Vilma
-7 °C
4 °C

Törölnék a gumitarifát a biztosítók

2004.11.12. 14:11
Az Index információi szerint a felkínált, esetenként akár ötvenszázalékos kedvezmények feltételeinek konkretizálása helyett a biztosítók eltörlik az úgynevezett gumitarifát a kötelező biztosításra vonatkozó ajánlataikból. A végső döntést az egyes társaságok vezetőségének kell meghozni, ám a Magyar Biztosítók Szövetsége gépjármű tagozatának csütörtöki ülésén a cégek képviselői erre az álláspontra helyezkedtek.
A gumitarifa olyan volt mint az atombomba - azért kellett, hogy legyen, mert másoknak is volt, de senki nem akarta használni - érzékeltette a biztosítók kötelező tarifáinak kiszámítását lényegében lehetetlenné tevő "fegyver" lényegét egy az Indexnek név nélkül nyilatkozó, gépjármű-biztosítási vezető. A konkrét feltételek és a mérték egzakt megjelölése nélkül közzétett kedvezmények-lehetőségek, az "akár 25-50 százalék kedvezmény adható" jellegű kitételekkel valóban csak a végső esetben éltek volna a biztosítók, erősítette meg több forrásunk, ezt támasztja alá az is, hogy eddig senki nem tud ilyen kedvezménnyel, gumitarifa alapján megkötött szerződésről.

Önként mondanak le róla

A PSZÁF csütörtökön kilenc biztosító társaságot marasztalt el a nem egyértelmű kedvezmények szerepeltetése miatt. Az összegek a biztosítótársaságok számára nevetségesen alacsonyak ugyan (elég arra gondolni, hogy a 800 ezer forintos bírság összege néhány magasabb tételű kötelező biztosítás éves díját jelenti), ám a figyelmeztetés célt ért. A PSZÁF öt napon belüli újbóli közzétételre kötelezte a biztosítókat (akik információink szerint ennek ugyanazon a napon, egyszerre a Magyar Nemzetben és a Népszavában tesznek majd eleget), amelyet elviekben kétféle módon hajthattak volna végre. Az egyik lehetőség szerint konkretizálni kellett volna azt, hogy pontosan milyen esetekben, milyen feltételek mellett pontosan mekkora százalékos kedvezményt nyújtanak a közzétett tarifákból.

Ez a döntés azonban azt jelentené, hogy újbóli hosszas számításokat kell végezni azzal kapcsolatban, milyen mértékben lehet az eredetileg kalkulált, és beszedni szándékozott díjakból ténylegesen engedni. A döntés annál is nehezebb, mert több szakértő szerint az eddig napvilágot látott, akár többszázezres biztosítóváltási hullámra vonatkozó becslések ellenére szinte megbecsülhetetlen, ténylegesen hányan élnek majd a lehetőséggel, azaz mekkora piacot lehet valójában nyerni a kedvezmények tényleges biztosításával, illetve veszíteni azok elhagyásával.

Inkább semmit nem adnak

A PSZÁF döntése nyomán a másik lehetőség az, hogy a kifogásolt kedvezményeket egyszerűen elhagyják közzétételeikből - azaz ha mindenki leteszi a fegyvert. Ez azt jelenti, hogy a korábban már közzétett - és egyébként sem megváltoztatható - tarifákat szerepeltetik újból a lapokban, és önként letesznek minden, nem konkretizált további bónusz alkalmazásának lehetőségéről. A Mabisz gépjárműtagozatának tegnapi ülésén információink szerint formális megállapodás született ezen megoldásról, mintahogy a közös közzétételről is.

Az Index által megkérdezett alkuszok szerint a döntés sem az eddigi átszerződéseket nem befolyásolja (az eddigi váltásoknál a lapunk által megkérdezett alkuszok sem tudnak arról, hogy bármelyik biztosító ténylegesen alkalmazta volna a gumitarifákat), sem pedig azt a tényt, hogy az ügyfeleknek továbbra is érdemes mérlegelnie az átszerződés lehetőségét. Az eddigi, akár ötvenszázalékot elérő vagy meghaladó díjkülönbözetek ugyanis a gumitarifáktól függetlenül, a közétett díjak és rögzített kedvezmények is előállhatnak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.