Utólag is bemutatható a bonus-igazolás

2005.05.12. 14:49
Utólag is lehet igazolni a bonus/malus-besorolást - határozott a PSZÁF Felügyeleti Tanácsa. Ez azt jelenti, hogy hiába ír elő kilencven napos határidőt a jogszabály, a biztosítót váltók nem kerülhetnek automatikusan a legrosszabb kategóriába, ha nem igazolják besorolásukat.
A biztosítási ügyfelek jogbiztonsága és az átláthatóság miatt a PSZÁF Felügyeleti Tanácsa úgy döntött, hogy nem kerülhet tartósan hátrányos helyzetbe az, aki nem mutatja be határidőre új biztosítójának bonus/malus-besorolását.

Az új jogszabályok szerint ugyanis azt az ügyfelet, aki a szerződéskötéstől számított 90 napon belül nem mutatja be előző biztosítójától származó bonus/malus-igazolását automatikusan a legdrágább, malus 4-es osztályba kell sorolni. Ez számítások szerint évi kétszázezer forint pluszkiadást is jelenthetett volna.

Eddig nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett változtatni a besoroláson az igazolás utólagos bemutatásával. A PSZÁF azonban azt az állásfoglalást hozta, ha az ügyfél 90 napon túl mutatja be az igazolást, akkor is fogadja el azt a biztosító. Az igazolás bemutatása után visszamenőlegesen kell besorolni az ügyfelet a megfelelő osztályba - tájékoztatta a felügyelet az Indexet.