Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az Electrolux mentőövet dob a Flextronics-dolgozóknak?

2006.02.24. 08:21
Az Electrolux új gyártósort tervez indítani, és már megkezdte a tárgyalásokat arról, hogy átvegye a Flextronics üzeméből elbocsátandó dolgozók egy részét.

Tavaly a 2004. évihez képest 23 milliárd forinttal, 133 milliárd forintra növelte bevételét az Electrolux Lehel Kft., idén pedig 155 milliárd forint körüli árbevételre számít, mondta Takács János vezérigazgató egy csütörtöki sajtótájékoztatón. A vállalat összesen 5 millió terméket értékesített, ezen belül 560 ezer talált gazdára a belföldi piacon. (Idén megközelítőleg 5,5 millió háztartási eszköz eladásával számolnak). A társaság 2005-ben porszívóból 2,3 milliót gyártott, és ennek 0,8 százalékát adta el Magyarországon. A jászberényi üzemben öt másodpercenként készült el egy porszívó.

Új szalag indul

Hűtőszekrényből a jászberényi gyáregységben 1,25 millió, a Nyíregyházán pedig 270 ezer készült. Az előbbi helyszínen az idén hasonló mennyiségű készülék előállításával számol a társaság, míg Nyíregyházán 640 ezer hűtőszekrény készülhet ebben az évben. A társaság ugyanis bővíti utóbbi kapacitását: áprilistól újabb szerelőszalagot helyeznek üzembe, és ezzel párhuzamosan márciusban 140 fővel növelik az alkalmazottak számát. A létszámbővítés miatt a cég már megkezdte a tárgyalásokat arról, hogy átvegye a Flextronics ugyancsak nyíregyházi üzeméből elbocsátandó dolgozók egy részét. A Flextronics ugyanis február elején 950 dolgozó leépítését jelezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkaügyi központnak.

Az Electrolux Lehel Kft. létszáma 2005-ben 442 fővel bővült a nyíregyházi új gyár beindításával, így az átlaglétszám tavaly 3736 fő volt, míg idén a tervek szerint már meghaladja a négyezer főt, tette hozzá Takács. A cég a 2004-es 14,5 milliárd forint után tavaly több mint 11 milliárd forintot fordított beruházásra, amit a tervek szerint idén 8,5 milliárd forint követ. Bár a vezérigazgató nem számolt be a nyereségről, azt jelezte, hogy a profitot visszaforgatták, aminek következtében a társaság saját tőkéje a 2004. évi 107,7 milliárd forint után tavaly 123 milliárd forintra gyarapodott, az idén pedig a tervek szerint 133,2 milliárd forintra növekszik. A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy az elmúlt évben 750 millió forint helyi és 4,173 milliárd forint "központi" adót fizettek, míg egy évvel korábban 624 millió, illetve 3,742 milliárd forintot.

Bővülés jön

Belényesi Zsolt, a cég értékesítési divíziójának vezetője elmondta: a gyenge 2004-es esztendő után a magyar háztartásikészülék-piac a darabszám alapján számolt eladásokat tekintve 2005-ben további hat százalékkal szűkült, ám az idén már egyszázalékos bővülést várnak, jórészt az áfacsökkentés miatt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!