Zelma, Rajmund
-10 °C
-3 °C

A gyenge dollár luxusutakra csábít

2004.12.20. 07:51
A dollár tartós mélyrepülése jót tesz a luxusutazások piacának, az utazási irodák követik az árfolyam mozgását, és engednek az áraikból.
A dollárelszámolású desztinációk - közöttük az egzotikus és a luxusutak - jókorát szakíthatnak az amerikai deviza gyengélkedéséből, a Napi Gazdaság által megkérdezett utazási irodák ugyanis követik a kurzust, és engednek az árakból. A piac kínálati, így az irodák legfontosabb célja minél több utast szerezni, illetve megtartani. A mostanihoz hasonló esetekben gyakorlatilag azonnal követi a piac az elsőként árat csökkentőket.

Egy-egy deviza árfolyamának tartós változását általában 1-1,5 hónapos késéssel követik az első irodák. A nagyobb vállalkozások számára persze vannak lehetőségek az árfolyammozgásokban rejlő kockázatok kivédésére, ám ehhez 100 milliós nagyságrendű forinttartalékok szükségesek. Idegenforgalmi szakemberek szerint az egzotikus utak piaca meglehetősen szűk, ám stabil; nagy növekedésre nem lehet számítani az árak mérséklődése esetén sem.

Engednek az árból "A dollár mostani gyengüléséhez hasonló esetekben engedünk árainkból, kivéve a túlkönyvelt utakat" - mondta Mohácsi Péter, a Vista pénzügyi igazgatója. Az iroda az előre meghirdetett kontingensutak árat a mostani helyzetben 5-10 százalékkal mérsékli, az egyedi szervezésű utak esetében pedig a napi árfolyamot veszik alapul. Az iroda árai kialakításához banki árfolyambecslést vesz igénybe, ehhez hozzávetőleg 10 százalék körüli biztonsági rátát számolnak, ám ez a mostanihoz hasonló helyzetekben gyorsan el is olvadhat.

A Best Reisen is követi az árfolyammozgásokat, csak olyan esetekben nem kényszerülnek erre, mint például a szilveszteri foglalások, amelyek többnyire meghaladják a kínálatot. Zám Tibor irodavezető szerint a dollárelszámolású úti célok láthatóan elszívják a keresletet a többi piacról, jó példa erre Tunézia, amely most kifejezetten versenyképes árakat kínál. Tapasztalataik szerint az egzotikus és luxusutazások iránti kereslet messze nem nő az árak esésének arányában.

A Mercator Travel oly mértékben követi az árfolyamokat, hogy katalógusukhoz külön mellékelnek árlistát, amit folyamatosan frissítenek. Az elsősorban egyéni utak szervezésére szakosodott iroda internetes rendelés esetén heti frissítésű árfolyamot alkalmaz, a személyes, irodai ügyintézés során pedig napi árfolyamon számolnak, s így követik az árfolyammozgásokat.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.