Kevés az új lakás, és még kevesebb épül

2006.03.02. 09:24
Új lakásból tavaly 41 084-at vettek használatba, 6,4 százalékkal kevesebbet mint 2004-ben, az új lakások építésére kiadott engedélyek száma pedig 10,4 százalékkal 51 490-re csökkent - közölte a KSH csütörtökön. Budapesten tovább tart a boom, 21 százalékkal nőtt az új otthonok száma, vidéken viszont 20 százalékkal csökkent.
A használatba vett új lakások száma tavaly csökkent először, hiszen egy évvel korábban még 23,5 százalékkal 43 913-ra nőtt. Az új építési engedélyek száma azonban már tavalyelőtt is 3 százalékos visszaesést mutatott - 57 459 volt -, így nem meglepő, hogy számottevően csökkent az átadott új lakások száma is.

Budapesten nincs visszaesés

A KSH csütörtöki jelentése szerint míg 2005-ben Budapesten 21,2 százalékkal több új lakást vettek használatba, addig az ország megyei jogú városaiban és a községekben 19,7 százalékkal esett vissza a lakásépítés. Az új lakások építésére kiadott engedélyek száma a fővárosban 7,6 százalékkal emelkedett tavaly, ugyanakkor a megyei jogú városokban 31 százalékos visszaesés következett be.

A budapesti új lakásoknál 31 százalékkal emelkedett az értékesítésre épített, vállalkozói lakások száma, országos átlagban 12 százalékkal. Ezzel párhuzamosan 18 százalékkal kevesebb lakás épült természetes személy beruházásában, saját használatra. A lakosság és a vállalkozások építtetői részarányának 2004. évi 57-38 százalékos megoszlása 2005-re 50-45 százalékra módosult. A települési önkormányzatok 600 bérlakást építtettek.

Az építési formák terén 2005 volt az első év, amikor az új többszintes, többlakásos és lakóparki épületekben több lakás épült, mint új családi házakban. A kivitelezésben az építőipar fölénye 2001 óta nő a házilagos kivitelezéssel szemben. Tavaly az új lakásoknak csak 27 százaléka készült házilagos kivitelezéssel.

Egyre kisebb lakások épülnek

Az épített lakások átlagos alapterülete 87 négyzetméter volt, ami 6 négyzetméteres csökkenést jelent. Budapesten 62 négyzetméter volt az átlag, 9 négyzetméterrel kevesebb, mint az előző időszakban. A kis lakások állományának bővülése folytatódik- Budapesten az új 3 és többlakásos épületekre kiadott engedélyek szerint 2 százalékkal nagyobb alapterületen 13 százalékkal több lakást terveznek felépíteni, mint egy évvel korábban.

A fővárosi új lakások 16 százalékának alapterülete nem éri el a 40 négyzetmétert, további 48 százalékának 40-60 négyzetméter közötti az átlagos nagysága. A 2005-ben használatba vett lakások összes alapterülete Budapesten 6 százalékkal több, országos átlagban 13 százalékkal kevesebb, mint 2004-ben volt.

A kiadott új lakásépítési engedélyek is a többszintes, többlakásos építkezések további térnyerését mutatják. A fővárosban létesítendő új lakások 92 százalékát, országos átlagban 57 százalékát ilyen formában kívánják megvalósítani, az egylakásos új családi házak 36 százalékos részarányt jelentenek.

Visszaesés 11 megyében

Budapesten és Komárom-Esztergom megyében mind a kiadott új lakásépítési engedélyek, mind a használatba vett lakások száma nőtt 2005-ben, ám az ország nagyobbik felében, 11 megyében, köztük a nyugat-dunántúli és az észak-alföldi régió egészében, mindkét mutató csökkent. Dél-Alföldön 30, Nyugat-Dunántúlon 26 százalékkal kevesebb új építési engedélyt adtak ki, mint 2004-ben. Bács-Kiskun és Tolna megyében közel felére csökkent mindkét mutató.