Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Indulhat a Fészekrakó

2005.01.12. 15:59
Aláírta a Fészekrakó programról szóló kormányrendeletet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, így február elsejétől a harminc évnél fiatalabb párok akár tíz százalék önerővel is megvehetik első lakásukat. A programban hatszázezer közalkalmazottnak is könnyebbé teszik a lakásvásárlást - derül ki az Index birtokába került rendeletből.
Évtizedek óta most először van lehetősége a fiataloknak, hogy akár önerő nélkül is lakáshoz jussanak - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fészekrakó program aláírásakor. A kormány szerdai ülésén elfogadta a rendeletet, így egy hónapos csúszással, február elsejétől életbe lép az új lakáskoncepció.

Kis önerővel

A program célja, hogy azoknak segítsenek, akik kis önerővel rendelkeznek, nincs tehetős szülői háttér és így a bankoknak nem tudnak megfelelő megtakarítást felmutatni, viszont jó keresetük van és képesek törleszteni a hitelt - mondta Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter hozzátette, a hitel célja, hogy a fiatalok lakást vehessenek, így a jogszabály része, hogy az állami garanciás hiteleknek olcsóbbnak kell lennie a többi lakáshitelnél, és ennek a THM-ben is meg kell jelennie.

Mint az Index korábban megírta, február elsejétől a harminc évnél fiatalabb párok állami garanciával akár tíz százalék önrésszel is vehetnek lakást. A hitelt Budapesten és a megyeszékhelyeken új lakás esetén 15 millió forintig, használt lakás esetén 12 millió forintig lehet igénybe venni. Vidéken új lakásoknál 12 millió forint, használt lakásoknál pedig 8 millió forint a felső határ.

A 35 év alatti fiatalok félszocpolt is igénybe vehetnek. Ez nem lesz szociális elemhez kötve, csak annyi lesz a feltétel, hogy első lakáshoz vegyék fel a támogatást, és első alkalommal veszik igénybe a szocpolt. A fél szocpolra azok jogosultak, akik nem rendelkeznek lakással, és vidéken 8, a fővárosban vagy megyei jogú városokban 12 millió forintosnál nem drágább lakást akarnak vásárolni.

Új elemek

A program részletei az utolsó pillanatokban dőltek el, az Index információi szerint még ezen a héten is tárgyaltak a Fészekrakó programról. Az Index birtokába került rendeletből kiderül, hogy az állami garancia igénybe vételéhez a pár mindkét tagjának 30 év alattinak kell lennie. A kölcsön feltétele, hogy a nyújtott kölcsön teljes összege nem haladja meg a hitelcél szerinti ingatlan vételárának kilencven százalékát.

A hitel igénybevételéhez kezességvállalási díjat kell befizetni, ez a garantált hitelrész két százaléka. A bankok az első évben elengedik ezt a díjat, tehát ennyivel is olcsóbb lesz a hitel az első évben - ezt a rendeletben is kikötik, tehát kezességvállalási díjat csak 2006. január elsejétől kell fizetni.

A program része, hogy ezentúl a közalkalmazottak is igénybe vehetik az eddig csak köztisztviselőknek járó kedvezményeket. Február elsejétől valamennyi közalkalmazott a hitelfedezeti érték 100 százalékáig vehet fel kedvezményes hitelt, ha legalább három éve közalkalmazottak. A közalkalmazottak így szinte önrész nélkül is felvehetnek hitelt, a bankok felé pedig az állam vállal garanciát. Ez hatszázezer közalkalmazottat érint. A közalkalmazotti jogviszony megszűnésekor is megmarad az állami garancia, de akkor már meg kell fizetni a garanciadíjat.

A Fészekrakó lakbértámogatási elemének célja a gyermekeket nevelő családok bérelt lakáshoz juttatásának segítése, a lakásbérleti költségek mérséklése. Ezen kívül a panelprogram is folytatódik.