Hedvig
7 °C
23 °C

Kedden ismét 43 forint lesz a Big Mac

2008.05.22. 15:01
Jövő kedden árcsökkentő nosztalgiával ünnepli a McDonald's azt, hogy húsz évvel és egy hónappal korábban nyitott meg az első magyar gyorsétterem. Talán a húsz évvel ezelőtti hosszú sorbanállást akarja újjáéleszteni azzal, hogy két órán keresztül húsz évvel ezelőtti áron, 43 forintért árusítják az egyébként 650 forintos Big Macet.

Április végén volt húszéves az első magyar gyorsétterem, a Régiposta utcai McDonald's. A cég egy hónappal később, május 27-én ünnepli meg a születésnapot, amikor az Élménynap '88 elnevezésű program részeként ismét megnyitják az első magyar Mekit, ahol ennek örömére 11-től délután 1 óráig a mostani 650 forint helyett az akkori 43 forintos áron adják a Big Macet.

A McDonald's 1988. április 29-én 13 termékből álló terméklistával nyitotta meg első magyarországi gyorséttermét, amit két év múlva követett a második, a Nyugati pályaudvarnál (ma már majdnem száz hamburgergyári egység van az országban). A nyitónapon, a 14 órás nyitvatartás alatt 10 ezer, vagyis óránként 714, vagyis percenként több mint tíz magyar jutott hozzá a világ legnagyobb hamburgergyárának első magyar McBurgereihez. Most rekorddöntésre készülnek, a kétórás akció alatt kétezer Big Macet akarnak legyártani.

A húsz éve megnyitott McDonald'sban – amely a születésnapra a húsz évvel ezelőtti árak mellett húsz évvel ezelőtti slágerekkel emlékezik – egyidejűleg 250-en ehettek, a Mekinek nyitáskor 150 alkalmazottja volt, jelentős részük a magyarokat betanító külföldi McDonald's-alkalmazott.

Az első éttermeket működtető 1986-ban 120 millió forintos alaptőkével alapított Bábolna-McDonald’s Gyorskiszolgáló Étterem Kft. 50-50 százalékos részesedéssel jött létre, az amerikaiak egymillió dollárt adtak – a dollár deviza középárfolyama akkor 47,63 forint volt –, emellett ellátták az éttermet a működéshez szükséges konyhai berendezésekkel. A magyar fél az 500 négyzetméter alapterületű, 60 millió (négyzetméterenként tehát 120 ezer) forintra értékelt ingatlannal szállt be az üzletbe. Az ételek elkészítéséhez szükséges alapanyagok, csomagolóeszközök jelentős részét belföldről szerezték be.