Tavaly 53 milliárdot költöttünk könyvre

2003.04.18. 10:21
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) adatai szerint 2002-ben 53,6 milliárd forint volt az éves könyvforgalom, s ez 17 százalékos növekedést jelent. Büszkék lehetünk arra, hogy ezen belül a szépirodalmi művek forgalma a piac 19,3 százalékát adta, tőlünk nyugatabbra ez 3-5 százalék.
Április 24-én kezdődik a X. jubileumát ünneplő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amely nemcsak az évfordulót ünnepelheti, hanem azt is, hogy 1997 óta minden évben az inflációt meghaladó mértékben nő a könyvpiac. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése adatai szerint a tavalyi könyvforgalom 53,6 milliárd forint volt. A 140 adatközlő, piacvezető kiadó együttes tavalyi forgalma 49 milliárd forint volt, így ezek képviselték az összforgalom 91,7 százalékát. Bár sokan féltek a multinacionális cégektől, a külföldi tulajdonú kiadók részesedése a piac harmadát sem adja, sőt: a 2001-es 27,1-ről tavaly 22,6 százalékra csökkent.

Kertész Imre Nobel-díja meghozta a vásárlókedvet

A tavalyi 17 százalékos forgalomnövekedés azért is örvendetes, mert az év első felében a legnagyobb kereskedőcégek és kisebb boltok vezetői is panaszkodtak, hogy a választások előtt és alatt hosszú heteken át alig vásároltak az emberek könyveket. Annál jótékonyabban hatott viszont a vásárlásokra Kertész Imre Nobel-díja, hiszen a legrangosabb irodalmi elismeréssel kitüntetett író kötetei az év utolsó hónapjaiban körülbelül 300 ezer példányban fogytak el.

A pac negyedét az ismeretterjesztő könyvek adták

Ha megnézzük, tematika szerint mely típusú könyvek miként részesedtek a tavalyi 53,6 milliárd forintos összforgalomból, azt látjuk, hogy 13,9 milliárd forinttal, 26 százalékos részesedéssel az ismeretterjesztő könyvek adják a piac legnagyobb szeletét (2002-ben a 10,7 milliárd forint 23 százalékot jelentett). Majdnem ugyanekkora szelet 13,4 milliárd forinttal, az összforgalom 25 százalékával a közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek ágazata (2001-ben ez 27,5 százalék volt, 12,5 milliárd forinttal).

A szépirodalom kategóriájába sorolható művek 10,2 milliárdos forgalma a tavalyi piac 19,3 százalékát adta, s ez nemzetközi összehasonlításban rendkívül magas arány, hiszen Zentai Péter László, az MKKE igazgatója szerint tőlünk nyugatabbra ez 3-5 százalék. (2001-ben 7 milliárd forintért adtak el hazánkban szépirodalmi könyveket, ami az összforgalom 15,4 százalékát képviselte.)

A negyedik a szakkönyvek, lexikonok, szótárak, tudományos művek, a felsőoktatásban használatos kiadványok forgalma: a 8,4 milliárd forint a teljes 2002-es piac 15,7 százalékát adta (2001-ben 19 százalékot jelentett a 8,7 milliárd forint).

Talán ismét növekedett a példányszám

Miközben tavaly elmondhattuk, hogy 2000-hez képest 2001-ben megduplázódott a gyermek- és ifjúsági könyvek részesedése, tavaly nem volt már ekkora a növekedés: 2002-ben 4,8 milliárd forintért vásároltunk gyermek- és ifjúsági könyveket, s ez 9 százalékos részesedést jelentett (2001-ben 9,4 százalékos volt, 4,2 milliárd forinttal). A CD-ROM-ok 2,6 milliárd forintos eladása a piac 5 százalékát jelentette tavaly (2001-ben ugyancsak 5 százalék volt, akkor 2,2 milliárd forinttal).

Ugyanakkor az utóbbi években csökkentek a példányszámok: 1997-ben 45,7 millió példányban fogytak el kötetek, 2001-ben már csak 32,6 millióban. Bár a tavalyi végleges adatok még nem készültek el, az előzetes statisztikák szerint tavaly ismét növekedett a példányszám.