A Malévot vinnék, az adósságot nem

2005.08.17. 12:26
Nem vállalná át a Malév tarozásait az ÁPV Rt. által vevőjelöltként kiválasztott orosz tulajdonosi hátterű cég - állítja a Fidesz, és újra a magánosítás leállítását követeli. Az ellenzék információit alátámasztó nyilatkozatot tett Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is, aki szerint egyik ajánlatban sem biztosították a megfelelő garanciát, ezért eredménytelennek kellene nyilvánítani a pályázatot.
Az orosz tulajdonosi hátterű Air Bridge ajánlatában az szerepel, hogy egy év alatt 700 embert küldhet el a Malévtól, a 2007-től pedig semmi nem korlátozza a további leépítéseket - mondta a Fidesz birtokába került dokumentumra hivatkozva Wintermantel Zsolt. A legnagyobb ellenzéki párt képviselője szerint az ajánlatban foglaltak arra utalnak, hogy az elbocsátások a kisebb jövedelemmel bíró dolgozókat érintenék.

Nincs igazi hitelátvállalás

A Fidesz a múlt héten még "csak" az elfogadhatatlanul alacsonynak tartott 160 milliós ár, illetve a NATO-tagságunkkal összeegyeztethetetlennek mondott nemzetbiztonsági kockázatot jelentő orosz tulajdonosi háttér miatt követelte az ÁPV és a kiválasztott vevőjelölt, az Air Bridge kft. közötti tárgyalások leállítását. (Az ÁPV Rt. korábbi nyilatkozatai szerint a korábbi privatizációs kudarcok után a három magánszemély alapította, a de az orosz Kras Air-t is maga mögött tudó céggel a hónap végéig megszülethet a megállapodás). Most a tervezett elbocsátások mellett Wintermantel Zsolt szerint az Air Bridge ajánlatából az is kiderült, hogy a kormány részéről az alacsony vételár okaként megjelölt 30 milliárdos hitelátvállalás sem valósulna meg. A politikus szerint az Air Bridge azt kéri, hogy a Malév hitelállományát egy újonnan alapítandó, állami kézben maradó cég vállalja át, ennek fejében megkapná a légitársaság hat, saját tulajdonában álló repülőgépét (a Malév a többi gépét lizingeli). Az Air Bridge azt vállalja, hogy a gépeket visszabérli az állami cégtől, melynek így nyert bevételei fedezik a hitelek törlesztését. Wintermantel hangsúlyozta: a megoldás azt jelenti, hogy a hitelek kockázata az államon marad.

Feljelent a volt vezető jogtanácsos
Hanyag kezelés miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást kezdeményezett Polt Péter legfőbb ügyésznél a Malév egyik szakszervezetének tagja, mert véleménye szerint az állami vagyon kezelői elkövetik a vagyon hanyag kezelését. Gaál Péter, aki korábban a Malév vezető jogtanácsosa volt, jelenleg pedig a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete mellett ügyvédként is tevékenykedik, az MTI-nek szerdán a sajtóban napvilágot látott alacsony vételárral indokolta lépését. Véleménye szerint - figyelembe véve a nemzeti légitársaság repülési jogainak értékét - a Malév értéke 5-10 milliárd forint között van. Hangsúlyozta, hogy a likviditáshiány sem indokolja az azonnali privatizációt, hiszen a légitársaság számláján 7,4 milliárd forint készpénz található. Úgy vélte, hogy az összeg egy része ésszerű gazdálkodással megőrizhető és hozzátette, hogy a "Malév a korábbi években soha nem állt olyan jól mint most". Gaál Péter szerint a légitársaság megáll a saját lábán, ehhez azonban ki kell használni a Oneworld szövetséghez történő mielőbbi csatlakozás előnyeit. A privatizáció ellen szól az ügyvéd szerint az is, hogy az értékesítés nem járna együtt a légitársaság hiteleire vállalt állami garancia kiváltásával.

Eloroszosítanák a Malévot

Az Air Bridge Wintermantel Zsolt szerint csak öt évre vállalná a Malév nemzeti légitársaság jellegének megőrzését. A politikus szerint a vevőjelölt csak az ezzel összefüggő jogosítványok, az európai országokba kedvezményesen indítható járatok lehetőségének megszerzésére törekszik, de ezt valójában nem budapesti központtal tenné: hosszabb távon a képviselő szerint arra lehet számítani, hogy orosz és európai városok között repülnének a Malév gépek, Budapest háttérbe szorulna a cég életében.

