Judit
3 °C
6 °C

Egymilliárd euró a külkereskedelmi hiány

2005.06.08. 11:49
Az első becslés szerint 431 millió euró volt a külkereskedelem áprilisi hiánya, így az első négyhavi deficit elérte az egymilliárd eurót. Mindkét mutató jobb a tavalyinál, amikor áprilisban 986 millió, négy hónap alatt 1,7 milliárd euró volt a külkerhiány. Az elemzők azonban a mostani 431 milliósnál is jóval kedvezőbb, 300 millió körül deficitet vártak.

A külkereskedelem az év első négy hónapjában megközelítőleg egymilliárd eurós veszteséget termelt, így 700 milliárd euróval jobb eredményt ért el, mint egy évvel korábban - jelentette a szerdán a KSH. A statisztikai hivatal közléséből kiderül: főként az áprilisi mutatók összevetésével magyarázható a javulás. Tavaly áprilisban ugyanis még 986,3 millió euró volt a deficit, míg idén csak 431,2 millió euró. Igaz, ennek oka az, hogy a múlt évben, az uniós csatlakozás előtt jelentősen felfutott az export.

Az import alig nőtt

Figyelembe véve a gazdasági növekedés lassulását, különösen figyelemre méltó, hogy a kivitel január-áprilisban 15,163 milliárd euró volt, vagyis 11,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ugyanakkor már a konjunktúra gyengülését jelzi, hogy a behozatal 16,164 milliárd eurós szintje csak 5,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit (áprilisban már mindössze 0,2 százalékkal nőtt a behozatal értéke).

A látszólag magas értékek mögött részben az árfolyamok változása áll. Ezt jelzi, hogy ha forintban számolunk, akkor a növekedés még kisebb. Az első négy hónapban a forintban számított export mindössze 6,3 százalékkal nőtt, míg az import csupán 0,9 százalékkal volt több, mint a múlt év első harmadában. Áprilisban a behozatal volumene már el is maradt a tavalyitól: az 1096 milliárd forintos importérték 0,7 százalékkal volt kevesebb a múlt évinél.

Az elemzők jobbra számítottak

Az előző évihez képest bekövetkezett számottevő csökkenés ellenére az elemzők így sem elégedettek a külkereskedelmi egyenleggel, miután jellemzően 300 millió euró körüli külkerdeficitre számítottak. Az áprilisi exportbővülést kedvezőnek értékelték, ugyanakkor hozzátették, hogy az év hátralévő részében már nem várnak lényeges javulást a nyugat-európai országok gazdaságának lassulása miatt. Barcza György szerint az külkereskedelmi mérleghiány áprilisi adatainak nincs közvetlen piaci hatásuk. Az ING Bank elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy a külkereskedelmi deficit csökkenése nem javít a külső egyensúlyi helyzeten: azaz javuló külkereskedelmi mérleg mellett a folyó fizetésimérleg-hiány alakulása továbbra is változatlan.

Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője szerint is borúsak a kilátások az év hátralévő részére, aminek oka a nyugat-európai gazdaságok lassulása. Kiemelte, hogy Magyarország legfőbb export piacán, Németországban a második félévben alig várható növekedés, és a többi piacon is csökkenhet a kereslet a magyar termékek iránt. Ez alapján az éves külkereskedelmi szaldóban nem számít lényeges javulásra, és véleménye szerint a fizetési mérleg hiánya is a tavalyihoz hasonlóan alakulhat.

A forint árfolyama jelentősen változott a kora délelőtti órákban. A 249 forintos határ környékén is járt az euró, igaz, később már a 250,50 forintos árfolyamot is megközelítette az európai közös pénz árfolyama, amely napközben 249,80-250 forint körül stabilizálódott.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.