Vilma
-8 °C
3 °C

Horgászvizek privatizációja: Kinek a hálójában?

2002.08.08. 11:04
Bár horgász polgári kör megalakulásáról még nem értesültünk, a háromszázezres horgásztársadalom életében az elmúlt évek jelentős változásokat hoztak. Pályázati úton haszonbérbe adták az állami horgászvizeket, ami - az előzetes rémhírekkel ellentétben - mégsem vált az utolsó nagy privatizációs bulivá. Bérlői oldalon ügyesen exponálták magukat a régi vízkezelők, miközben beleerősítettek a magánkézen lévő bérhorgásztavak is. A vízparti business keresi a helyét: a falusi, az öko- vagy horgászturizmus irányába mozduljon-e? A Magyar Narancs cikke.

Tavaly január elsejével lejárt az állami tulajdonú horgászvizek halászati jogának hasznosításáról született, évtizedekkel ezelőtti határozat hatálya, amely a horgászvizeket a Magyar Országos Horgászszövetségnek (Mohosz) engedte át. A tulajdonosi jogokat gyakorló Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) ugyanis - a halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. tv. értelmében - a vizek halászati jogának hasznosítására nyílt pályázatot írt ki.

Jogok

Akkor sokan úgy vélekedtek: jelentős változások várhatók a horgászbusinessben. Becslések szerint e területen csak a nem állami horgászengedélyekből évente minimum 2,5-3 milliárd forint a bevétel. A horgászok a kezelőnek fizetnek (területi jegyet váltanak), a hasznosító pedig gondoskodik például arról, hogy a rögzített feltételeknek megfelelő mennyiségű hal kerüljön a tóba. Már jóval a pályázatok kiírása előtt elkezdődtek a találgatások, hogy mennyire drágítja meg az új rendszer a pecázást, és hogyan módosítja az addigi feltételeket.

A halászati jog bérbeadását jó néhányan "a rendszerváltás utolsó nagy privatizációjaként" vezették elő, és azzal ijesztgettek, hogy a horgásztavakra ráteszi kezét a karvalytőke, kifingatják a nonprofit horgászegyesületeket, a hobbihorgászoknak is annyi, mivel megfizethetetlen lesz a területi jegy. A Mohosz ekkoriban belső válságát élte: újonnan választott és kiszorított vezetők csatáztak egymással, mindeközben a Legfőbb Ügyészség kifogásolta az 1993-as szervezeti átalakulás és vagyonfelosztás módját, vizsgálódott az APEH, és vagyonvesztésről, kifogásolható pénzügyi tranzakciókról cikkezett a sajtó (például mi is, lásd: Hej, pecások, pecások, MaNcs, 1998. november 19.). Eleve mindenki a Mohoszt tartotta a pályáztatás vesztesének; pedig korábban sem a szövetség kezelésében voltak a horgásztavak, hanem a helyi horgászegyesületekében, vagyis a területi jegyekből származó bevétel sem a Mohoszt gazdagította.

Az előzetes aggodalmakat a szaktárca nem igazolta: az FVM szakmai alapon írta ki pályázatait. A jelentkezőknek deklarálniuk kellett, hogy a társminisztériumok (a környezetvédelmi, a közlekedési tárca) és a társhatóságok (vízügy) ajánlásainak figyelembevételével valósítják meg a víz- és halgazdálkodást; összesen tizenöt évre vállalják a halasítás és a halőrzés megannyi nyűgét; az addigi hasznosítót a nem megtérülő befektetései arányában kártalanítják. A kártalanítás összegét jelentősebb vizeknél százmilliós-milliárdos nagyságrendűre taksálták, ami sok esetben indulásból elriasztotta a pályázókat. Pedig a tulajdonos inkább a megfelelő kezelőt kereste, és nem kaszálni akart: a vizek hasznosítási jogáért fizetett díj nem tíz-hússzorosára, hanem legfeljebb két-háromszorosára emelkedett. (Még a legjobb vizekért is maximum 500 Ft/ha-t fizetnek.)

Az állami vizekre kiírt pályázatok végül is nem hoztak jelentős változásokat: általában az addigi kezelők nyerték el a halászati jogot, csak néhány újabb, önkormányzatból és horgászegyletből összeállt közhasznú társaság bukkant föl. (A 861 horgászatra alkalmas vízből 709-re, területileg a vizek 93 százalékára van már haszonbérleti szerződés.)

"A halászati jog pályáztatásának legfőbb erényét abban látom, hogy sikerült lebontani a Mohosz halászati jogát. A nyertesek közvetlenül a vizek hasznosítói, nem pedig a jog alhaszonbérlői, mint korábban. Ezáltal a felelősség is jobban lehatárolható - nyilatkozta lapunknak Pintér Károly, az FVM halászati főosztályvezetője. Noha a rendszerváltás előtti helyzetet másképpen értelmezi a Mohosz és a szaktárca, a horgászszövetség együttműködött a törvény végrehajtásában.

