Vigyázz, román, jön a magyar!

István betöltötte a negyvenet, három éve nincs munkája, legalábbis rendszeres. "Alkalmi melókból élek, amióta ideköltöztem, most egy pulykatelepen vagyok 12 órásban" – mondja. Az eredeti végzettsége esztergályos, de esélyt nem lát arra, hogy a lakóhelyén vagy a környékén ezzel a szakmával elhelyezkedjen. Most abban reménykedik, hogy a külföldi munka összejöhet.

Románia, gazdag vidék

Igaz, nem nyugat-európai vagy tengerentúli ez a külföldi munka, hanem romániai. István ugyanis Battonyán lakik, az ország egyik legszegényebb térségében, néhány kilométerre a román határtól. Attól a határtól, amelynek túloldalát, Románia nyugati megyéit szinte elárasztották a külföldi cégek. Az egykor még a legrosszabb helyzetű békési, csongrádi, hajdúsági területekhez képest is elmaradottnak tűnő Partium – bár sokan már Erdélynek nevezik, a magyar-román határ túloldalán lévő, jórészt Arad, Szatmár, Bihar és részben Temes megyék alkotta országrésznek ez a neve – mára Románia egyik legfejlettebb térségévé vált, ahol egyre nagyobb hiány van a dolgos kezekből.

Mivel a befektetők nem akarnak keletebbre menni – az okok hazulról is ismertek, rosszabb infrastruktúra, nehezebb megközelíthetőség, a munkahelyeken elengedhetetlen szakképzett és diplomás munkavállalói réteg hiánya –, két lehetőség maradt: vagy Románia belső részeiből, belső áttelepítésekkel szereznek munkaerőt, vagy a határok nyitottságát kihasználva a magyarországi állástalanok között toboroznak dolgozókat. A nagyobb társaságok sokszor több száz főt szeretnének elhelyezni, de kisebb vállalkozásokról – főként építőipari és kereskedelmi cégekről – is hallani, hogy Magyarországról csábítanának, csábítanak át dolgozókat, kiket legális, kiket nem annyira legális foglalkoztatás keretében.

Főleg betanított munkásokat keresnek

Istvánnak – és még nagyjából húsz társának, köztük villanyszerelőnek, piacozónak, volt bolti eladónak és téesz-dolgozónak – most a legális, egészségbiztosítási jogviszonyt nyújtó, a nyugdíjba és a későbbi esetleges újabb munkanélküliség esetére az álláskeresési támogatásba is beszámító munkára van lehetősége. Egy autóipari beszállító, a német érdekeltségű Leoni az aradi ipari parkban létesített, illetve részben még most épülő gyárában összesen 2300 munkahely lesz – nagyjából másfélszer több, mint az évtized magyarországi befektetésében, a dunaújvárosi Hankook-üzemben –, a mostani körben 500 dolgozót keresnek.

Többek között Battonyán, ahol szerdán már a korábbi tájékoztatás és gyárlátogatás után megmaradt érdeklődőknek szerveztek orvosi felmérést és tesztbeszélgetést. A jelző nem véletlen: a battonyai városházán hétfőn még több mint negyven érdeklődő hallgatta a romániai cég vezérigazgatójának, marketingesének és PR-osának a tájékoztatását, ám a másnapi, nem kötelező gyárlátogatáson már csak 19-en vettek részt. És bár szerdán több mint húszan voltak ott ismét a városházán, hogy kiderüljön, alkalmasak-e a munkára, ez az eredeti létszámnak még mindig csak a fele volt.

A Leoni még így is jól járt. Egy másik partiumi cég, a Battonyához még közelebb lévő Pécskán működő a Siltem Romania SRL nem volt ilyen szerencsés, az általa ígért forintban negyvenezres bruttó nem hozta lázba a battonyaiakat sem, és egy másik, makói fórumon sem sikerült dolgozókat toboroznia (Battonyán azt beszélik, a Silmet most azt számolgatja, érdemes-e magyarországi céget létrehoznia). Egy német érdekeltségű háztartásigép-gyártó cégnek a határtól néhány kilométerre lévő Nagyszentmiklóson működő összeszerelő üzeme szintén betanított munkásokat keres nemcsak Békés, hanem Csongrád megyében is. Ehhez elég a nyolcosztályos végzettség, ami sok tartós munkanélkülinek biztosíthatna megélhetést – bár nagyon szerényet.

Havi 1000 új lej fix

Ugyanis mind a Leoinál, mind a másik két helyen aggasztóan alacsony fizetéseket kínálnak. A német Leoni – amely épp hazánkból telepíti át tevékenységét – kábelkötegelésért betanított munkásként, háromórás műszakban havi 580 lejes alapbért ígért, mondják a sorukra várók. Ez a fix összeg hat hónap alatt emelkedhet 620 lejre (1 új lej nagyjából 76 forint, így az alapbér 43-44 ezer forint, de változatlan árfolyamon fél év múlva is csak 47 ezer forint lenne). Emellett teljesítménytől függően maximum 200 lej (15 ezer forint) kapható a jutalékrendszerben, 75 százalékon fizetik ki a túlórákat, 30 százalék az éjszakára járó műszakpótlék, tovább 155 lej (12 ezer forint) értékben étkezési jegyet is adnak.

