Három ajánlat a Malévra

2005.03.01. 07:53
Az öt pályázatból három tekinthető ajánlatnak a megismételt privatizációs tenderen - jelentette be az ÁPV Rt. A pályázati dokumentumot kilencen vásárolták meg, az eredmény harminc napon belül várható.
Hétfőn öt befektető nyújtotta be pályázati anyagát a Malév 99,95 százaléknyi részvényének eladására kiírt nyilvános, egyfordulós privatizációs tenderén - tájékoztatott a tulajdonos ÁPV Rt. A bontás során megállapították, hogy az öt beadvány közül három tekinthető ajánlatnak, míg a másik kettő szándéknyilatkozatnak minősíthető, amelyben a benyújtók jelzik érdeklődésüket a Malév megvásárlása iránt.

A pályázati dokumentációt egyébként a hétfői határidőig végül kilencen vásárolták meg. A pályázat eredményéről várhatóan 30 napon belül születik döntés. A verseny és a tranzakció sikere érdekében a pályázók kilétéről és az ajánlatok tartalmáról az ÁPV Rt. az eredményhirdetésig nem ad tájékoztatást. A privatizációs folyamat lezárulása után ismertetik a pályázatok szakmai tartalmát és a döntés körülményeit.

Komolyabban

Az előző pályázat egyetlen ajánlatevője, az Aviation Solution konzorcium - amelynek tagjai az egykori Malév alkalmazottak által alapított Aviation Solution International Kft., a Tiara Gazdaságszervező és Tőkebefektetési Rt. és az Investunion Befektetési Rt. voltak - mostanra némileg változtatott összetételén, a Napi Gazdaság információi szerint egy nemzetközi befektetői csoporttal erősítettek. Egyes információk szerint komolyan érdeklődnek a Malév papírjai iránt a pilóták, akik Sky Alliance nevű cégük révén vesznek részt a pályázaton. A sajtóban azt is tudni vélik, hogy krasznojarszki, továbbá kirgiz és olasz vállalatok érdeklődését is felkeltette a magyar légitársaság.

Az ÁPV Rt. igazgatósága a múlt év végén döntött úgy, hogy másodszor is pályázatot ír ki a Malév Rt. állami tulajdonban lévő többségi részvénycsomagjának értékesítésére. Az ajánlatok értékelése során 80 százalékos súllyal szerepel a komplex pénzügyi ajánlat, amely magában foglalja a légitársaság több mint 30 milliárd forintos hitelállományáért való helytállás módját, az ehhez kapcsolódó biztosítékok jellegét, kiemelt hangsúllyal a tőkeemelés mértékét és ütemezését, valamint a fizetőképesség megőrzését. A pénzügyi ajánlaton belül értelmezendő a megajánlott vételár nagysága is.

A mostani tenderben a hitelállományért való helytállás módjának bemutatása kevesebb kötöttség mellett történhet, a pályázók által bemutatandó konstrukciók megítélése pedig nemcsak érvényességi, hanem összehasonlító értékelési alapon történik. A befektetőknek a teljes állami részvénycsomagra kellett ajánlatot tenniük. Az elbíráláskor 20 százalékos súllyal szerepel az ajánlattevő legalább öt évre szóló üzleti programja, ennek részeként a nemzeti légitársaság jelleg fenntartására, továbbá a munkavállalók foglalkoztatására vonatkozó elképzelései.