Járai: akár hét százalék is lehet az infláció

2003.09.30. 17:11
"A kormány által összeállított költségvetés eddig nyilvánosságra került számai elmozdulást jelentenek a hiány csökkentésére" - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden. A jegybankelnök szerint azonban a következő évi büdzsében a kiadásokat kellene csökkenteni, nem a bevételeket növelni, mert így a költségvetés bizonyos tekintetben növeli az inflációt.
Jövőre a jegybank 6,5 százalékos éves átlagos inflációval számol, úgy, hogy év elején az áfa-változások miatt akár 7 százalékos is lehet az éves visszatekintő pénzromlás, 2004 decemberében azonban 5,5-6 százalékra mérséklődik. Járai szerint reális, hogy az uniós csatlakozás után az ország 2004 közepén belép az integráció árfolyamrendszerébe, az ERM II-be. "A belépéskori árfolyamnak egyensúlyinak kell lennie, amely figyelembe veszi a gazdaság versenyképességét is. A középárfolyam a mostani elgondolások szerint nem lehet messze a 250-260 forint/euró körüli árfolyamtól" - hangsúlyozta.

László átadta a költségvetési javaslatot

László Csaba kedden átadta Szili Katalin házelnöknek a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot az Országházban. "Ez a költségvetés az építést támogatja, az európai uniós csatlakozást szolgálja és mindazokat a jóléti reformokat, amelyeket a kormány elkezdett" - mondta a pénzügyminiszter. Az idei évre tervezett költségvetési előirányzatnál 150 milliárd forinttal több forrás szerepel út- és autópálya-építésre, ez az összeg elegendő arra, hogy a meghirdetett programot jövőre folytatni lehessen -tette hozzá.

A miniszter szerint a gazdasági növekedés jövőre 3,5 százalék, az infláció pedig 5-6 százalék lehet. László Csaba elmondta, hogy a most átnyújtott javaslatot a minisztérium a múlt heti kormányülés alapján véglegesítette. Szili Katalin a 629 oldalas előterjesztés átvétele után átnyújtotta a pénzügyminiszternek a törvényjavaslat tárgyalási menetrendjét, amely szerint a zárószavazásra december 15-én kerül sor.

Fidesz: többet von el a családoktól az új adótörvény

A Fidesz vezérszónokai a gazdasági helyzet romlását és a családok növekvő terheit emelték ki a jövő évi adótörvényekről szóló általános vitában kedden a parlamentben. A gazdasági növekedés hatéves mélyponton van, a pénzromlás mértékének csökkenése pedig nyolc év után megtört - mondta Varga Mihály. Hangsúlyozta: a vállalkozásösztönző programok leállítása miatt megbomlott a külső és a belső pénzügyi egyensúly.

Az adótörvények módosításának legnagyobb vesztesei a kis jövedelműek lesznek, az áfa-kulcsok emelése miatt ugyanis nőni fog az élelmiszerek és a gyógyszerek ára - közölte a pénzügyi tárca volt vezetője. Mindezeket együttvéve, "egyhavi nyugdíjat vesznek ki az idősek zsebéből" - jelentette ki.