Zalán
6 °C
19 °C

Drágulhatnak a lapok

2004.05.14. 09:18
Nőnek a nyomdák költségei magasabb áfabesorolású szolgáltatóvá sorolták át őket. A kiadók attól tartanak, hogy a nyomdák rájuk hárítják a pluszterhet.
Ezekben a hetekben szembesül a nyomdák többsége azzal, hogy áfafizetési kötelezettségük a folyóiratok és a napilapok után 15-ről 25 százalékra, könyvek esetén pedig 5-ről 25 százalékra emelkedik. Ennek oka, hogy az áfatörvény május elsejei hatállyal a termékértékesítők közül a szolgáltatók közé sorolta őket.

Módosítva

Az Országgyűlés március nyolcadikán fogadta el az áfatörvény módosítását, ám az átsorolásról nem voltak egyeztetések, ráadásul a jogszabály nem fogalmaz egyértelműen, ezért a nyomdák és a kiadók többsége még most sincs tisztában a változtatással - mondta Peller Katalin, a Magyar Nyomdász Szövetség főtitkára. A kiadók ráadásul attól tartanak, hogy a nyomdák rájuk hárítják át pluszterheiket, s a termék-előállítási költséget sem vonhatják le az iparűzési adó alapjából.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a változtatásra az európai uniós áfaelőírások átvétele miatt volt szükség. Emellett abban az esetben, ha a nyomda saját kiadói jogosultsággal is rendelkezik, a legyártott, saját kiadásban megjelenő termékeinek eladásakor termékértékesítés történik az áfatörvény szerint.

Ugyanakkor a nyomdászszövetség főtitkára szerint a hazai nyomdák nem saját kiadásban dobják piacra termékeiket, a nyomdaipar európai érdekvédelmi szerveitől pedig azt a tájékoztatást kapták, hogy az uniós tagállamokban továbbra is a feldolgozóiparba, nem pedig a szolgáltatások közé sorolják a nyomdákat adózási szempontból.

Kockázatos

Az átsorolás következtében a lapok előállításánál nyolc, a könyveknél pedig 16 százalékkal emelkednek a nyomdai költségek, ami jelentősen rontja a magyarországi nyomdák versenyképességét - mondta Peller Katalin. A főtitkár szerint a költségnövekedés legfőbb kockázata az, hogy a megrendelők egy része inkább a környező országok nyomdáinak adja majd megrendeléseit, amelyek olcsóbban képesek a termékek előállítására.

Nyomdaipari tevékenység "megítélésének" törvényi megváltoztatása rendkívüli mértékben rontja a nyomdák likviditási helyzetét - reagált a Világgazdaság megkeresésére több nyomda képviselője is. A megkérdezett cégek is a PM segítségét kérték a törvény értelmezéséhez, de még nem kaptak hivatalos állásfoglalást.

A könyvnyomtatásra specializálódott nyomdák esetében még megrendítőbb lehet a módosítás. Bár a debreceni Alföldi Nyomda gazdasági igazgatója, Pataki Lajos hangsúlyozta: szerinte értelmezési probléma van a tárca és a nyomdák között. Mint mondta: kérték a PM írásbeli állásfoglalását, azonban még nem kaptak választ. Mindenesetre egyelőre nem számláznak, hanem várják a PM reagálását. Hangsúlyozta: hiába a korábbi kedvező változtatás, miszerint a könyvkiadást 12-ről az 5 százalékos áfakörbe sorolták 2004 januárjától, a mostani átsorolás a nyomdák mellett a kiadóknak is súlyos problémát jelent.

További nehézségek

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a kiadók és a nyomdák közötti hosszú fizetési határidők és a rövid áfabefizetési határidők miatt komoly likviditási nehézségek léphetnek fel, miután a 25 százalékos áfakör vonatkozik majd a nyomdákra - mondta lapunknak Poller Etelka, a Kossuth Nyomda gazdasági vezérigazgató-helyettese.

Boros Gábor, a kecskeméti Szilády Nyomda Kft. ügyvezető igazgatója jelezte: újabb szabad pénzeknek kell majd az államkasszába vándorolni. Véleménye szerint ez a kiadókat érintheti súlyosabban. Jelezte azonban: nem tart attól, hogy a napilapok kiadói külföldi nyomdákba vinnék termékeiket, azt viszont nem zárta ki, hogy a könyvek és egyes folyóiratok kiadói valamelyik szomszédos ország nyomdáját veszik majd igénybe.

Kedvezőtlenül érinti a változtatás a kiadókat is, amelyek szerint a nyomdák rájuk hárítják majd át többletköltségeiket. Emellett a kiadók attól tartanak, hogy a nyomdák szolgáltatóvá sorolása következtében megszűnik az a lehetőség, hogy az iparűzési adó alapjából levonják a termék-előállítási költségeket, igaz, az utóbbi kapcsán az érintettek még az APEH állásfoglalását várják.

Tervezi már nyaralását?

Segítünk! Válasszon célpontot nyárra útjaink közül! Tengerparti apartmanok előfoglalási kedvezménnyel!

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön! London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút.