Salamon
7 °C
14 °C

Kontaktlencsegyár épülhet Gyálon

2008.05.14. 08:02
Az új befektető első lépésként több mint százötven munkahelyet teremt mérnökök, orvosok és szakmunkások számára. A gazdasági tárcánál nem kommentálták az értesülést, pedig a cég állami támogatást is kap.

Egy eddig Magyarországon befektetőként még újnak számító angol cég létesít kontaktlencsegyárat Gyálon - tudta meg a Világgazdaság. Az új befektető első lépésként több mint százötven munkahelyet teremt mérnökök, orvosok és szakmunkások számára. Tervezi ugyanakkor egy későbbi időpontban a bővítést is. A második körös beruházása nyomán legalább újabb kétszáz embernek kínálnának majd munkát. A lap értesülését a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.

A befektetéshez a magyar kormány támogatást nyújt, mégpedig annak az úgynevezett egyedi kormánydöntéssel odaítélt komplex formáját (EKD). Ez a fajta támogatás 2004 óta létezik, ez idő alatt, az elmúlt év végéig 42 ilyen szerződést kötöttek, s általuk több mint 87 milliárd forint támogatást vállalt az állam. Az így teremtett munkahelyek száma meghaladta a 21 ezret.

Tízmillió eurót meghaladó - feldolgozó-ipari, szolgáltató központot, illetve kutatási-fejlesztési kapacitást létesítő - beruházásokhoz, illetve ötvenmillió eurót meghaladó idegenforgalmi fejlesztések esetében lehet igénybe venni. A csomag része VIP-bánásmód is. A kifizetést az egyes részterületeken igazolt teljesítés után vállalja a kormány. Vissza nem térítendő támogatás, fejlesztésiadókedvezmény és munkahely-teremtési, -képzési támogatás a csomag része lehet.