Mindent egybevéve havi bruttó 74-75 ezer forintnak megfelelő, tehát nem egészen 1000 lejes fizetést lehet összehozni az aradi gyárban, ebből nettóban nagyjából magyar minimálbérnyi összeg marad. "Komoly cég ez, csak a fizetések komolytalanok" – mondja az egyik srác, amíg a vizsgálatra vár. Ennek ellenére kivárja a sorát, bár amikor kiderül, hogy egészségileg alkalmatlan, és a többiek azt mondják, sajnálják, azt válaszolja, hogy ő bizony nem.

Miből vegyek el húszezer forintot?

A többiek viszont, akiket az orvos alkalmatlannak minősít, láthatóan letörten jönnek ki a polgármesteri hivatal nagyterméből. Van, aki a keze miatt alkalmatlan – "tavaly leflexeltem itt egy darabot", mutatja, hogy hol, szerencsére, a pulóvere ujját nem húzza fel –, de a többségnek a szemével van probléma. Fontos az éleslátás, és az is, hogy ne legyenek színtévesztők, ezt tudják, mondták nekik a tájékoztatón. A kábelkötelegelés során vékony, színes kábelekkel kell dolgozni, sem a színeket, sem az azokra nyomott számokat nem lehet eltéveszteni. És persze állóképesség is kell, de ezzel nincs gond, van, aki vágóhídon edződött, egy férfi azt mondja, "a szalagnál álltam három éven át, még mindig ott állnék, csak már a gyár nem áll".

A srác, aki állítólag nem bánja, színtévesztő, "a tízből most legalább három számot felismertem a babos könyvben", mondja, persze talán a kilenc sem lett volna elég. Vannak, akik a különböző színű pacákból összeállított könyv, mások a szemük élessége miatt aggódnak. Egy asszony többeknek kölcsönadja a szemüvegét, "tudom én, hogy nekem is csináltatni kellene, aranyom, de miből vegyek el húszezer forintot?" – panaszkodik egyikük.

Igen, errefelé hihetetlen mértékű a szegénység, elképesztően kevés pénzből élnek családok. A rendszeres szociális segély minimális összege nem éri el a 22 ezer forintot, a maximum is csak a minimálbért, amiből, kezdjük belátni, szintén nemigen lehet kijönni. A sorban állók közül többen azonban még ilyen ellátásban sem részesülnek, vagyis gyakorlatilag nincs rendszeres havi keresetük. Ebbe a csoportba tartoznak többek között a pályakezdő, vagyis pályakezdés helyett állás nélkül maradt fiatalok, nem csoda, hogy az aradi állásban reménykedők csaknem fele huszonéves fiatal.

Egy határ nem számít

A többiek, ahogy nézem, jobbára negyven, talán inkább ötven fölöttiek, valószínűleg a nyugdíj előtt szeretnének még néhány év munkaviszonyt összeszedni. A semminél, a kiszámíthatatlan alkalmi munkánál a Leoni által kínált, román pénzben kifizetett 1000 lejes bruttó is jobb. "Én például most 12 órás műszakban csak ötezerrel kapok többet akkor is, ha rendesen végig tudom dolgozni a hónapot" – mondja István.

Másoknak is vonzónak tűnik a kábelgyári munka, egy asszony, miután sikerrel szerepelt az egészségügyi vizsgálaton, már az elbeszélgetés előtt azt mondja, hogy még aznap bemegy felmondani; azt sajnos nem árulja el, hogy hol dolgozik, és mennyiért mit csinál. Akik itt vannak, azokat nem zavarja – vagyis inkább nem foglalkoztatja –, hogy Romániában kell dolgozni. István például azt mondja, Magyarországon is lett volna állása, de olyan városokban, amelyekből csak hétvégére járhatott volna haza, "ennél jobb az, hogy naponta hazamehetek, mindegy, hogy honnan, egy határ nem számít".

A most sorban állók közül közben csaknem tucatnyi ember egészségügyi vizsgálata ért véget, közülük négyen lettek alkalmatlanok (a többieknek Romániában még részletes orvosi vizsgálaton is át kell esniük). Ők addig is az állásinterjúra várnak, ahol többek között arra kell válaszolni, miért akarnak a Leoninál dolgozni. "Miért, miért, hát hogy legyen valami biztos, rendes pénz, amiből meg lehet élni" – mondja az egyik jelentkező. A többiek bólogatnak, és nem csodálkoznánk, ha a várhatóan novemberben munkába álló magyarországi dolgozók – akik a Leoni ígérete szerint ingyen utazhatnak az aradi ipari parkban lévő üzembe – többsége ezt a választ adná. Egyébként a magyarországi dolgozóknak a nyelvtudással sem lesz gondjuk. A cégnél azt ígérték, magyarul beszélő művezetők irányítása alatt dolgozhatnak, bár a jelentkezők között voltak többen, akik románul is beszélnek.

Hogy Istvánnak és társainak összejön-e a munka, az egészségügyi alkalmasság ellenére sem biztos még. Mások viszont már hónapok óta dolgoznak Romániában, köztük olyanok is, akik nem a keveset, de biztosan megkapott fizetésben hisznek. A határ menti településeken egyre többen az itthon kapott szociális juttatások kiegészítéseként feketemunkát végeznek a határ túloldalán. Ha Önnek is van olyan ismerőse, aki Romániában dolgozik – akár legálisan, akár nem –, esetleg már ön is lejben számol, kérjük, ossza meg velünk a tapasztalatait, megírjuk!