Árpád
-2 °C
9 °C

Jár a közalkalmazottaknak a 13. havi fizetés

2005.09.13. 11:03
Nyolcszázezer közalkalmazottat érint, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a 13. havi fizetésről szóló rendelkezéseket. Nem voltak megfelelő átmeneti szabályok a 13. havi fizetés nulladik havi bérré átalakításához.
Alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság a 13. havi fizetésre vonatkozó egyes rendelkezéseket, ezért azokat visszaható hatállyal megsemmisítette, mely 800 ezer közszférában dolgozó embert érint. A testület szerint önkényes, és ezért alkotmányellenes az a megkülönböztetés, amely a foglalkoztatottakat a fennálló jogviszonyuk alapján megillető juttatást ahhoz a feltételhez köti, hogy a jogviszony meghatározott napon - január 1-jén - fennáll-e. Az AB szerint a 2004-es 13. havi bér 2005. nulladik havi bérré való átalakításához nem voltak meg a megfelelő átmeneti szabályok, ennek következtében az új szabályozás 2004-ben hátrányosan érintette azokat, akiknek jogviszonya év közben (pl. 2004. második felében, vagy épp december 31-én) szűnt meg (pl. év végi nyugdíjba vonulás).

Mint ismeretes, 2003-ban még a szokásos módon kifizették a közszférának járó 13. havi juttatást, majd 2004 februárjában megváltozott a rendszer: az egész éves munka után járó 13. havi illetmény helyett az idén nulladik havi illetményt fizettek a közszférában, ez azonban nem a múlt évi munka után jár, hanem csak annak, aki 2005. január elsején munkaviszonyban állt. Így gyakorlatilag a 2004-es plusz egyhavi juttatás elmaradt.

Ki kell fizetni

A tegnapi AB-határozat értelmében a közalkalmazottak jogállásáról, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról, a munka törvénykönyvéről, illetve a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény vonaktozó kitételei más szöveggel maradnak hatályban. Ezek szerint a közalkalmazottak és köztisztviselők évente egyhavi illetményre, a fegyveres szervek dolgozói egyhavi távolléti díjnak megfelelő juttatásra, a munka törvénykönyve esetében a közigazgatási szervnél munkaviszonyban lévő dolgozók egyhavi személyi alapbérre jogosultak. Ez azt jelenti, hogy a 2004-es évre vonatkozóan is ki kell fizetni ezt az összeget mintegy 800 ezer ember részére. Ennek nagyságrendjét korábban 160-180 milliárd forintra becsülték a szakértők.

A határozat szerint a jogszabályok január 16-án (illetve ha az szombatra, vagy vasárnapra esik, akkor a következő munkanapon) írják elő a juttatás rendezését. A Pénzügyminisztérium az AB döntés pénzügyi hatásairól annak tanulmányozása után nyilatkozik - mondta el Pichler Ferenc, a tárca sajtófőnöke a Magyar Nemzetnek.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a PM az államháztartási hiányra hivatkozva ragaszkodott ahhoz, hogy utólag se történjen meg a 13. havi illetmény kifizetése, ezért kompromisszumos javaslat született: eszerint a közszolgálati jogviszonyban állóknak az elmúlt év után nem jár 13. havi illetmény, az idén januárban és decemberben viszont fél-félhavi illetményt kapnak, majd jövőre visszaáll a régi rendszer.