Drága lesz a lakáslízing

2005.09.29. 14:51
Igen drágának ígérkezik a nemrégiben beharangozott lakáslízing: jelenleg a jelzáloghiteleknél mintegy 50 százalékkal magasabb havi törlesztőrészletre lehet számítani. Kisebb teherre alacsonyabb kamatszint, szerényebb banki nyereség, illetve állami beavatkozás mellett lenne esély, de talán az új szereplők piacra lépése is kedvezően hathat.
A múlt héten jelentették be, hogy akár az idén elindulhat a lakossági ingatlanlízing, ami lehetőséget ad akár nulla százalékos kezdőbefizetéssel való lakásvásárlásra is. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője a Napi Online-nak elmondta: a cégek részéről jelentős érdeklődést tapasztalnak a lakás ingatlanlízing engedélyezésével kapcsolatban. "Jelenleg 5-6 kérelmet bírálunk el folyamatosan. A cégek fele új alapítású társaság, a másik fele a tevékenységi körét szeretné bővíteni a lakáslízinggel. A felügyelet eddig egyetlen új alapítású cégnek adta meg az engedélyt" - mondta Binder István szóvivő. "Ha valamennyi dokumentum rendelkezésre áll, akkor az elbírálás határideje maximum 90 nap, de a nagy érdeklődésre tekintettel ennél rövidebb határidővel vizsgáljuk meg a kérelmeket" - tette hozzá a szóvivő.

Magasabb kamat

Az első nyilatkozatok szerint a támogatott lakáshitelekhez képest 4-6 százalékponttal magasabb kamatszintre lehet számítani, azaz e konstrukció terhe a szabadfelhasználású, forint alapú jelzálogkölcsönökéhez lehet közel - véli Zsiday Viktor. Az ÁB-Aegon Értékpapír Rt. elemzője ennek megfelelően 12 százalékos kamat figyelembe vételével végzett számításokat. Az ujlakas.hu portálon közölt táblázatból kiderül, hogy egy átlagos, új építésű otthon önerő nélküli megvásárlásához szükséges, 15 millió forinthoz 20 éves futamidőre 165 ezer forint feletti havi törlesztőrészlet tartozik. Ez bő 50 százalékkal nagyobb annál, mint ha vevő ugyanekkora összeget venne fel, más ingatlanok bevonásával, tisztán jelzáloghitel formájában.

Az elemző úgy véli, a lakossági lakáslízing sikere a magas törlesztőrészlet miatt igencsak kétséges. A jelenlegi hitelkonstrukcióknál jóval magasabb kamatra és mintegy 50 százalékkal magasabb törlesztőrészletre számít Varjasné Székely Éva, a Quadrat Kft. ügyvezető igazgatója is, ám ő mégis optimista. A Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy információi szerint a beruházó cégek és a lízingtársaságok már készülnek az új konstrukció bevezetésére, jelenleg a PSZÁF engedélyére várnak.

Bérletnek sok

Ha a bérlakást, mint az ingatlanvásárlás alternatíváját vizsgáljuk, megállapítható, hogy a példabeli 165 ezres havi összegért már igen komoly bérleménybe költözhetünk be. Olyanba, ami egy 15 millió forintos lakásnál vagy sokkal jobb helyen van, vagy sokkal nagyobb, esetleg mindkettő. Igaz, ez nem lesz a miénk, 20 év múlva sem. Varjasné Székely Éva mégsem borúlátó, szerinte az újdonságnak számító megoldásnak lesz keletje, bár azt még nem tudni, pontosan mekkora keresletre lehet számítani. "Ha országosan csak ezer lakás elkel a lízing segítségével, és ebből a Quadrat csupán eggyel is részesedik, már megérte" - fogalmazott a kft. vezetője.

Adódik a kérdés: miért nem várható, hogy a lízingcégek az autópiacon megszokott, kedvező feltételekkel rukkoljanak elő? A kérdés azért is jogosnak tűnhet, mert a híradások szerint a lakossági lízingpiac motorját jelentő autópiac lassulásával a lízingcégek kénytelenek új növekedési forrást találni. A válasz egyszerű: kicsi a valószínűsége, hogy a jellemzően banki hátterű lízingtársaságoknak a csoport érdekét szem előtt tartó anyacégük megengedné, hogy alacsony díjaikkal belerondítsanak a jól jövedelmező, hagyományos lakáshitel-üzletbe. A szakember ezt úgy fogalmazta meg: érdekkülönbség van a lízingcég és anyabankja között, márpedig a csoporton belüli kannibalizmus megengedhetetlen.

Zsiday Viktor úgy véli, 5-6 százalékos teljes hiteldíjmutatóval (thm) már széles rétegek számára is vonzó lehetne a lízing. A thm leszorításához vagy állami segítségre volna szükség, vagy arra, hogy a kamatok tovább csökkenjenek. Nem ártana az sem, ha a pénzügyi szolgáltatók megelégednének a jelenleginél kisebb marzssal. Még egy reménysugár A PSZÁF-tól érkezett információ alapján úgy tűnik, van némi remény arra, hogy mégsem lesz méregdrága a lízing. Amennyiben ugyanis a lízingpiac jelenlegi szereplői mellé a friss lehetőségben fantáziát látó újoncok érkeznek - persze megfelelő mennyiségben és piaci erővel - azok komoly versenyt támaszthatnának a régi motorosoknak, azaz lejjebb szoríthatnák a lízing terheit. Igaz ugyanakkor, hogy eddig csak egy új szereplő kapta meg a felügyelet engedélyét.