Friss halat tessék!

A napilapok a tavaszköszöntő számok egyikében minden évben tudósítanak a jelentősebb vizek halasítási terveiről és a horgászengedélyek áráról (például Népszabadság, 2002. április 3.). A Balatonba idén száz, a Velencei-tóba öt, a Tisza-tóba pedig két tonna méretes pontyot, mázsaszámra süllőt és csukát telepítettek. A magánkezelésű halász-, illetve horgásztavakban általában megegyezik a halválaszték a természetes folyami és állóvizek jellemző fajállományával, az Aranyponty Rt.-nél azonban némi termékszerkezet-váltás is megfigyelhető: a hagyományosan csak frisshal-értékesítésre alkalmas zsíros ponty mellett trópusi vizekről származó szálkamentes, fehér húsú afrikai harcsával és süllőminőségű húst adó tilápiával kísérleteznek; mindkettő a vendéglátósok és a kényelmesebb feleségek álma lehet.

A vizeket - mint már említettük - a Kádár-korban sem a Mohosz, hanem a helyi horgászszervezetek kezelték, míg néhány (Velencei-tó, Tisza-tó, Határréti tározó, Tassi V-ös és VI-os vizek) a Mohosz közvetlen hasznosítású területe volt. A Tisza-tó halászati jogát a kiírt pályázaton a helyi önkormányzatokból szerveződött konzorcium nyerte el, de a kártalanítás összegét (385 millió forint) vitatják, így a megegyezésig a Mohosz kezében maradt a tó halászati joga. A szervezet ezentúl hajlandó együttműködni a nyertessel és megosztozni a feladatokon. A Velencei-tó esetében, ahol a jelenlegi tógazda ellenfele egy lazább szerveződésű önkormányzati társulás, még nincs döntés, így a hasznosítói jogosítványok kérdése egyelőre nyitott.

A várakozásokkal ellentétben magánzókat, horgászatban utazókat alig találunk a vízkezelők között. Ennek két oka lehet: állami vizeken egyrészt elég macerás horgásztavat üzemeltetni (és ehhez képest mérsékelt a profit), másrészt a szabályozás szigorú: nagy üzlet főleg a magánvizekben van, mivel a gazdálkodásban nincsenek korlátok (esetleg kevésbé ellenőrzik ezeket), és jut forrás a part menti szolgáltatópark kiépítésére is.

De mindez mit jelent a gyakorlatban? Érzékelnek-e változásokat a pecások? Stábunk a horgászvizekben gazdag Fejér megyében nézett ennek utána.

Etetés Fejérben

Magyarországon nagy hagyománya van az egyesületi horgászatnak, és a horgászkezelésű vizek statisztikailag igen jó fogási eredményeket produkálnak: tavaly 30 ezer hektárra, az állami vizek egynegyedére esett a horgászfogás 82 százaléka, azaz 3769 tonna. "Nyugat-Európában is majdnem minden természetes víz horgászszervezetek kezében van. Az egyesületek biztosítani tudják a halállomány diverzitását, sokféle hal kerül a vízbe, ráadásul olykor erőn felül is vállalnak halasítást, hiszen ezzel is a zsákmányszerzés esélyét, saját fogási eredményeiket növelik" - elemezte a statisztikát Fürész György, a Mohosz horgászati és halgazdálkodási főosztályvezetője. Az egyesületi vizek horgászjegyei jutányosabbak, kezelői nonprofit jellegű társaságok, amelyek bevételeiket az elmúlt években ügyes gazdálkodással, idegenek (nem az egyesülethez tartozók) horgásztatásával, horgásztanya üzemeltetésével még növelhették is. Mivel az 1065 tagszervezet mindegyike teljesen önálló jogi és gazdálkodó személy, a működés eredményessége egyesületenként más és más.

Fejérben 52 egyesület tagja a megyei szövetségnek; a tagok alig felének van saját vize, de a megyei szövetségen kívül is léteznek horgászvízzel rendelkező egyesületek. A szövetséghez a Fehérvárcsurgói és a Pátkai tározón kívül a Gaja-patak, a Sárvíz-malomcsatorna tartozik, Székesfehérvártól pedig a Palotavárosi-tavat bérlik. Valamennyi víz hasznosítási jogát pályázati úton nyerték el (Fehérvárcsurgóról még nincs döntés, addig is a szövetség a kezelő). Éves területi jegy a fehérvárcsurgói és a pátkai tározóra 11 ezer, a Gaja-patakra és a Sárvíz-malomcsatornára 3 ezer, a Palotavárosi-tavakra 16, illetve 19 ezer forintért váltható. Ezért - a tilalmi időkön kívül - öt nemeshal, köztük kettő azonos fajta elvihető, akár naponta is. "A Mohosz tagszervezeteihez hasonlóan a megyei szövetség is nettó árbevételének 70-80 százalékát költi halkihelyezésre, amit a megyei halászati felügyelő, aki szinte minden halasításon és halvételen részt vesz, pontosan ellenőriz" - nyilatkozta a Narancsnak Purgel István, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének elnöke. Legutóbb áprilisban és májusban volt kihelyezés, amit a következő hetekben folytatnak.

