Lakáshitel: kisebb kedvezmény szűkülő körnek

2003.09.11. 14:19
Nem tervezi a kormány a támogatott lakáshitel felső határának csökkentését, nem lesz sávos a kamattámogatás. Csökken azonban az adójóváírás mértéke, és ezentúl azok vehetik majd igénybe, akik 8-10 millió forintnál kevesebb hitelt vesznek fel és havi jövedelmük nem magasabb 390 ezer forintnál - mondta Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott a magyarorszag.hu kormányzati portálon készült interjúban.
Az utóbbi hetekben nagyon sok hír jelent meg a támogatott lakáshitel változásáról, ezeket azonban a kormányzat részéről senki sem erősítette meg, illetve cáfolta. Ezt a hallgatást törte meg a lakásügy kormánymegbízott, aki a magyarorszag.hu kormányzati portálnak adott online interjút.

Nem csökken a felső határ

Nem tervezi a kormány a támogatott lakáshitel felső határának csökkentését - jelentette ki Csabai Lászlóné, cáfolva az ezzel kapcsolatban megjelent korábbi híreket, melyek szerint a jelenlegi 15 milliós felső határ 10 millióra csökkent volna. Mint az Index korábban megírta, a kormány májusban már csökkentette a felső határt, 30 millióról szállította le azt a felére.

A másik sokszor emlegetett kérdés az adójóváírás mértéke. Ezzel kapcsolatban megjelent hírek szerint sávossá vált volna a kamattámogatás mértéke. Vagyis a felvett hitel nagyságától függött volna, ki mekkora adókedvezményt tud igénybe venni lakáskölcsöne után.

Ezt cáfolta az interjúban Csabai Lászlóné. Szavai szerint a kamattámogatás sávos megállapítása soha egyetlen fórumon nem került szóba. "Semmilyen változtatást nem kívánunk ezen a területen tenni" - hangsúlyozta.

Kisebb lesz az adókedvezmény

Változtatni kívánnak azonban az adójóváírás mértékén. Erről ugyan a jövő héten dönt a kormány, de annyi bizonyos, hogy az adójóváírás mértéke a jelenleginél alacsonyabb lesz. Ezek után azok vehetik csak igénybe, akik az átlagos hitel kétszeresénél nem magasabb összegű hitelt vettek fel, illetve havi keresetük nem magasabb az átlagbér háromszorosánál.

Ez azt jelenti, hogy azoknak jár a jelenleg 240 ezer forintos adókedvezmény, akik legfeljebb 10 millió forintot vettek fel, és nem keresnek többet 390 ezer forintnál.

Persze az adókedvezmény mértéke sem marad 240 ezer forint. Ezt Csabai Lászlóné is megerősítette, szavai szerint a kedvezmény mértéke a jelenleginél alacsonyabb lesz. Arra azonban nincs válasz, mennyire csökken.

Sajtóhírek szerint a jelenlegi fele, 120 ezer forint lesz az éves kedvezmény. Elképzelhető, hogy 2004-től lesz ekkora az adójóváírás mértéke, de lehet, hogy fokozatosan csökken. A kormánymegbízott erről nem nyilatkozott, csak annyit mondott, hogy a hitelfelvétel első 4-5 évében jár a kedvezmény. A Pénzügyminisztériumban sem tudtak válaszolni a csökkenés mértékéről. Az Index kérdésére a sajtóosztályon közölték, csak a kormánydöntés után tudnak konkrétumot mondani.

Kanadai rendszer a ciklus végére?

Csabai Lászlóné elmondta, a kormány nem tervezi a közeljövőben a köztisztviselőkre érvényes garanciával felvehető hitel lehetőségét más lakossági rétegekre kiterjeszteni. Ennek nincsenek meg a pénzügyi feltételei.

Az úgynevezett kanadai rendszert sem fogják jövőre bevezetni. Ennek lényege, hogy alacsony, akár 10-15 százalékos önrésszel is fel lehetne venni lakáshitelt, ingatlanfedezet nélkül. Ehhez egy különleges garanciarendszert kellene kiépíteni. A feltételeket még ebben a kormányzati ciklusban szeretnék megteremteni - közölte a kormánymegbízott.

Használt lakás vásárlásánál a vissza nem térítendő lakásépítési kedvezmény kiterjesztését is tervezi a kormány. Ezt azonban csak év közben fogják bevezetni. Azt sem eldöntött még, hogy első gyerekre is biztosítsák a támogatást, vagy csak a második-harmadik gyermekre. Illetve alanyi alapon járjon, vagy az önkormányzatok döntése alapján méltányossági alapon.