Miklós
-7 °C
2 °C

A kis gömböc

2004.08.22. 09:37
Kapcsolódó cikkek (1)
Az ország egyik legsikeresebb cégfelvásárlója. Épp egy évtizede, 26 évesen lépett be a kárpótlási üzletbe, hogy aztán villámgyorsan megjelenjen a szállodaipari és a gyógyszer-kereskedelmi privatizációban, majd befolyása alá hajtson egykori és jelenlegi tőzsdei, illetve tőzsdén kívüli cégeket. Vegyes konszernje, az Arago Holding Befektetési Rt. néhány év alatt a legismertebb hazai kockázatitőke-társasággá nőtte ki magát. Kétrészes írásunk első felében pályája 1999-ig terjedő szakaszáról lesz szó.

Leisztinger Tamás az új gazdasági mechanizmus évében született, egy terézvárosi értelmiségi családban. Az édesapa az Orion gyárban dolgozott villamosmérnökként, édesanyja fogszakorvos. Karrierje az elmondások szerint magától értetődően vezetett az iskolai matek- és fizikaversenyeken elért sikerektől az ELTE TTK elméleti fizika szakáig. Forrásaink egyöntetűen kivételesen okos, eleven gondolkodású emberként jellemezték, akit a játék és a kihívás vonz - legyen szó egy cég bekebelezéséről, egy fogós sakkfeladványról vagy épp a bioenergiával működő Egely-kerék tudományos cáfolatáról. A nyilvánosságot kerülő fiatalember azt hangoztatja, hogy az egyetem mellett taxizásból tartotta fent magát; mi úgy tudjuk, a korszak más jellegzetes foglalatosságai sem álltak tőle távol: gépkocsikat hozott be külföldről, lakóingatlanokat közvetített a fővárosban, számítógép-alkatrészekkel kereskedett. Első "rendes" irodája állítólag a Pixel-Graphics Számítástechnikai Kft. (Pixel-G) Balassi Bálint utcai központjában volt (ez ma a HBW Expressz Takarékszövetkezet fiókja). A céget végzős műegyetemista tankörtársak alapították a rendszerváltás hajnalán. (Fáy Zsolt ügyvezetővel, Farkas Gáborral és Rostás Attilával Leisztinger 1991 után közösen jegyezte a No-com Kft.-t. A Pixel-G tagja volt még Barczi Imre és Gerényi Gábor is, akik később az Internetto nevű internetes portál megszületésénél is bábáskodtak.) A Sony és a Microsoft magyarországi megjelenéséig a társaság multimédiás szoftvereket, hang- és képi megoldásokat kínált, továbbá televíziós stúdiókat szerelt fel a Sony Broadcast hazai képviselőjeként, illetve Amerikából szállított be irodai és üzleti szoftvereket. 1994-ben félmilliárdos árbevételt realizáltak, ez volt számukra a csúcs. Leisztinger 1993 novemberében társult a cégbe: ezt követően a vidéki stúdiókkal tárgyalt, és finn faházakat árult. A számítógépes multik bejövetelével új húzóágazat után kellett nézni: ekkor került a képbe a kárpótlási üzlet.

Anyajegyek

A Leisztinger-birodalom gyökerei 1994-95-re nyúlnak vissza, amikor javában folyt az állami tulajdon értékesítése kárpótlási jegy (kpj) ellenében. Ez idő tájt alakultak sorra a kpj-hasznosítók is, amelyek jórészt az értékpapír-vásárláshoz kapcsolódó adókedvezmények, valamint adókerülési kiskapuk kihasználására szerveződtek. Csak a társaságok töredéke gondolt arra, hogy ténylegesen begyűjtse, megforgassa és befektesse a kpj-t: e kisebbség abból az ábrándos ideából indult ki, hogy a tízezer forintos névértékű jegy - amit a piacon megkaphattak 3-4 ezerért - valamikor (valakiknek) a kamattal megnövelt értéket, vagyis tizenhétezer-négyszáz forintot fog érni. A megérzés összekapcsolódott azzal a számítással, hogy jöhet bármilyen politikai kurzus, annak vagyont (állami vállalatok részvényeit) kell tenni a kárpótlás mögé, különben összeomlik az árfolyam, és ez a kárpótlás politikai kudarcának nyílt beismerése lenne. A kérdés csak az volt, hogy mikor és milyen vagyonelemeket hirdetnek még, és kik állnak rá véletlenül készen - mobilizálható kpj-csomaggal a zsebükben.

