Mária
-6 °C
-2 °C

Lakás nulla forinttól

2006.05.30. 15:56
Az Elephant Holding Zrt. eladási statisztikái szerint a lakáslízing bevezetése óta 20 százalékon stabilizálódott a lízinges ügyfelek aránya. Ez magasabb az előzetes piaci várakozásoknál, melyek 15 százalék körül jósolták a lízingkonstrukció piaci részesedését. A cég szakemberei szerint a piac visszaigazolja a lakáslízingben rejlő lehetőségeket, és 2006-ban további bővülésre számítanak.

"Némi időbe telik, míg a piac hozzászokik a lakáslízing fogalmához és eszközeihez, így meggyőződésünk, hogy nem csupán tartani, de fokozni is tudjuk a lízinggel értékesített lakások számát" - mondja Csikós Balázs, az Elephant Holding Zrt. pénzügyi vezetője. A szakértő szerint akiknek volt lehetőségük jelzáloghitel felvételére, már megtették. Most azokon a sor, akik a hagyományos hitelkonstrukciókat valamilyen okból nem tudják igénybe venni, vagy üzletileg kifizetődőbb számukra a lízing nyújtotta lakásfinanszírozás.

A cég tapasztalatai szerint a lakáslízing iránt érdeklődők alapvetően két csoportból állnak. Vannak, akik sajátos helyzetük miatt - önerő hiánya, BAR-lista, jövedelemvizsgálat során felmerülő akadály - a banki hitelek nagy többségét nem tudják felvenni. Számukra elsősorban a lízingcégek önerő nélküli finanszírozása vonzó, jóllehet sokakat elbizonytalanít a tény, hogy a lakás tulajdonjoga csak a futamidő lejártával kerül a tulajdonukba.

Erre megoldás a lízingkonstrukciók banki hitellé alakítása a futamidő alatt. Ez a legtöbb lízingcégnél egyszeri díj fejében lehetséges, és a banki refinanszírozó partnerrel együttműködve nehézség nélkül megoldható. Ráadásul a lízinggel vásárolt lakás mentes az örökösödési illeték alól, hiszen a nyílt végű konstrukcióknál a lakás tulajdonjogának lehívása bárkire átruházható.

A másik csoport elsősorban üzleti lehetőségként tekint a középtávon jó megtérülési rátával kecsegtető lakáslízingre. A befektetőket nem csak a 0 százalékos önerő bátorítja, de - amennyiben az ingatlan saját cégbe kerül - elszámolhatják az amortizációt, és hosszú, kiszámítható intervallumban csökken a cég adóalapja is.