Még nem kell emelni a nyugdíjkorhatárt

2006.08.25. 10:53
Akár jövőre beléphetünk az ERM-II árfolyamrendszerbe, 2011-ben pedig lehet eurónk - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter, miután a kormány elfogadta a konvergenciaprogram Gyurcsány Ferenc által kedden ismertetett tervezetét.
"Mostani számításaink szerint 2007-2009 között léphet be Magyarország az ERM-II árfolyamrendszerbe, és 2011-2013 közöttre dönthetünk arról, mikor milyen feltételekkel tudunk az eurózónához csatlakozni" - mondta el Veres János pénzügyminiszter a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Tegnap a kormány első változatban tárgyalta a konvergencia-programot. Veres később úgy pontosította kijelentését, hogy 2011-2013 között csatlakozhatunk az euróövezethez, erről azonban már korábban meg kell hozni a döntést.

Együtt az MNB-vel

Nem alakult ki vita az MNB és a kormány szakértői között az államháztartási pálya változtatása tekintetében, ezért ezek a számok nem is módosultak - jelentette ki a pénzügyminiszter. Arra a kérdésre, hogy ha nincs érdemi véleménykülönbség, akkor mi okozza azt, hogy a kabinet 2011-2013 közötti, míg az MNB vezetője legjobb esetben 2013-as euróbevezetést tart megvalósíthatónak, Veres úgy reagált: "Az euró bevezetésében nem volt egyeztetés a jegybank és a kormány között."

A makrogazdasági fejlődés főbb elemei
2005
előzetes tény
2006
várható
2007
prognózis
2008
prognózis
2009
prognózis
változás az előző évhez képest, %
Bruttó hazai termék (GDP) 4,1 4,1 2,2 2,6 4,1
Egy főre jutó reáljövedelem 6,3 1,9 -1,7 0,1 2,5
Infláció 3,6 3,5 6,2 3,3 3,0
Államháztartás hiánya (ESA95) 7,5 10,1 6,8 4,3 3,2
Bruttó államadósság 62,2 67,9 71,5 72,7 70,8

Hozzátette: mivel folyamatosan zajlanak a számítások a Pénzügyminisztériumban, ezért kisebb változtatások a ma rendelkezésre álló programban is vannak a kedden kiadott sajtóanyaghoz képest, és a jövő csütörtökön megjelenő végleges konvergenciaprogramban is lehetnek még. Veres elmondta: azért nem adtak most ki dokumentumot a program jelenlegi verziójáról, mert a tegnapi kormányülésen végrehajtott változtatásokat éjjel vezették át, és szeretnék még egyszer átolvasni, nehogy hibák szerepeljenek benne. A miniszter hangsúlyozta: döntően nem változtak a főbb számok, a módosítások pedig nem érdemiek. Veres jelezte: 6,2 százalékos maradt a 2007-es éves átlagos inflációs prognózis.

Nyugdíjrendszer: csak felülvizsgálat

Veres a félreértések elkerülése érdekében jelezte, hogy a nyugdíjkorhatár emeléséről nincs információ a konvergenciaprogramban; nincs most itt az idő arra, hogy erről döntést hozzon a kormány - érzékeltette. Hozzátette: jelenleg csupán az szerepel a tervekben, hogy a korkedvezményes és a rokkantnyugdíjazás feltételrendszerét felülvizsgálják.

Három főbb okot sorolt fel Veres János arra, hogy a kormány megítélése szerint mi ad hiteleséget a programnak: az anyag az MNB-vel együttműködve készült, a lényegi programpontokban a jegybank és a kormány elképzelései azonosak. Emellett a konvergenciatanács szakmai véleményt formál, amelyet kedden hoznak nyilvánosságra. A kormány ugyanakkor konzervatív számításokat szerepeltetett a felvázolt makropályában, amelyet Veres szerint a piaci elemzők és kutatóintézetek sem vonnak kétségbe.

Reformokat ígérnek

Gyurcsány Ferenc kormányfő kedden ismertette a tegnap a kormány által jóváhagyott tervezetet: a további menetrend szerint a jövő héten az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, az Országos Érdekegyezető Tanács és a kormányfő által létrehozott konvergenciatanács is véleményt mond a programról, amelyet szeptember 1-ig, azaz jövő péntekig kell benyújtani Brüsszelnek. Ismert: az eurózónába pályázó uniós országoknak az évente egyszer kötelezően elkészítendő konvergencia programot minden évben decemberben kell benyújtani. A legutóbbi, 2005 végén készült magyar anyagot Brüsszelben olyan szinten találták - különösen az előző évek programjai és a valóság jelentős eltérése miatt - megalapozatlannak, hogy visszadobták azt. Javítást szándékoltan a választások utánra, az új kormánytól kértek.

A régi-új kabinet által készített tervezett számai gyökeresen eltérnek a korábbi programokban foglaltaktól, ám ez az anyag elemzők véleménye szerint ezúttal a valóságot veszi alapul, és reálisnak tűnő pályát rajzol fel. A kormány a bevételi oldalon a már elfogadott adóemelésekkel és a 2008-ban bevezetendő ingatlanadóval kívánja biztosítani az egyensúly elérését. A kiadási oldalon ugyanakkor még mindig számos konkrétum hiányzik: a tervezetben szerepel a nyugdíjrendszer már említett felülvizsgálata és az egészségügyi reform folytatása is, de ezekről részletek még nem váltak ismerté.