Judit
-2 °C
8 °C

Pénz nélkül marad a Malév

2004.12.20. 07:59
Úgy tűnik, hiába számít a Malév vezetése a vállalat vagyoni helyzetét egyenesbe hozni hivatott hárommilliárd forintos állami segítségre, az ÁPV Rt. nem támogatja az összeg folyósítását.
A Malév közgyűlése pénteken felkérte a cég igazgatóságát, hogy a légitársaság tőkehelyzetének rendezése érdekében három hónapon belül tegye meg a saját hatáskörébe tartozó szükséges intézkedéseket. Azért vált indokolttá a Malév vagyoni helyzetének rendezése, mert a 3,5 milliárd forintos jegyzett tőkéjű cég saját tőkéje 450 millió forintra csökkent. Azzal a hárommilliárd forinttal viszont "egyenesbe lehettet volni hozni" a vállalat mérlegadatát, amelyre még egy tavaly decemberi kormányhatározat alapján számíthatott a légitársaság.

A tulajdonos ÁPV Rt. igazgatósága viszont nem támogatja, hogy a hárommilliárd forintot folyósítsák. Sándor László, a Malév elnök-vezérigazgatója ugyanakkor egy közelmúltbeli sajtótájékoztatón épp e hárommilliárd forintos támogatást tartotta nullszaldós eredményt zálogának. A Malév pénteki közgyűlése új igazgatósági tagokat is választott a lemondott két igazgatósági tag helyett, Thuma József és Sólyom Gábor személyében. Thuma József gépész- és gazdasági mérnöki végzettséggel rendelkezik, jelenleg a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója. Sólyom Gábor bölcsész végzettségű üzletember, aki az olasz-magyar gazdasági relációban tevékenykedik. Jelenleg a Falco Consulting ügyvezetője és tulajdonosa. A két új igazgatósági tag megbízatása a rendkívüli közgyűlés napjától indul és 2006. május 5-ig tart.

A grémium mostani ülése a november közepén felfüggesztett közgyűlés folytatása volt. Egyes információk szerint épp azért függeszették fel a múlt hónapban a részvényesi fórumot, mert az ÁPV Rt. nem talált megfelelő szereplőt a légitársaság elnöki székbe, akkor ugyanis még a tulajdonos szét akarta választani az elnöki és a vezérigazgatói tisztséget. Úgy tűnt, a mostani közgyűlésre megvan a kiszemelt jelölt, mégpedig Hónig Péter, a Dunaferr vezérigazgatójának személyében. A Magyar Nemzet úgy tudta, hogy ennek hallatára inkább távozott volna a Malév éléről Sándor László, mintsem hogy megossza , a cég átszervezése során egyre jobban megerősített - hatalmát, illetve, hogy fölé helyezzenek valakit. A lap azt is tudni vélte, hogy Sándor László távozása 200 millió forintjába kerül az állami tulajdonú cégnek. Később mind a végkielégítés összegét, mind pedig a távozásról szóló hírt cáfolta a Malév vezetése. A pénteki közgyűlésen nem esett szó az elnök-vezérigazgatót érintő kérdésekről.