Mária
-7 °C
3 °C

Tízmilliárdos tőkeinjekció a Malévnak

2003.12.12. 11:00
A légitársaság az első kilenc hónapban 8,7 milliárd forintos mérleg szerinti veszteséget könyvelt el. Sándor László vezérigazgató szerint jövőre a légitársaság veszteség nélkül üzemelhet.
A kormány letette a voksát a magyar légitársaság fenntartása és működése mellett, aminek feltételeit a szerdai, a Malév tőkejuttatásáról szóló kormánydöntés teremti meg - mondta Mészáros Tamás, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatóságának elnöke pénteken sajtótájékoztatón Budapesten. A kormánydöntés értelmében az ÁPV Rt. összesen 10 milliárd forint tőkéhez juthat. Az első 7 milliárd forintot még az idén megkaphatja a társaság, amennyiben az ÁPV Rt. igazgatósága jóváhagyja a légitársaság stratégiáját sűrítő intézkedési csomagot.

Idén 10 milliárdos veszteség

Csikós Bálint, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a Malév jövő pénteken folytatódó rendkívüli közgyűlése dönt majd a jelenleg 11,7 milliárd forintos jegyzett tőke leszállításáról 117 millió forintra, majd megemeléséről 3,5 milliárd forintra. A fennmaradó rész tőketartalékba kerül. Sándor László, a Malév elnök-vezérigazgatója elmondta: a légitársaság az idén az első kilenc hónapban 8,7 milliárd forintos mérleg szerinti veszteséget könyvelt el, ami év végéig várhatóan további 1,5-2 milliárd forinttal emelkedik. Tavaly a légitársaság mérleg szerinti vesztesége 2,7-2,8 milliárd forint volt. A társaság saját tőkéje az első 9 hónapban 356 millió forintra csökkent. Sándor László szerint jövőre a légitársaság veszteség nélkül üzemelhet.

A támogatás feltétele

A tőkejuttatás feltételeként megvalósítandó intézkedési csomagtól összességében évi 7-8 milliárd forint megtakarítást vár a légitársaság az egyszeri költségek nélkül. A csomagban az értékesítési költségek csökkentése, a külképviseleti rendszer átalakítása szerepel. A tengerentúli járatok üzemeltetésével kapcsolatos intézkedések több száz millió forint megtakarítást jelenthetnek majd évente. A jutalékrendszer átalakításától több mint 1 milliárd forint, a termékek egyszerűsítésétől további 1 milliárd forint megtakarítást remél a légitársaság. A flotta folyamatban lévő korszerűsítése, a Next Generation Boeing-737-es repülőgépek üzemeltetése pedig évente több mint 2 milliárd forinttal csökkenti az üzemi költségeket, magyarázta a Malév elnök-vezérigazgatója. A kapacitásgazdálkodás átalakításával további 3 milliárd forint költség takarítható meg, a Malév Express és a műszaki bázis integrálásától pedig további 300-400 millió, illetve mintegy 500 millió forint költségcsökkenés várható. Jelentősek a légitársaság IT költései is -tekintve a 44 desztinációval való összeköttetést. Ennek racionalizálása további, mininum 300 millió forinttal mérsékelheti a ráfordításokat.

Javuló eredmények

Az elnök-vezérigazgató szerint az eddig meghozott intézkedések már meglátszottak az elmúlt két-három hónap eredményén. A forgalom és az árbevétel kedvezően alakult. Hozzátette: reális a légitársaság csatlakozása a Skyteam Szövetséghez, a tagtársaságok mindegyike támogatja a magyar légitársaság csatlakozását. Sándor László szerint a most a légitársaságnak megítélt tőke elég ahhoz, hogy a társaság jövőre a második félévtől nyereségen üzemeljen.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.