.

Emellett az egyensúlyi folyamatok is kedvezően alakulnak, tehát fundamentális magyarázat látszólag nincs. Az elbizonytalanodás oka leginkább a mai igen magas béradat, ami a várakozások szempontjából minősíthető kedvezőtlennek, de néhány elemző a váratlanul magas GDP-növekedést is megemlítette, feltételezve, hogy részben a lakossági fogyasztás okozhatta a meglepetést.

Nem lesz tartós

A felmérés konszenzusa szerint az első kamatvágás időpontja június lehet. A múlt hónapban még május-június egyforma eséllyel szerepelt, és az akkori kamatdöntést kísérő kommunikáció miatt a piac a következő hetekben érezhetően egyre nagyobb esélyt adott májusnak.

Ráadásul a kamatcsökkentés esetleges megindítása sem hozza el a tartós, folyamatos vágás időszakát – vélik az elemzők. A várakozások szerint év végére is "csupán" 7 százalékig süllyedhet a kamat (múlt hónapban 6,75-7 százalék volt a konszenzus), vagyis eszerint a májusi döntéssel együtt hátralévő 8 alkalomból mindössze négyszer vághat 25 bázispontot a tanács.

PM: Nincs inflációs kockázat

A pénzügyminisztérium egyelőre nem aggódik a béradatok miatt. A tárca államtitkára, Kovács Álmos a csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte: ez a szám nem tükrözi az inflációs kockázatot. Az államtitkár szerint az első negyedéves bérstatisztikák lényegében összhangban vannak a tárca várakozásaival.

A PM most kiadott egy összefoglalót az első negyedéves gazdasági és pénzügyi folyamatokról. Ebben az olvasható, hogy a tárca a nemzetgazdaság egészében éves szinten 7,7 százalékos, a versenyszférán belül 8,5 százalékos bruttó bérnövekedéssel számol.