Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Nőtt a kisvállalkozók gazdaságba vetett bizalma

2004.02.27. 12:01
Az Ecostat felmérése szerint tavaly augusztus óta folyamatosan nő a kis- és középvállalatok bizalmi indexe. A vállalkozások kedvezőbb adórendszert remélnek, ugyanakkor nagy a félelem az erős versenytárs megjelenésétől.
A felmérés szerint 2004. februárjában a kis- és középvállalatok bizalmi-indexe elérte 47,5 százalékot, tendenciája tavaly augusztustól mérsékelten emelkedett. A kis- és középvállalatok üzleti bizalma 2004 első félévére erősödött, a hazai vállalkozások a következő hónapokban javuló működési feltételekkel számolnak. A cégek mérsékelt optimizmusában az ország javuló reálgazdasági folyamatai mellett a külgazdaság élénkülése játszik szerepet.

Erős versenytárs

A hazai kis- és középvállalati szektor fél éves gazdasági várakozásaiban a korábbi hónapokénál nagyobb optimizmus érezhető. A gazdasági feltételek kedvezőbb megítélésében nem annyira az ország uniós csatlakozásának rövidtávú pozitív hatása, mint a reálfolyamatok tartós javulásába vetett bizalom játszik szerepet. Az előrejelzésekből kiszűrhető ugyanakkor, hogy a januártól bevezetett adóváltozások a vállalkozások széles körét hátrányosan érinti.

Saját vállalkozásuk rövid távú fejlődési kilátásait javulónak ítéli a cégek mintegy egyharmada. Romló feltételekkel a januári előrejelzésnél szélesebb kör, 38 százalék számol. Februárban a piaci pozícióit fél éven belül megrendítő verseny kialakulásától a vállalkozásoknak 38 százaléka tart új, erős versenytárs megjelenését 42 százalékuk valószínűsíti.

A termelési feltételek javulnak

A hazai vállalkozások szerint a termelési feltételek kismértékű javulása alapvetően a külső piacok bővülő keresletével áll összefüggésben. A belföldi értékesítés lehetősége a fizetőképes kereslet mérsékelt bővülése miatt korlátozottabb lesz a korábbinál.

A feszültségektől nem mentes jelenlegi gazdasági viszonyok között a közelmúltban kiemelt témaként szerepelt egy hatékonyabb, áttekinthetőbb adórendszer megalkotása. A magyar gazdaság versenyképességének javítása kizárólag megszorításokkal és elvonásokkal nem érhető el, a kedvezőbb versenyhelyzet megteremtéséhez az állami elvonások csökkentése és a strukturális reformok mielőbbi előkészítése szükséges.

Mértéktartó inflációs előrejelzés

2003 utolsó harmadában a beruházási célú import növekedett, a gazdálkodó szféra fejlesztési elkötelezettsége erősödött. 2004 januárjában 6,6 százalékos volt az infláció, meghaladta az elemzői várakozásokat.

Az év elején bevezetett áfa és adóemeléssel indokolható drágulás erőteljesebben jelentkezett a gyógyszerek, egyes élelmiszerek és közüzemi szolgáltatások fogyasztói árának változásában. A kis és középvállalkozói szektor véleménye szerint 2004-ben az éves átlagos pénzromlás mértéke 6,9 százalék lehet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.