Már az SZDSZ sem adná

Az SZDSZ elnöke szerint nem kell most eredményt hirdetni a Malév-privatizációban, mert egyik ajánlatban sem biztosítottak a garanciák. Az MTI beszámolója szerint Kuncze Gábor a Nap-kelte szerda reggeli műsorában felhívta a figyelmet arra, hogy feltehetően azért nincs 10-15 milliárdos ajánlat a légitársaságra, mert kötelezettséget kell vállalni a meglévő több mint 30 milliárdos adósságállomány részbeni vagy egészbeni visszafizetésére és az azonnali tőkeemelésre. "A két ajánlat (...) e tekintetben nem megnyugtató, (...)a garanciák egyik esetben sem biztosítottak. Ha így marad a helyzet, akkor azt gondolom, hogy nem kell most eredményt hirdetni, hanem eredménytelennek kell nyilvánítani (a pályázatot)" - tette hozzá. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet még nem érett meg egy pozitív döntésre, ugyanakkor a Malév privatizációjának nincs alternatívája, mert a kormánynak az uniós szabályozás miatt nincs eszköze arra, hogy a légitársaság veszteségét kompenzálja. A politikus szerint azonban lehet, hogy az idei évet a veszteség szempontjából "ki lehet vasalni" az egyik üzletág korábbi eladásából származó összeggel.

Cáfol a KrasAir

A szibérai KrasAir fenntartaná a Malév önállóságát, és nem olvasztaná be az általa négy másik orosz légitársasággal létrehozott AiRUnionba - mondták a KrasAirnél szerdán az MTI-nek. A KrasAir számára (amelynek résztulajdonos-vezérigazgatója, Borisz Abramovics egyben a Malév megvételére alakult AirBridge Rt. 49 százalékos főrészvényese is) prioritás, hogy megőrizze a Malév nemzeti légitársaság státusát, és meg akarja tartani a márkanevét is. De ha a garantált öt év elmúltával mégis a névváltoztatás mellett döntenének, az új márkanév akkor sem lenne AiRUnion, sem AirBridge - közölték a KrasAirnek a Moszkva melletti MAKS-2005 repüléstechnikai vásáron tartózkodó képviselői.

A KrasAir és négy partnere (Domodedovo, Samara, Omskavia és Sibaviatrans Airlines) egyelőre jogilag függetlenek, de fokozatosan hatalmas társasággá kívánják alakítani szövetségüket, az AiRUniont, amelyben az állami részesedés egyharmadra zsugorodhat. A MAKS-on bemutatták az AiRUnion egységes márkajelét és a rendelkezésére álló harmadik Boeing 767-est, amelyet már annak kék-sárga színeire mázoltak.

Az AirUnion közleménye szerint az öt partner 25 százalékos hatékonyság-javulást ért el útvonal-hálózatuk és repülőgépparkjuk közös üzemeltetésének eddigi hét hónapja alatt, s ez év végére 15 százalékos részesedést várnak az orosz piacon 850-900 millió dolláros forgalommal.

Míg a Malév-kapcsolat segítheti az AiRUnion beillesztését az EU útvonalhálózatába, az AiRUnionhoz való kapcsolódás új piacokat kínál a Malévnak, új útvonalakat Oroszországon át Délkelet-Ázsiába, ami 2-5 év alatt jövedelmezővé teheti - mutatott rá Abramovics kedden A MAKS-on. Éppen egy ilyen hatékony stratégia az elbocsátások legjobb ellenszere - tették hozzá a KrasAirnél.

Pénzükj is van

Ami az (Abramovics és két magyar magánszemély által létrehozott) AirBridge tőkeszegénységét illeti, a KrasAirnél rámutattak a Vnyesekonombankkal frissen aláírt keretmegállapodásra: eszerint az orosz állami nagybank (nemzetközi pénzforrások szerzésével és garanciák vállalásával) segít finanszírozni a krasznojarszki légitársaság beruházási terveit. Ez vonatkozik az AiRUnionnak a globális hálózatba való beillesztésére (amihez a Malév-ügylet tartozik), akárcsak repülőgépparkjának bővítésére, vagy a krasznojarszki repülőtér multimodális szállítási csomóponttá való fejlesztésére.

Mindenesetre a Malév az (egyelőre 51 százalékban orosz állami tulajdonú) KrasAir, távlatilag pedig az AiRUnion ellenőrzése alá kerül, amennyiben az AirBridge megvásárolja - még ha 51 százalékban magyar tulajdonban marad is, ami feltétele az előnyös jogosítványokkal járó nemzeti légitársasági státus fenntartásának.