A HB Westminster Kárpótlásijegy Befektető Rt. (HBW I) 1994 szeptemberében jött létre, nyilvános részvénykibocsátással. Az emissziót a "sikerre való tekintettel" az alapítók - a Pixel-G-ből Fáy, Rostás és Leisztinger - fél éven belül megismételték. A cég irányításának a megszerzését, melyhez a tőke töredéke (0,01-0,02 százalék) is elégnek bizonyult, szavazatelsőbbségi részvényekkel biztosították maguknak. A HB Westminster gyors megtérülésű üzleteket bonyolított: kpj-t adott el privatizációs lízingben részt vevő cégeknek (például a Suzuki egyik hazai beszállítójának), illetve állami résztulajdonokat vett és adott tovább 20-25 százalékpontos biztos nyereséggel (például a Ganz Holdingot, a Baranyakert). Arról, hogy másfél év után miért szakítottak egymással a HBW I tulajdonosai, nem sikerült az érintetteket megkérdeznünk. Egy forrásunk szerint az alapítók befektetési filozófiája különbözött: Fáyék bankot akartak, míg Leisztinger gyorsan szeretett volna extraprofitot szerezni, "mint Richard Gere a Pretty Womanben" - felvásárlással, reorganizációval, eladással. Más úgy véli, prudenciális okokból került sor a válásra: nem vette volna jól ki magát, ha hasonló néven működik egy takarékszövetkezet - a HBW Expressz - és egy hiperaktív befektetési holding. (Tény: 1996 őszén a Leisztinger befolyása alá került Pannon Váltó is részt vett abban a konzorciumban, amely a Polgári Bankot szerette volna privatizálni, de a bankfelügyelet a bankalapítási kérelmet a nem megnyugtató tulajdonosi háttér miatt visszautasította.)

Leisztinger 1995-96-ban "önállósult": októberben a vezetésével és a névadó-alapító 50 százalékos befolyásával létrehozta a HB Westminster II. Rt.-t (HBW II), melyet aztán 1996 júniusában Dominique-Francois Jean Arago francia matematikus-fizikusról nevezett el. A HBW II 1995. július-szeptember közötti részvénykibocsátása során 13 ezer kisbefektető és 10 cég kpj-csomagját fogadta be. Leisztinger és társai mindössze hatmillió forint névértékű szavazatelsőbbségi részvény birtokában egyedül irányíthatták az 1,628 milliárd forint jegyzett tőkéjű céget - az Arago ezekből a milliókból indult. A kisrészvényesek rövidesen meglepve tapasztalták: a névértéken beszámított jegyeket piaci árfolyamra értékelték le. Vagyis jegyhasznosító részvényeik rögtön veszítettek az értékükből, az osztalékból a későbbiekben - ha egyáltalán volt - korlátozottan részesültek.

Az Aragót működése alapján kockázatitőke-társaságként lehetne definiálni, amely észreveszi, ha a piacon egy cég alulértékelt: gyors felvásárlással "bemegy", majd jó áron továbbértékesíti. Másrészt olyan cégekbe fektet, ahol a tulajdonosi szerkezet lehetővé teszi, hogy viszonylag alacsony stockkal is meghatározó befolyást szerezzen az irányításban: ha szükséges, elvégzi a főként pénzügyekre kiterjedő reorganizációt, s ezután a cégeket értékesíti, esetleg osztalék formájában veszi ki a befektetett tőkét, és a "lerongyolódott" társaság eladásából szerez extraprofitot. Az Aragóra jellemző, hogy a kiszemelt cégben annak éves közgyűlése előtt valamivel kevesebb mint 33 százalékot birtokol - azért, hogy ne kelljen nyilvános vételi ajánlatot tennie -, az embereit beülteti a társaságok vezető testületeibe. Mindenkit biztosít, hogy a vállalati stratégiát változatlanul hagyja, barátságos viszonyra törekszik a menedzsmenttel, és a befektetést hosszú távra tervezi - aztán az élet rendszerint másképp alakul.

Az Arago különlegessége, hogy az akvizíciók méretéhez és számához viszonyítva viszonylag kevés saját tőkével és olykor óriási adósságokkal vágott bele a hódításokba, ráadásul Leisztinger a cégfelvásárlásokkal párhuzamosan az Aragóban is expanziós taktikát alkalmazott: a kisbefektetők kiszorításával növelte a "baráti tulajdonban" lévő üzletrészt. A likviditás javítására a kezdetektől aktív tőzsdei pénzmenedzsmentet folytatott, adta-vette a társaságok részvényeit. Saját papírjai kibocsátásához és cseréjéhez, a csendes és gyors felvásárlásokhoz akár külön egy-egy ügyletre szerveződő, változó öszszetételű, jól működő brókerkapcsolatokat használt (City, K&H Bróker, Cenzor, Procent, IE-New York, Concorde stb.): az ilyenekben Leisztinger "tőkepiaci szocializációja" okán eleve nem szenvedett hiányt. Elég csak a személyes kapcsolatokra utalni: Leisztinger volt felesége a Concorde egyik tulajdonosának, Borda Gábornak a testvére; a baráti körhöz tartozott Albrecht Ottó is, a tőzsde felvásárlásában a közelmúltban az Arago oldalán részt vevő Cashline vezetője; a City Bróker élén pedig az a Hülvely István állt, aki később a Hunguest Hotels Rt. vezérigazgatója lett. Mindez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy megbízást a szolgáltatók nem piaci áron nyertek el. Az Arago számára a diszkréció és a tőzsdei megbízások technikai lebonyolításánál is érvényesülő önállóság volt a döntő szempont. Az Arago sikere még így sem jöhetett volna létre megfelelő banki háttér (Inter-Európa Bank, CIB, Raiffeisen) nélkül, amely a nagy tőkeigényű transzferek finanszírozását lehetővé tette. Az Eravis-szállodalánc ingatlanai például banki fedezetként szolgáltak, és nem csak a működésükből származó eredményükkel támogatták a holding likviditását.

