Átláthatóbb listákat készített az APEH

2008.03.20. 07:41
Újabb adatbázisokkal bővítette az adóhatóság a honlapjáról elérhető listákat. Korábban az áfa- és evaalanyok voltak lekérdezhetők egy közös adatbázisból, tegnaptól azonban némiképp átláthatóbbá vált a lajstrom. Mivel az adatbázis célja az, hogy az adózók ellenőrizhessék a leendő partereiket, a listán szereplő cégek nem tekinthetők át automatikusan, csak egy adott cég ismertetőjegyei kérdezhetők le.

Az adatbázisok célja az, hogy az adózók minden eszközt megkaphassanak a szerződő partner kontrollálása céljából. A társaságoknak ugyanis a jogszabály szerint kellő körültekintéssel kell eljárniuk a szerződő partnerek kiválasztásakor. Ha például kiderül, hogy a megbízhatónak hitt üzletfél fiktív cég, akkor az ügyben ártatlan partner is megütheti a bokáját. Eleshet például az áfalevonástól.

Ezt azonban kiküszöbölheti, ha a partner adatait lekérdezi - ezt az adóhatóság elfogadja körültekintő magatartásnak. Míg a korábbi lista ömlesztett volt - vagyis az evások és áfaalanyok egy kalapban voltak -, az új adatbázis több részre osztja a társaságokat.

Külön lista tartalmazza az evásokat, külön az áfaalanyokat (köztük a tárgyi adómentes és alanyi mentes adózókkal), és emellett egy harmadik lajstrom is megismerhetővé vált: ez az egyéb kategória, vagyis a nem áfaalany, nem evás vállalkozások csoportja. Az egyéb kategória jelenleg 2041 tagot számlál. Ezektől függetlenül az uniós csatlakozás óta él a közösségi adószámok valódiságát igazoló adatbázis is, amely lehetővé teszi az áfamentes kereskedést az unió területén belül.