Csökken a lakáshitelek kamattámogatása

2003.05.13. 12:01
A Pénzügyminisztérium szeretné, ha a lakáshitelek támogatásának csökkentéséről gyorsan döntene a kormány. Ha a politika nem készteti a minisztériumot komoly finomításra, a kabinet már szerdai ülésén tárgyalhat a lakástámogatási rendszer módosításáról. Az biztosra vehető, hogy visszamenőlegesen nem módosítanak a hitelfeltételeken, de a kamattámogatás csökken, és változhat az adójóváírás rendszere is.
Amennyiben a pénzügyminisztériumban elkészült tervezetről már szerdán tárgyal a kabinet, a változások akár június elsejétől hatályba léphetnek - írja a Napi Gazdaság. Ha a pénzügyi tárcának még finomítania kell a javaslaton, akkor várható, hogy az új rendszer bevezetése legalább egy hónapot csúszik. Abban egyetértés mutatkozik, hogy az új szabályok csak az életbelépésük után benyújtott hitelkérelmekre vonatkoznak majd.

A kamatteher és a futamidő nem változik

A kormány képviselői egyébként is határozottan állítják, hogy visszamenőleges hatállyal semmilyen változtatás nem lesz a lakástámogatás rendszerében. Gál J. Zoltán kormányszóvivő kedden kiadott közleménye úgy fogalmaz: a kormány nem tervez visszamenőleges hatályú változtatásokat a lakáshitelezéshez nyújtott állami támogatásokban, mert az ellentétes lenne a kormány által vallott elvekkel és a jogállamisággal egyaránt.

A kormányszóvivő közölte azt is, hogy a kabinet tervei szerint az önálló otthon megteremtéséhez a jövőben hitelt felvevők számára sem változnak lényegesen a pénzügyi feltételek. Változatlan marad tehát a lakáshitel futamideje és az adós kamatterhe is. Gál J. Zoltán közlése szerint a kormány nem szűkíteni, hanem bővíteni akarja azt a lehetőséget, hogy a lakással nem rendelkezők otthont teremtsenek maguknak.

Csökken a kamattámogatás

Fidesz: alkotmányossági aggályok
A Fidesz-frakció szerint alkotmányossági aggályokat is felvet, ha csökkentik a lakáshitelek kamattámogatását. A Fidesz szeretné elérni, ha a kormány letenne erről a szándékáról. Varga Mihály szerint a kabinet ebben az esztendőben 30 milliárd forinttal kevesebbet költene lakástámogatásra. Hozzátette: csapás lenne a kamattámogatás és az adókedvezmények csökkentése, a hitelplafon bevezetése, illetve köztisztviselők kölcsönfelvétele esetén az állami kezességvállalás megszüntetése. Mádi László szerint a kamattámogatás csökkentésével jelentős emelkednek a hitellel rendelkezők törlesztő részletei.

A várható módosításokról Gál J. Zoltán úgy fogalmazott, hogy azok azt szolgálják: a támogatások és kedvezmények valóban azokon segítsenek, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Az infláció mérséklődése lehetővé teszi a bankoknak nyújtott kamattámogatás mérséklését, éz a lépés csökkenti a bankok nyereségét, de nem érinti a hitelfelvevőket - olvasható a szóvivői közleményben.

A kamattámogatás mértéke a pénzügyi tárca elképzelései szerint 10-ről 6 százalékra csökkenne, és megszűnne a bankok adott 2 százalékos költségtérítés. A Napi Gazdaság úgy tudja, a bankok 6 helyett 8 százalékos kamattámogatást szeretnének elérni, és remélik, hogy a jövőben is kapnak valamekkora költségtérítést.

A meglévőt nem kell eladni

A gazdasági lap információi szerint a kiszivárgott hírekhez képest több helyen finomodott a PM tervezete. Így például kikerült a tervezett módosítások közül az, hogy annak, akik kedvezményes hitelt kap, régi otthonát el kelljen adnia, és az abból befolyt pénzt előtörlesztésre kelljen fordítania.

Az eladási kényszer azért lett volna a hiteligénylők számára különösen kedvezőtlen, mert sokan - elegendő készpénz híján - meglévő, nehezen vagy rossz áron eladható ingatlanjukat kiegészítő ingatlanfedezetként vonták be a kölcsönfelvételbe. Az eladási kényszer megszüntetné ezt a lehetőséget, amelynek népszerűségét jelzi, hogy azt egyre több pénzintézet teszi lehetővé.

Változhat az új lakások vásárlásának támogatása is. A Napi Gazdaság szerint csökkenne a jelzáloglevél kamattámogatása, de nem változna az ehhez járó úgynevezett kiegészítő kamattámogatás mértéke. Mindez ahhoz vezethet, hogy a használt és az új lakások hiteleinek kamatterhei nagyjából azonos, 6 százalék körüli értéket érnek el.

Az adójóváírás szabályai is módosulhatnak

A lakáshitelekhez kapcsolódó adókedvezmény-módosítást is tervezi a kormány. Jelenleg az éves tőke- és kamattörlesztés 40 százalékával, de legfeljebb évi 240 ezer forinttal csökkentheti személyi jövedelemadóját az, aki lakáskölcsönnel rendelkezik. A változtatásra a Napi szerint több terv készült, ezek egyike szerint a jövőben a teljes törlesztés 40 százaléka lehet a támogatás, de az legfeljebb csak az éves befizetett kamat mértékét érheti el. Egy másik, szigorúbb elképzelés szerint nem a teljes törlesztés, hanem csak a kamatfizetések 40 százaléka vonható majd le az adóból.