Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Csak 1-3 milliárd folyhat be a luxusadóból

2005.09.20. 19:00
A százmillió forint feletti értékű ingatlanok után adót kell fizetni januártól. Az új adó 30 ezer embert érint, és 1-3 milliárdot hozhat az államnak.A Fidesz szerint a kormány megtalálta azt a luxusadófajtát, amely Gyurcsány Ferenc kormányfőre és Kóka János gazdasági miniszterre nem vonatkozik.
Mintegy 30 ezer embert érint, és száz önkormányzatot körülbelül 1-3 milliárd forinttal gazdagíthat a komány által kivetni javasolt luxusadó, amely az előterjesztés szerint a 100 millió forint feletti értékű ingatlanok tulajdonosait sújtaná a jövő évtől - mondta keddi sajtótájékoztatóján Batiz András kormányszóvivő.

 

A jövő év január elsejével életbe léptetni javasolt új adókötelezettség a vagyonarányos közteherviselést szolgálja. Az érintetteknek a 100 millió forint feletti érték 0,5 százalékát kell majd befizetniük. Az adóból - a javaslat szerint - levonható lesz az adott ingatlan után megfizetett valamennyi helyi adó.

Az önkormányzatoknak jövő év március 31-ig kell kihirdetniük a forgalmi értékről szóló rendeleteiket, az adózóknak pedig április 30-ig kell elkészíteniük ingatlanbevallásukat. A tulajdonosnak két részletben, március 15-ig, illetve szeptember 15-ig kell lerónia adóját, ez alól csak a jövő év kivétel, amikor az első részlet befizetése - a rendeletalkotási és bevallási kötelezettség miatt - egy nyári időpontra tolódik.

A Fidesz szerint a kormány megtalálta azt a luxusadófajtát, amely a kabinet két milliárdos tagjára, Gyurcsány Ferenc kormányfőre és Kóka János gazdasági miniszterre nem vonatkozik - mondta Répássy Róbert, fideszes képviselő az MTI-nek. A képviselő szerint vagyonnyilatkozatuk szerint egyiküknek sincs a tulajdonában nagy értékű, 100 millió forint feletti ingatlan. Így a luxusadót könnyen elkerülhetik azok, akiknek a 100 millió forintot meghaladó vagyona nem ingatlanbefektetésben van, hanem gyárakban vagy üzleti vállalkozásban - mondta. Az országgyűlési képviselő hozzátette: egy 110 millió forintos, luxusnak nevezhető ingatlan adója évente ötvenezer forint lesz. Ennyiért még az ingatlan értékbecslését sem fogják elvégezni, tehát könnyen lehet, hogy ennek az adónak a kivetése az önkormányzatoknak többe kerül majd, mint amennyit bevételt be tudnak szedni - mondta Répássy.

Gyurcsány Ferenc felesége korábban úgy nyilatkozott: a ház az ő tulajdonában van, s szükség esetén meg is fizetik utána az adót. A gazdasági minisztérium Répássy kijelentéseivel kapcsolatban közölte: a miniszter mindenben eleget tesz adófizetési kötelezettségének.