Vilma
-7 °C
4 °C

Újraosztják a lakástámogatást

2003.08.06. 09:30
A lakás-takarékpénztárakról folytatott tavalyi egyeztetés során felmerült a támogatás arányának mérséklése. Az áfa-visszaigénylés változtatása nem került szóba - mondta a Napi Gazdaságnak a lakásügyi kormánybiztos.
A lakás-takarékpénztárakról folytatott tavalyi egyeztetés során felmerült a támogatás arányának mérséklése. A lakás-takarékpénztárak működésére vonatkozó törvényt 2002 decemberében fogadta el az Országgyűlés. Akkor az előkészítő munkában a takarékpénztári vezetők elfogadták volna azt a megoldást is, hogy 30 százalékról 20 százalékra csökkenjen az állami támogatás, mivel a kamat jelentősen mérséklődött, de elfogadták az állami támogatás megduplázását is - nyilatkozta a Napi Gazdságnak Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott.

Emelik a gyermekek után járó támogatást

A gyermekekhez kapcsolódó vissza nem térítendő támogatást a kormány a terveknek megfelelően emeli, így ennek összege 1 gyerekre 800 ezer, 2 gyerekre 2 millió, 3 gyerekre 3,2 millió, 4 gyerekre pedig 4 millió forint lesz. A nemzeti lakásprogram társadalmi vitájában jogos igényként fogalmazódott meg, hogy használt lakás vásárlásakor is lehetőség legyen a vissza nem térítendő támogatás 50 százalékának felhasználására, az első lakást vásárlók esetében. Abban egyetértés van, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, a bevezethetőség időpontja a pénzügyi feltételek függvénye.

Csabai Lászlóné elmondta, az új lakás vásárlása vagy a házépítés után igénybe vehető 400 ezer forintos áfa-visszaigénylés formájával és mértékével kapcsolatos változások eddig nem kerültek szóba.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.