"Hidd el, nincs hal a tóban. Öt évvel ezelőtt ha péntek délben hárman lejöttünk, estére százkilós zsákmány, ponty, harcsa, amur vagy süllő jött össze. Idén szinte mozdításunk sincs. Azt ígérték, ebben az évben havonta telepítenek. Az elmúlt két hónapban ennek még nyoma se volt. Nézz körül, egy-két rosszkedvű nyugdíjast leszámítva a horgászok elszoktak innen" - meséli egy helyi pecás épp a fehérvárcsurgói víztározónál. Akkor miért nem tiltakozik a közgyűlésen, kérdeztük. "Á, nem megy el arra senki!" - válaszolta. A horgász szerint azért kevés a hal, mert a megyei szövetség még nem kapta meg a haszonbérleti jogot a tározóra, és visszatartják a kiadásokat. Purgel viszont elmondta: a csurgói tározó bevételeiből tavaly befolyt nettó hatmillió forint árbevétel minimum 70 százalékát "visszahalasították", míg halkihelyezésre a pályázattól függetlenül üzleti terv kötelezi a szövetséget. Bizonyságul megmutatta annak az 52 kilós harcsának a fotóját, amit két héttel ezelőtt fogtak Fehérvárcsurgón. Megpróbáltuk elérni az FVM Fejér megyei halászati felügyelőjét is, de Csizmadia Csaba nyári szabadságon volt.

Halorzók
Az orvhalászat milliárdos károkat okoz: a Balatonon több száz, a Tisza-tavon évi 40-50 km hálót gyűjtenek be. Minden szezonban történik egy-egy baleset, amikor halorzók hálófelnézés közben vízbe esnek és megfulladnak, vagy amikor használat közben megrázza őket az elektromos halászgép. A meglévő szankcionálási lehetőségeknek látszólag semmi visszatartó ereje sincs, miközben a halértékesítés hinterlandja tökéletesen zár. A tízezer forintnál értékesebb, "szabálytalanul" használt halfogó készségeket még elkobozni sem lehet. Ha valami lopásnak minősül, akkor jön a rendőrség; a halászati szabálysértésekért kirótt halvédelmi bírság összege mosolyra fakasztó: bár százezer forintig is terjedhet, beérik általában öt-tízezerrel, hogy legyen esély a behajtásra. Éppen ezért előfordul az is, hogy a tógazda egyszerű eszközökhöz folyamodik: még a szart is kivereti a tolvajokból.

Purgel szerint komoly probléma, hogy az ipar és a lakosság kiszolgálása mögött csak másodlagos hasznosítói a víztározóknak, és a vízügy többször hoz a halgazdálkodás érdekeivel ellentétes döntést - amit a Velencei-tó vízszintje alig érez meg, a pátkai tározóé viszont igen. "Télen például az alacsony vízszint miatt a hirtelen jött fagyban rengeteg hal pusztult el, legalább négymilliós kár ért minket, ezt is nekünk kellett kigazdálkodni." Mivel a mérleget különböző tényezők befolyásolhatják (hallopás, halpusztulás), és az egyesületek pénzügyi lehetőségei is eltérőek, túl sok mindenre nem következtethetünk abból a számadatból sem, hogy tavaly a horgászegyesületek összesen 1300 millió forint értékben vállalkoztak halkihelyezésre. Még akkor sem, ha spekulatívan úgy okoskodunk, hogy évente körülbelül hárommilliárd forint összértékű területi jegy lehet forgalomban, ami a horgászok számát tekintve reális. A horgászok bizalmát úgysem a papíron lévő 20 mázsa harcsa erősíti, hanem az, ha a halat nem a piacon kell megvenni.

Ha a horgász úgy érzi, hogy a kezelő nem tette be az ígért halmenynyiséget, előbb-utóbb más vizet keres. A nonprofit vállalkozásoknál ez végzetes lehet: csökkenő látogatottság és bevétel mellett még a romló szolgáltatás színvonalát sem lehet tartani.

