Natália
-3 °C
7 °C

Kevesebben igényelnek lakáshitelt

2003.07.10. 11:04
A lakáshitelek támogatásáról szóló rendeletmódosítás hatályba lépése óta csökkent a támogatott lakáskölcsönök iránt benyújtott igények száma. A bankok szerint részben azzal magyarázható a csökkenés, hogy a vásárlók közül sokan a június 16-i határidő elé hozták a lakásvásárlásukat és így a hiteligény benyújtását is.
Még csak három hete lépett hatályba a támogatott lakáshitelekről szóló, módosított kormányrendelet, így nehéz megítélni, hogyan hatott a hiteligényekre a változás - közölte Zádori János, a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt. kommunikációs igazgatója. Az FHB-nál az előző hetekhez képest mintegy tíz százalékkal csökkent a kereslet, ez Zádori szerint kismértékű mérséklődés, ami két tényezővel is magyarázható.

Az FHB-nál tizedével csökkent a forgalom

Egyrészt a nyári hónapokban az előző évek során is megfigyelhető volt valamekkora visszaesés a tavaszhoz képest. Másrészt, és ebben az esetben Zádori szerint ez fontosabb oka a mostani csökkenésnek, akik csak tehették, előrehozták a június 16-i dátum elé a lakásvásárlást és a hiteligény benyújtását. Aki ugyanis a változások életbe lépése előtt már befogadott hitelkérelemmel rendelkezett, az még a régi szabályok szerint kaphat kölcsönt.

Azok, akik a változások hatályba lépése után nyújtották be a hitelkérelmet, a korábbinál több adminisztrációs teherre számíthatnak - tudtuk meg. A rendelet néhány új előírása miatt az eddiginél több dokumentumra van szükség, így például nyilatkozni kell arról is, hogy a hiteligénylő jogosult a támogatott hitelre. Zádori János szerint attól viszont nem kell félni, hogy a hitelbírálat ideje nőne a változások miatt.

Nőttek az adminisztrációs terhek

A jelzálogbanki szakemberéhez hasonló véleményt fogalmazta meg a támogatott lakáshiteleket forgalmazó kereskedelmi bankoknál is. A Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-nél úgy vélik, hogy a változások kedvezőbbek lettek a vártnál, ezért arra számítanak, hogy nem változik a kedvezményes hiteligények száma.

Csató Judit, a kommunikációs igazgatóság osztályvezetője kérdésünkre úgy fogalmazott: a változások életbe lépése óta eltelt három hét arra még nem volt elegendő, hogy megfelelő adatsorral rendelkezzen a várható trend kiszámításához. Az FHB-hez hasonlóan a K&H-nál is nőttek a hiteligénylők adminisztrációs terhei, emellett megváltoztak a szerződések és különféle nyilvántartások is.

Az OTP-nél nem éreznek változást

Nem okozott jelentős változásokat a lakáshitelezésben a rendelet módosítása - közölték az OTP illetékesei. Budinszky Gabriella, a bank kommunikációs osztályának munkatársa arról tájékoztatott, hogy az OTP-csoportnál a módosított kormányrendelet június 16-i hatályba lépését követő hetekben az elmúlt év hasonló időszakának, illetve a szezonális sajátosságoknak megfelelően alakult a lakáshitel-igénylés.

A HVB-s kölcsönigények száma jelentősen csökkent

A jogszabály módosítása óta eltelt idő alatt a támogatott jelzáloghiteleink értékesítésének volumene jelentős mértékben csökkent a HVB Banknál - tájékoztatott a pénzintézet termékfejlesztési főosztályának illetékese. Gerle Balázs véleménye megegyezett a korábbiakkal, miszerint ennek fő oka az, hogy aki csak tehette, előrehozta a lakásvásárlás májusra vagy június elejére.

A hitelbírálat időtartama továbbra is négy-hat hét, ám a június elején megnövekedett hiteligénylések olyan torlódást okoztak, ami miatt a bírálati idő "bizonyos és nem átlagos ügyletek esetén átmenetileg megnőtt" - közölték a HVB-nél, ahol az eddiginél eggyel több okmányt, egy, a támogatottságra jogosultságról szóló nyilatkozatot kell aláírni.

Akik még nem vettek, kivárnak

A lakáshitel támogatásról szóló rendelet várható újabb módosításaival is magyarázható, hogy az elmúlt hetekben csökkent a kölcsönigénylők száma - mondják független piaci elemzők. A jelenlegi helyzet ugyanis átmenetinek mondható, hiszen kormányzati szereplők világossá tették: január elsejétől ismét változnak a szabályok.

Elsősorban a kispénzű fiatalok halasztották el lakásvásárlási szándékukat. Őket ugyanis az adókedvezmény összegének tervezett csökkentése kevésbé érinti, miközben a szocpol összegének emelés és a félszocpol utólagos igénybevételének lehetősége javítja a lakáshoz jutásuk esélyét. Akárcsak az a kormányzati elképzelés, mely szerint egy biztosítási konstrukció segítségével egy-két éven belül akár öt-tíz százalékos önerővel is lakáshoz lehet jutni.