Zoltán
21 °C
34 °C

Demján megvenné a Mahartot

2004.01.20. 09:26
Bár sok a pályázó, az ÁPV Rt. mégis halogatja a cég eladását. A Népszabadság úgy tudja, a Masped és a Waberer's mellett a Demján-féle TriGránit érdeklődik a társaság iránt.
Az érdeklődés hiánya aligha indokolja, hogy az ÁPV Rt. hónapok óta képtelen döntésre jutni a Mahart privatizációjának feltételeiről. A Népszabadság értesülései szerint legalábbis a Masped Rt., a Plimsoll Kft., a német Meyer-csoport, és a Waberer's csoport után immár a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit Rt. is kész versenybe szállni a hajózási társaság egyes üzletrészeinek, illetve ingatlanjainak megszerzéséért.

Lejárt az idő

A kormány december végéig adott időt az ÁPV Rt.-nek a Mahart privatizációjának megindítására. Az állami hajóstársaságot a vagyonkezelő egyben vagy részekre szedve is eladhatja. A privatizációs pályázatok megszületését talán meggyorsítja, hogy a hírek szerint a Mahart egyik utódcége, a Csepeli Szabadkikötő Rt. megvásárlásának lehetősége a TriGránit Rt. tulajdonosainak a fantáziáját is megmozgatta.

A Népszabadság úgy tudja, a TriGránit a szabadkikötő iránt szintén érdeklődő Waberer's csoporttal közösen vásárolná meg a hajózási társaság legértékesebb utódcégét. A fuvarozótársaság a többi között a kombinált közúti és vízi árufuvarozás, az úgynevezett RoRo-hajózás fejlesztésére használná a létesítményt. A TriGránit viszont a szakértők szerint ingatlanberuházásokra készül.

Egyelőre nem lehet tudni, az ÁPV Rt. milyen áron hajlandó megválni a Csepeli Szabadkikötő Rt.-től. A társaság által üzemeltetett több mint 110 hektáros kikötő értékének megbecsüléséhez mindenesetre támpont lehet, hogy a TriGránit Rt. a MÁV Ferdinánd-híd melletti nyolchektáros ingatlanáért egy decemberi árverésen 2,3 milliárd forintot meghaladó árajánlatot tett. Ez azonban nem volt elég a licit megnyeréséhez. Így a társaság most akár 3,4 milliárd forintért is hajlandó lenne megvenni a WestEnd beruházás folytatására kiszemelt ingatlanegyüttest.

A Népszabadás értesülései szerint az ÁPV Rt. nem a csepeli kikötő, hanem a folyamhajózással foglalkozó Mahart Dunacargo Kft. privatizációs pályázatát tenné közzé elsőként. A 19 elavult géphajóból, öt korszerűtlen önjáróból, valamint 62 üzemképes bárkából álló, 120 ezer tonna áru szállítására alkalmas flottát üzemeltető társaságtól az ÁPV Rt. legkevesebb félmilliárd forintért hajlandó megválni.