Luxuslakásra még mindig van kereslet

2005. október 3., hétfő 08:28

Az elmúlt években megváltozott a luxuslakásokhoz kapcsolódó szolgáltatások színvonala, majdnem elérik a nyugati szintet, és ez tetszik a külföldi befektetőknek.

A fővárosban idén folytatódott a tömeglakások és a luxusingatlanok piacának szétválása, és amíg a középkategóriás lakások még a fejlesztők által nyújtott kedvezményekkel is csak nehezen találnak vevőre, az egyedi tervezésű és exkluzív kialakítású lakások szinte már a tervasztalról elkelnek, és az átlagár többszöröséért, olvasható az Otthon Centrum közelmúltban megjelent elemzésében. Valkó Dávid, a társaság vezető elemzője szerint ma mást jelent a luxus, mint amit jelentett négy-öt éve, illetve a kilencvenes évek elején.

Magas elvárások

Az 1990-1995-ös években a lakásfejlesztők még a budai hegyek szabad telkeit vásárolták fel, ahol luxus kivitelű társasházakat, lakóparkokat építettek fel, persze nem annyi extrával, mint napjainkban. Mára azonban jórészt elfogytak itt a szabadon beépíthető területek, s ezért a fejlesztések súlypontja a főváros más területeire helyeződött át, s ezzel együtt a luxuslakások és a lakhatáshoz kapcsolódó szolgáltatások színvonala is megváltozott. Napjainkban a presztízs értékű hely, a szép és rendezett környezet mellett elvárás egy luxusingatlannal szemben a nagy, tágas belső tér (minimum 25 négyzetméteres nappali), legalább két fürdőszoba, nagy teraszok és a különleges panoráma mellett a legdrágább, legegyedibb belső anyagok használata. Emellett fontosak a kényelmi szempontok, vagyis a minél extrább, különlegesebb szolgáltatások.

Mint Valkó mondja: az új lakásfejlesztések már megütik a Nyugaton megszokott magas minőségi színvonalat, ezzel is magyarázható, hogy az ilyen minőségben épült lakások iránt nagy a külföldi befektetők érdeklődése. Amin szerinte lehetne még javítani, azok az apró részletek, például a kidolgozottság finomsága, a színek tökéletesebb harmóniája. Ami a területeket illeti: a legtöbb luxuslakás a II. kerületi Rózsadomb és Pasarét egyes területei mellett a XII. kerületben, Pesten pedig az V., a VI. és a VII. kerületekben épül. Az utóbbi hónapokban főleg ez utóbbi, pesti területek váltak a beruházók célpontjaivá: példa rá, hogy a VI. kerület Nagykörúton belüli részén több olyan lakásfejlesztés indult el, amelyek a magyar piaci kínálatban meg sem jelennek. Ezekben szinte kizárólag külföldiek vesznek lakásokat, elsősorban befektetési céllal. A fővárosi luxuslakások 57 százalékát egyébként az írek és a britek veszik meg, de egyre aktívabbak a spanyol vásárlók is, akik szintén az V., a VI. és a VII. kerületre koncentrálnak.

Kala Imréné, a Kala és Társa Ingatlantanácsadó Kft. társtulajdonosa szerint a luxus mai jellemzői nagyon is összetettek, négy alapvető feltétele azonban tömören meghatározható. Ezek a hely, a környezet, társasházi luxus esetében a ház külső állapota, s nem utolsósorban a konkrét lakásbelső (anyag- és helykialakítása, felszereltsége, állaga). Egyrészt alapvető ugyanis, hogy a luxus-lakóingatlan egy-egy adott kerület, település legjobb részén, szép környezetben épüljön, másrészt (kívül-belül) magán hordozza a legmagasabb minőségi jegyeket. A főváros budai és pesti oldalának is megvannak a mai kiemelt helyszínei. A budai luxusszínvonalú területek, így az árak is két fő kategóriába sorolhatók. Az első, kiemelt részbe tartozik egyebek mellett a Rózsadomb keleti és déli része, például a Vérhalom tér és környéke, vagy a Herman Ottó utca. Az itt épült, gyönyörű panorámájú új lakásokat olyan jegyek jellemzik, mint az egyedi tervezés, nagy (130-200 négyzetméteres) egy szinten kialakított méretek, drága burkolatok és a legjobb minőségű nyílászárók, faburkolatok.

Más utca más ár

A magas minőséget a négyzetméterárak is tükrözik: 800 ezer és 1 millió forint között mozognak. S hogy a hely mennyire fontos, azt jelzi, hogy a néhány száz méterrel távolabbi utcákban épült, hasonló nívójú új lakások ára már "csak" 600-800 ezer forint között van. Ugyanez megfigyelhető a Pasaréten is: amíg a Csalán vagy a Csévi utcákban és környezetükben a hasonló magas minőséget képviselő lakások esetében 800 ezer 1 millió forinttal, addig kijjebb haladva már csak 600-800, illetve a Völgy utcában 500-600 ezer forintos négyzetméterárral kell a vevőknek számolniuk. Amíg 10-15 évvel ezelőtt a luxus, vagyis a megszokott átlag fölötti, magas minőség a fővárosban elsősorban a budai oldalra korlátozódott, a területek fogyásával a nyugati agglomeráció néhány településének divatos részére is kitolódott, sőt napjainkra a Pest bizonyos kerületrészein épült új lakások is felsorakoztak e kategóriába.

Az üzletasszony a pesti oldalon a magas presztízsű kategória fő tengelyének az Andrássy utat és a Király utcát tartja, de ide sorolható még szerinte az Operaház környéke, a Körönd vagy a Vigadó és a Petőfi tér környezete, valamint több, a Duna-partra tervezett beruházás, például a Prestige Towers. Az említett belvárosi utcákban számos régi ház tetőterében épültek és épülnek exkluzív (a luxustól abban tér el, hogy több benne az extra, a vásárló egyedi igénye szerint megvalósult elem) lakások, míg az új nagyprojektek önálló épületberuházásként valósulnak meg. A minőség és az ár ezeknél az új tetőtéri fejlesztéseknél és önálló projekteknél szintén a legfelső kategóriában mozog (800 ezer és 1 millió forint között szóródik a négyzetméterár), mégis - főleg a külföldi befektetők körében - igen keresettek. A tetőtér-beépítéssel ugyanis nemcsak különlegesen szép, a külföldiek elvárásainak is megfelelő új otthonok jönnek létre, hanem megújul a régi patinás házak külleme, illetve környezete is, ami a magas árak ellenére vonzóvá teszi őket.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Helsinki
    Helsinki A város nagyon szép, rendezett, tiszta és nem kelti egy főváros jellegét....
  • Törökország Felejthetetlen élményként marad meg emlékeinkben ez a csodálatosan szép hely....
  • Olaszország Téglahomlokzatú házak gótikus ívekkel, szűk sikátoros utcák. Nagyon hangulatos és olyan „igazi” középkori hangulatú....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
ÚJ Gillette Fusion ProGlide
A borotválkozás korszaka lejárt! A Gillette legvékonyabb pengéi az akadálytalan siklásért!