Natália
-3 °C
7 °C

Nincs vége az M7-es tendernek

2006.09.12. 07:38
Noha a múlt héten kihirdették, ki építheti az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszát, az ügy még nem ért véget. A hat pályázóból ötöt kizártak, így csak a Viadom-Porr-Terrag-Asdaq konzorcium nyerhetett. Az öt kizárt pályázóból ketten is megtámadták azonban a döntést. Erre már az eredmény kihirdetésekor számítani lehetett.

Hétfőn két jogorvoslati kérelem érkezett az M7-es autópálya Balatonkeresztúr–Nagykanizsa közötti szakaszának építésére kiírt közbeszerzési pályázat eredménye kapcsán. A Világgazdaság a közbeszerzési döntőbizottságnál megtudta: mindkettő – a Betonút és a Vegyépszer, valamint a Strabag és a Hídépítő alkotta konzorcium is az ajánlatuk érvénytelenné nyilvánítását kifogásolta.

A testület a beadványok részletes áttanulmányozása után dönt a továbbiakról. Azaz, hogy szükséges-e tárgyalást tartani az ügyben, vagy sem, illetve, hogy ideiglenes intézkedésként fel kell-e függeszteni a szerződéskötést. Ha ez utóbbira nem kerül sor, akkor – a korábbi híreknek megfelelően – a Nemzeti Autópálya Zrt. a közbeszerzési törvény előírásainak megfelelően, nyolc nappal az eredményhirdetést követően, azaz szeptember 15-én tervezi megkötni a szerződést a nyertessel.

Reményik Kálmán vezérigazgató már a múlt heti eredményhirdetéskor elképzelhetőnek tartotta, hogy a kizárt pályázók – akár mind az öten – megtámadják a döntést. A tenderen indult cégek közül az osztrák–magyar Porr–Viadom–Terra-Asdag konzorcium nyert, miután az első körben még legdrágább ajánlatot benyújtó cég a második fordulóra egyedül maradt.

A pályázó a sztráda 35,5 kilométeres hiányzó szakaszának tervezését és építését 43,7 milliárd forintért, kilométereként 1,2 milliárdért vállalta. Mindkét jogorvoslatot tett konzorcium ennél olcsóbb, 41 és 42 milliárd forint közötti ajánlatot tett. Kizárásukat kizárólag tartalmi okokkal indokolta az értékelőbizottság, s ezt független közbeszerzésjogi és műszaki szakértők felülvizsgálata is alátámasztotta.

Az M7-es még hiányzó utolsó szakaszát - amelynek köszönhetően megteremtődik az Adria és Budapest, sőt, az M0-s körgyűrű keleti szekotárnak átadása után Északkelet-Magyarország kapcsolata - a 2003-ban elfogadott autópálya-törvény szerint 2007 végéig kellett volna átadni. A most lezárult tender pályázatkiírása már 2008-as átadást írt elő. Az M7-es másik, Zamárdi és Balatonszárszó közötti szakaszának átadása is csúszik az eredeti, ez év végi tervekhez képest; legutóbb 2007. nyarát említették határidőként.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.