Judit
-2 °C
8 °C

Hová megyünk lakni?

2006.08.08. 13:47
A budapestiek többsége szeret Budapesten élni, bár csendes és zöld környezetre vágynak, és nem bánják, ha közel van a Belváros. A Studio Metropolitana felmérésében megkérdezettek alig több mint negyede tartozik a gyakori lakhelyváltók közé. Kétötödük semmiképpen sem költözne el jelenlegi lakóhelyéről, míg a válaszadók mintegy negyede nyilatkozott úgy, hogy szívesen váltana.

A budapestiek alapvetően csendes, nyugodt, sok zöldterülettel körülvett környékre költöznének, ahonnan ugyanakkor könnyedén elérhetik a Belvárost is - derül ki a Studio Metropolitana felméréséből. A fővárosiak eszerint elvárják, hogy nyugodt, kertvárosias életük mellett jó infrastrukturális ellátást is kapjanak. Alapvetően elégedettek a boltok, üzletek számával, így ez a szempont kevéssé bizonyult fontosnak.

Élni Budapesten

A megkérdezettek több mint kétötöde szerint (inkább) jó Budapesten élni. A válaszadók fele szerint van jó és rossz oldala is, míg egytizedük nyilatkozott úgy, hogy rossz ebben a városban élni. A boltok, üzletek számával, közelségével elégedettnek vallották magukat a megkérdezettek. Budapest szabadidős parkjaival, valamint a játszóterek számával azonban már a közepesnél alacsonyabb volt az elégedettség, hasonlóan a tömegközlekedés megítéléséhez. A budapestiek számára fontos, hogy lakóhelyük biztonságos és tiszta legyen.

A megkérdezettek több mint fele Budapestet választaná lakóhelyéül, főként azok, akik sosem éltek más településen. Pest megyei településre a megkérdezettek közel negyede költözne szívesen: főként azok, akik éltek már valamely Pest megyei településen, míg vidéki nagyvárosba a válaszadók 6, vidéki kisvárosba 9 százaléka költözne szívesen.

Ha Budapesten belül kellene lakókerületet választaniuk - úgy, hogy az ingatlanárakat figyelmen kívül hagyhatnák -, a legtöbben a II., a XIV., a XI., a XII. és a III. kerületbe költöznének. Mivel a zöm a "zöldbe vágyik", ezért nem meglepő, hogy legtöbben családi házba költöznének legszívesebben, s akik jelenleg is ilyen típusú épületben élnek, azok körében szinte minden válaszadó a családi házat preferálja élethelyéül, és nem is költözne máshová. A budapestiek 13 százaléka kertes, villaszerű társasházban képzelné el jövőjét: régi, többemeletes bérházba a megkérdezettek alig 5 százaléka költözne szívesen.

A megkérdezettek alig több mint negyede tartozik a gyakori lakhelyváltók közé. Kétötödük semmiképpen sem költözne el jelenlegi lakóhelyéről, míg a válaszadók mintegy negyede nyilatkozott úgy, hogy szívesen váltana lakóhelyet. A költözési szándék leggyakoribb indokaként a jelenlegi lakás méretének, illetve jellegének kifogásolása állt.

Költözni bárhová

Mindössze a megkérdezettek negyede vallotta, hogy a rendszerváltás előtt költözött jelenlegi otthonába: elsősorban az idősebbek és ettől nem függetlenül az alacsony iskolai végzettségűek a legkevésbé mobilisak. A fiatal középkorúak többségében a 80-as, 90-es években költöztek utoljára, míg a legfiatalabb korosztályba tartozók mintegy negyede (a teljes minta tizede) még sosem költözködött. A megkérdezettek alig több mint negyede tartozik a gyakori lakhelyváltók közé: mindössze 28 százaléka költözött háromnál többször a válaszadóknak. A jelenleg Budapesten lakók több mint fele élt már eddig vidéken is. A budapestiek mintegy negyede nyilatkozott úgy, hogy szívesen váltana lakóhelyet.

Mindenki számára fontos, hogy a környék, ahova költöznének, csendes, tiszta, jó levegőjű legyen, jó legyen a közbiztonság, illetve sok zöldterület, park legyen a közelben.

A jellegzetes elvárásokkal bírók között az egyik jól körülhatárolható csoport a nyugdíjasoké, akik különösen csendes, zöld területen szeretnének élni. Ezenkívül elsősorban erre a csoportra jellemző, hogy szívesebben költöznek olyan helyre, amelyet jelenleg is ismernek, esetleg mostani, megszokott lakóhelyükhöz is közel van. Szívesen veszik, ha rokonaik is közel élnek hozzájuk. Ha utaznak, elsősorban a tömegközlekedést veszik igénybe a nyugdíjasok, és ezen eszközök közül is előnyben részesítik a kötött pályás tömegközlekedési eszközöket.

Egy másik csoport a 30-44 éves nők, azaz a jellemzően kisgyerekes anyák, akik elsősorban gyermekeik igényeinek kielégítése miatt "lógnak ki" a sokaságból. Számukra fontos, hogy a környéken, ahova költöznek, legyen játszótér, bölcsőde, óvoda, valamint szabadtéri sportolásra alkalmas terület.

A fiatal férfiak között találjuk legnagyobb számban azokat, akik mozgalmasabb életre vágynak, szívesen veszik, ha lakóhelyük könnyen megközelíthető éjszakai tömegközlekedéssel.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.