Felavatták a Lego magyarországi gyárát

2009.01.23. 18:33
Saját gyárában készíti termékeit Magyarországon a Lego. Európa legnagyobb játékgyártója a korábbi beszállítótól vette át a nyíregyházi gyárat. Ezentúl a Lego maga gyártja és csomagolja a Lego System és Duplo készleteket.

A Lego csoport 2008 nyarán döntött úgy, hogy átveszi eddig beszállítójától a nyíregyházi gyár irányítását. A gyárban egyébként már 2006 óta gyártanak Lego termékeket, a cég beszállítójaként működő szingapúri Fletronix készítette a játékokat. A tavaly nyári döntés után az első lépés az volt, hogy Sárvárról áthozták a Duplo termékcsalád gyártását, majd megkezdték a gyár teljes átvételének megszervezését. A megnyitón jelen volt Veres János pénzügyminiszter és Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere.

lego1

A gyár felavatásán jelen volt a Lego alapítójának unokája is, Kjeld Kirk Kristiansen. A megnyitón azt mondta, hogy különleges pillanat ez számára, hiszen nem mindennapi estmény, hogy új Lego gyárat nyitnak meg. Ez valóban így van, hiszen a világon a nyíregyházival együtt csak öt gyár van: kettő Dániában, egy Csehországban és egy Mexikóban. A magyarországi az egyetlen gyár, ahol Duplo termékeket kompletten gyártanak, a készletek innen a csehországi központi raktárba kerülnek.

Hogyan készül a legókocka?

Az alapanyagot 232 fokra melegítik, míg állaga olyan nem lesz, mint a tésztáé. Ezután 25-150 tonnás nyomás alatt formába öntik, majd hét másodpercig hűtik. Csak ezután veszik ki a formából. Két kocka között csak 0,002 milliméteres eltérést engedélyeznek. A statisztikai adatok szerint egymillió kockából csak 18 darab akad, mely nem felel meg a követelményeknek.

A gyárban percenként harmincezer legóelem kerül le a gyártósorról, évente kétmilliárd darabot készítenek. Ez a világ teljes legógyártásának tíz százaléka. Az egész világon óránként több mint kétmillió elemet készítenek, ez 33 824 darabot jelent percenként, vagyis 564-et másodpercenként.

A Lego a hetvenes évek óta van jelen Magyarországon. Igen sikeres tavalyi évet tudhatnak maguk mögött, 2008-ban 34 százalékkal nőttek az eladások. A világon egyébként hét készletet adnak el másodpercenként a világon. Még egy érdekes adat az eladott mennyiségről, ha az egy évben eladott legókészleteket egymás mellé helyeznénk, 77,8 méter magasan töltenének meg egy focipályát.

Egy kis történelem

A Lego már 75 éve létezik. Ole Kirk Kristiansen alapító 1932-ben faragta ki fából az első játékkacsát, melynek a Lego nevet adta. Ez a leg godt kifejezésből ered, ami annyit jelent, jót játszani. Véletlen egybeesés, de a lego szó latinul azt jelenti, összerakni. Az első legokockát 50 éve gyártották. A Lego 75 év alatt számtalan rekordot döntött meg, előbb a Fortune magazin, majd a brit játékkereskedők egyesülete választotta meg az évszázad játékának.

lego3

A Lego először az építőkockát jelentette, legelőször a legalapvetőbb formák és építő darabok születtek meg. A kerekek, vonatok, sínek, motorok csak később jöttek. Először csak a nagyobb gyerekeknek készültek játékok, de a különböző korú gyerekek játékszokásait vizsálgata után jött az ötlet, hogy nagyobb kockákat készítettek a legkisebbeknek – ez lett a Duplo termékcsalád.

lego2

Nagy átalakuláson mentek át a legóemberkék is, kezdetben mindegyiknek sárga volt az arca, és nagyon ritkán jelent meg valamilyen festés a szemen és a szájon kívül. Ma már különböző filmek, mesék figuráit is megtalálhatjuk, különböző arkifejezésekkel.

Tudta-e?

Az elmúlt évek adatai alapján 2009-ben 400 millió gyerek és felnőtt játszik legókockákkal.
Ha 40 milliárd kockát egymásra illesztenénk, elérnénk vele a Holdat.

Átlagosan 62 elem jut egy emberre a földön.

A világon a gyerekek összesen ötbillió órát töltenek legózással egy évben.

Bár egyszerűnek tűnik maga a játék, hiszen kockákból kell építkezni, a tervezők nyomon követik a legújabb játéktrendeket. A 120 főből álló kreatív csapat tagjai nagyon komoly felvételi vizsgákon esnek át, a legfontosabb kiválasztási szempont a kreativitás és a kézügyesség. Jelenleg 15 országból érkeztek a csapat tagjai, akik persze a legkülönbözőbb helyeken tanultak művészetet vagy tervezést.

A cég szisztematikusan fejleszti a termékeit, ehhez folyamatosan végez kutatásokat felnőttek és gyerekek körében. Nagyon fontos a gyerekek logikájának és problémamegoldó-képességének fejlesztése, a cég vezérigazgatója is ezt emelte ki, mint az egyik legfontosabb szempontot. Jürgen Vig Knudstrop szerint az ezt erősítő kutató-fejlesztő munkának köszönhetően iskolákban is használt kreatív játék.