Indul a harc a körbetartozás ellen

2005.12.14. 07:35
A jövő évtől több segítséget kapnak a körbetartozás miatt nehéz helyzetbe kerülő magyarországi vállalkozások. Három plusz egy lehetőség közül választhatnak majd: faktorálhatnak, felajánlhatják követelésüket az államnak, egy elszámolóházban rendezhetik egyenlegüket, illetve kihasználhatják a már ma is létező (forgóeszközhitel) konstrukciókat. A csomag első elemét már kedden megszavazták a parlamentben.
Három plusz egy elemből áll - a mai állás szerint - a kormány "csomagja", amellyel az üzleti világban valóban nagy problémát okozó körbetartozások problémáját kívánja rendezni - nyilatkozta a Világgazdaságnak Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, hozzátéve: hónapok óta keresik a megoldásokat, és ennek érdekében számos fórumon és szereplővel egyeztettek már eddig is.

Kóka elmondta: a csomag első elemének törvényi kereteit már tegnap megteremtették, amikor a jövő évi költségvetéshez - december 6-án - benyújtott szocialista-szabaddemokrata módosító indítványt megszavazták, lehetővé téve, hogy januártól a Hitelgarancia Rt. vállalhat készfizető kezességet faktoringszerződésből eredő kötelezettségért is, s hogy a fizetési kötelezettség 80 százalékát garantálhatja lízing- és faktoringszerződés keretében. A második elem az lesz, hogy lehetővé teszik az Állami Követeléskezelő számára: kedvező kondíciókkal megvehessen követeléseket nagy áruházláncok (kis)beszállítóitól. A harmadik elem részleteit a jövő év elejére ígéri a gazdasági miniszter, aki annyit azért elmondott róla, hogy egy elszámolóházat kívánnak létrehozni, ahol a körbetartozásban érintett minden fél összevezetheti követeléseit és tartozásait. A pluszelemnek pedig azok a ma is rendelkezésre álló kedvező (forgóeszköz)hitellehetőségek számítanak, mint amilyen például a Széchenyi-kártya-konstrukció - mondta Kóka János.

Szerinte két fő oka van a körbetartozási probléma súlyosbodásának. Az egyik, hogy az építőiparban a kivitelezés elszaladt a piaci kereslettől, a másik pedig az, hogy nagyon sokan késve fizetnek. Ez utóbbiak között vannak állami vállalatok is, s ez tarthatatlan - mondta Kóka, rámutatva: ez is indokolja, hogy mielőbb hozzá kell látni a nagy rendszerek átalakításához.

A gazdasági miniszter az elmúlt hónapokban számos, a körbetartozásban ilyen vagy olyan formában érintett piaci szereplővel, szakmai szövetséggel egyeztetett, megvitatta a kérdést a többi közt a versenyhivatallal is - legutóbb hétfő reggel a Mélyépítő vezetőivel. Az tehát, hogy Orbán Viktor az Országgyűlésben hétfőn felvetette a körbetartozási probléma rendezésének szükségességét politikai marketing volt, ez kampányidőszakban érthető - mondta Kóka. Az azonban már nem, hogy mindezek után a Fidesz tegnap nem szavazta meg azt a módosító indítványt, amely a probléma egyik megoldását jelentheti - tette hozzá a gazdasági miniszter.