Kilenc viadukttal épül a 200 milliárdos sztráda

2007.03.23. 10:04
Az Országgyűlés megadta a felhatalmazást arra, hogy megkezdődjön az M6-os Szekszárd és Bóly, valamint az M60-as Bóly és Pécs közötti szakaszának koncessziós közbeszerzési eljárása. A két, összesen 79 kilométer hosszú autóútszakaszra közös pályázatot írnak ki, az építkezés már idén télen elkezdődhet. Dunaújváros és Szekszárd között jövőre kezdenek építkezni, de 2010 márciusára az a szakasz is elkészül.

Három szakaszban, de két beruházásban épül tovább az M6-M60-as gyorsút. Az Országgyűlés e heti határozata értelmében együtt adják koncesszióba az M6-os Szekszárd és Bóly közötti 49 kilométeres, valamint az M60-as Bóly és Pécs közötti 30 kilométeres szakaszát. (Ez tulajdonképpen egy leágazás, mert az M6-os később Horvátország, Eszék felé folytatódik.) Az időben harmadik, de földrajzilag a már elkészült és a déli etap közé eső szakasz, a Dunaújváros és Szekszárd közötti 67 kilométer egy másik koncessziós programban készül el.

Mindkét beruházásnak 2010 márciusára kell befejeződnie, tehát a következő parlamenti választások tavaszán – és abban az évben, amikor Pécs Európa kulturális fővárosa lesz – már autópálya vezet Budapestről a baranyai megyeszékhelyre. (Bár 2006-ban a Dunántúlon nem, csak Kelet-Magyarországon sikerült kimutatni, hogy az átadott gyorsutak mentén a kormánypártokra szavaznak, 2010-ben Tolnában-Barányában újratesztelhetik ezt a hatást.) Kóka János közlekedési miniszter múlt heti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a teljes Dunaújváros-Pécs beruházás előreláthatólag 200 milliárd forintba fog kerülni.

Alpesi hangulat

Eredetileg Szentlőrincig tervezték, 2010-re Pécsig jutnak el (forrás: NIF Zrt.)
Eredetileg Szentlőrincig tervezték, 2010-re Pécsig jutnak el (forrás: NIF Zrt.)

A beruházás azért ígérkezik ilyen költségesnek – bár a miniszter 180 kilométerről beszélt, a három szakasz együtt csak mintegy 140 kilométer –, mert a Szekszárdtól délre lévő szakaszon nagyon sok műtárgyat kell megépíteni. Bólyig a 49 kilométeren 55 darabot, míg a Bóly és Pécs közötti 30 kilométeren további 32-t alakítanak ki – mondta kérdésünkre Béni Gyöngyi, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztési (NIF) Zrt. szóvivője.

Ráadásul ebből az összesen 87 műtárgyból nem kevesebb, mint 9 lesz kisebb-nagyobb völgyhíd – hét Szekszárd és Bóly, kettő Bóly és Pécs között –, amit az infrastruktúrafejlesztő cég a környék terepviszonyaival indokol. Jelenleg egyetlen hazai autópályán sincs jelentősebb viadukt, az első most épül az M7-esen, a várhatóan augusztusra elkészülő köröshegyi völgyhidat és a hozzá kapcsolódó 12 kilométernyi autópálya-szakaszt 74 milliárdért építi a Hídépítő és a Strabag konzorciuma.

A műtárgyak között az eredeti tervekben négy alagút is szerepelt – mind a négy az M6-os szakaszon –, ezeket azonban most költségkímélő okokból megpróbálják egyéb műszaki megoldásokkal kiváltani, mondja Béni Gyöngyi. A két szakaszon összesen öt pihenőhelyet és két autópálya-mérnökséget is kialakítanak. Hogy hány helyen lesz benzinkút, azt még nem tudni.

2007+2015=2010

A parlamenti döntés nyomán a Szekszárd-Bóly-Pécs szakasz részvételi felhívása áprilisban jelenik meg. Várhatóan a megjelenéstől számított kilenc hónapon belül szerződést is kötnek a tender nyertesével, így akár ez év végén megkezdődhet az építkezés. A koncessziós szerződés része lesz a tervezés, az építés, a felújítás, az üzemeltetés és a fenntartás, valamint ezek finanszírozása – mondta Béni.

M8-as hídtól M9-es hídig: jövőre ezt is elkezdik építeni
M8-as hídtól M9-es hídig: jövőre ezt is elkezdik építeni

Ez a két déli szakasz már az első, még 2003-ban elfogadott autópálya-törvény szerint is hamarabb épült volna meg, mint a Dunaújváros és Szekszárd közötti. A törvény 2007-re írta elő mind a Szekszárd-Bóly, mind a Bóly-Pécs szakasz megépítését, míg az M8-as Duna-hídjától a tolnai megyeszékhelyig vezető gyorsutat csak 2015-re építették volna meg .

Az ütemezésben most is van némi előny a déli szakaszok javára. Arra a 79 kilométerre már valamennyi környezetvédelmi és építési engedély megszületett (az építési engedélyeket tavaly februárban és márciusban kiadták). Az ingatlanok mintegy nyolcvan százaléka már birtokon belül van – ezeken folyik a lőszermentesítés –, az állami infrastruktúrafejlesztő cég szerint nyárra be is fejezik a területszerzést.

Ezzel szemben a Dunaújvárostól induló szakaszra még nem születtek meg a hatósági engedélyek, így azt várhatóan csak jövőre kezdik építeni. Mivel azonban egyszerűbb az elkészítése, a szakemberek szerint a szakaszok nagyjából egy időben készülnek el. Hogy az M6-os autóútként fizetős lesz-e, vagy sem, a gazdasági és közlekedési minisztériumban még nem tudták megmondani, azonban a jelenlegi tendenciák nem teszik valószínűvé az ingyenességet.

A horvátokra várunk

Az országgyűlési határozat értelmében mind az M6-os, mind az M60-as kétszer kétsávos, autópályává fejleszthető autóút lesz. A két gyorsforgalmi út között annyi a műszaki különbség, hogy az autópályáknak legalább kétszer kétsávosnak kell lenniük, valamint az ellentétes irányú sávokat fizikailag, például növényzettel is el kell határolni. Így elsősorban anyagi okai vannak annak, hogy Pécsre és a horvát határhoz most csak autóút épül.

Ez utóbbi, tehát az M6-os utolsó, Bóly és a horvát határ közötti 23 kilométere annak függvényében készül el, hogy mikorra építik meg a horvátok a határ másik oldalán a saját sztrádájukat, mondta Béni Gyöngyi. Az M6-os és annak a horvátországi – Eszéken átvezető – folytatása, az E73-as főút is a helsinki V/C, Gdansk-Ploce közlekedési folyosó része, amely a Balti-tengert köti össze az Adriával.