Halternatív horgászat

A magánkézen lévő kisebb természetes vizeken, kavicsbányatavakon már a kilencvenes évek elején beindult a horgásztatás, de csak az maradt talpon, aki fejleszteni tudott. E vállalkozások azokat a horgászokat célozták meg, akik rövid idő alatt akartak fogásélményhez jutni. A recept intenzívebb halasítást ír elő, és folyamatos etetést. E módszernek, meglehet, nincs sportértéke, de a zsákmány garantált. Az utóbbi időben csatlakoztak e metódushoz azok a halgazdaságok is, amelyek halállományuk egy részét bérhorgásztatással szedik ki. Jelentősebb pluszköltséggel nem kell számolniuk, viszont a bevétel máshogy oszlik el, mint a szintén szezonális halászaté.

Fejér megyében Mezőfalva és Nagyvenyim között, a főút mellett kapuval félig elzárt autóbehajtó és egy "Kutyával őrzött terület"-tábla bizonytalanítja el az ide érkezőt. A domb mögött magánterület, néhány hektáron egy keskeny és egy kerek halastó, ötpercenként sortüzel a propánbután palackról működtetett madárriasztó.

"Nyolcszázért lehet kapni a tulajnál napijegyet is, de mi harmincezerért váltottunk éveset, ezért két bottal annyit pecázunk, amennyit akarunk. A bérlet ára tartalmaz 12 500 forint értékű halat, amit már le is horgásztunk, a zsákmányt egyébként csak akkor viszed el, ha akarod. A magántónál nem kérik az állami jegyet, nem kell igazolni, hogy horgászvizsgát tettél, nem érvényesek a tilalmi időszakok, akkor jövünk, amikor a kedvünk tartja. Íváskor csak belógatod a csalit, és a ponty már harap is. Nem megyek én többet a Dunára, ahol köves a part, a hal meg olajos, ha egyáltalán van" - foglalja össze egy dunaújvárosi mozdonyvezető, miért Nagyvenyim határában állította fel kempinghokedlijét.

Míg a halászati törvény az állami vizek halgazdálkodását pontosan szabályozza, a magántavakon a jog szigora kevésbé érvényesül; például lazán értelmezik a nyugtaadási kötelezettséget, ami miatt a horgász a legritkább esetben szól. Sokszor a tilalmi idők érvényességével sincsenek tisztában a terület tulajdonosai: halászati vízterületeken, ahol állattenyésztés folyik, valóban nincsenek tilalmi idők. Viszont a kavicsbányatavaknál, ahol a halak természetes szaporodási lehetősége nem biztosított, a tógazdának szakvéleményt kell kérnie, mielőtt a tilalmi időszakoktól eltekint. A kontroll hiányosságai összességében vonzzák a "szigorú" állami vizekhez szokott horgászokat. Igaz, a magasabb árak miatt a pecások olykor ráfaraghatnak: rengeteg történetet hallani olyan kuncsaftokról, akiket behülyítettek a mindenféle extra ígéretével, amikből aztán semmi nem lett (garantáltan nyugodt környezet, biztos zsákmánylehetőség, saját stég, csónak stb.). A szemfényvesztést a vendégek lemorzsolódásával bünteti a piac.

Sáregrestől négy kilométerre található a rétimajori Aranyponty Halászati Rt., amely halállományának egy részét az őrspusztai tavon bérhorgászattal értékesíti. "Nyáron, amikor viszonylag kevesebbet halászunk, de a költség állandó, a horgásztatás megszakítás nélküli árbevételt jelent - mondta Lévay Ferenc ügyvezető igazgató. - Folyamatosan telepítünk, az év elején 60-70 mázsát, aztán hetente további öt-hét mázsát. A halasításon nem kell spórolnunk, amit nem visz a horog, azt majd kifogja a háló. A vendégek elégedettek, és nemcsak a belépőt meg az elvitt halat fizetik meg, hanem igénybe vesznek minden szolgáltatást."

Az egykori grófi majorságban létrejött rezervátumban még a halászhálóból készült focikapu is a halmarketing része: Lévay Ferenc számára az öko- és horgászturizmus jelenti az újfajta természetgazdálkodást. A halfarmon az egész család kikapcsolódhat: szolgáltatóház épült, és megnyílt az ország egyetlen halászati múzeuma. Miközben a turistáknak hajlik a fűz és virul a tavirózsa, a Hal Disney szépségei eladhatók a kosárfonók és a kiskertészek körében is. A természetvédelmi terület domesztikált: közel jön a kócsag, karnyújtásnyira se riad el a szárcsa, a halászfaluban megelevenedik az ősi kézművesek világa. Fogyasztható nature light; a Fejér megyei menedzserek járhatnak végre horgászmeetingre.

Bogár Zsolt

Forrás: Magyar Narancs