Leisztinger lényegében már 1995-96-ban kialakította annak a csapatnak a magját, amely a későbbi cégvásárlásokat és a vagyon működtetését menedzselte. Bekerült a portfólióba a két legtartósabb befektetés: az Eravis és a Hunguest. Létrejött a cégeket szinte követhetetlen kereszttulajdonlásokkal egymáshoz láncoló, üzletrészcserékkel folyamatosan mozgásban tartott holding tulajdonosi szerkezete, melyben a döntési jogok a Leisztinger famíliánál összpontosultak. Kapcsolatba lépett számos - "kpj-vel kényszerkárpótolt" - települési önkormányzattal, ami a későbbi cégfelvásárlásoknál is jól jöhetett, csakúgy, mint a fokozatosan kiépülő, a legfelsőbb köröket is elérő politikai kapcsolatok.

Az első komfortérzés

A HBW II születése arra az időpontra esik, amikor az ÁPV Rt. - készpénz és kpj ellenében - piacra dobta az Eravis Rt. 51,4 százalékos pakettjét. A közel 90 százalékban állami tulajdonú Eravis Rt. apportlistáján egykori munkás- és diákszállók voltak, köztük néhány egy-, két- és háromcsillagos hotel. Hasznosításukra korábban többfajta elképzelés született: a fővárosi ingatlanokat hol szükség-, hol bérlakásoknak építették volna át, végül egy korábbi sikertelen próbálkozást követően kitűzték a privatizációt. Mintha már a részvényjegyzési szabályokat is a HBW II-nek találták volna ki: a magán- és intézményi befektetők közül előnyben részesítették az alanyi kárpótoltakat, illetve az önkormányzatok és a mezőgazdasági szövetkezetek mellett a kpj-hasznosítókat. A HBW II még arra is ügyelt, hogy saját részvényesei között minél több legyen a kedvezményezetti körből, így az alanyi kárpótoltak számára elkülönített csomag megmaradt részére is lecsaphatott. (Kovács Kálmán, az Eravis-emisszióval megbízott K&H Bróker kibocsátási igazgatója, aki korábban az ÁVÜ Portfólió-menedzsment Igazgatóságán dolgozott, jelenleg pedig a Forrás Rt. vagyonkezelési igazgatója, 1996-99 között bent ült az Arago felügyelőbizottságában.) A HBW II első körben az Eravis jegyzett tőkéjének 12,4 százalékát vásárolta fel: a Leisztingerhez köthető cégek részesedésüket az innen-onnan, a szintén tulajdonos fővárosi önkormányzattól, kisbefektetőktől 37,6 százalékot vásárló Domestore Kft. segítségével tornászták 50 százalékra. A Domestore-t a HBW II alapította - s mivel a törvény ekkor még nem zárta ki a közvetett tulajdonlást, és csak a részvénytársaságoknak írt elő nyilvános ajánlattételi kötelezett-séget a kisbefektetők felé, az üzlet nyélbe üttetett. Az Eravis megszerzésekor ismerhette meg Leisztinger nem egy későbbi munkatársát. Az Eravis-menedzsment élén álló Karikás György, aki a rendszerváltás előtt az építőipart minisztériumi főosztályvezetőként felügyelte, kénytelen volt leszámolni tulajdonosi ambícióival. Ellenben a helyén maradhatott, amihez Csiha Judit akkori igazságügyi államtitkár (korábban a fővárosi MSZP frakcióvezetője, később privatizációs miniszter) személyes közbenjárására is szükség volt, aki Karikást és Leisztingert is régebbről ismerte. Leisztinger valószínűleg az Eravis-üzlet révén találkozott a főváros értékpapír-portfóliójának kezelésével megbízott Sasinszki Ágnessel, Angelusz Ivánnal és az első kerületi fideszes képviselő Törő Imrével, akik később a Hunguest megszerzésére alapított Aquincum Kárpótlásijegy Befektetési Rt. születésénél is ott voltak. Sasinszki azóta az Aragónál ragadt, több cégben is képviselte a holdingot. Az Eravis első HBW II-s igazgatóságában feltűnt Hülvely István, aki a Dunaholdingnál és leányvállalatainál töltött be vezető pozíciókat (többek között a City Brókernél, melynek Leisztinger is ott ült a felügyelőbizottságában a HBW I-részvények kibocsátását követően), és Gránicz János, az Arago későbbi vezérigazgatója, aki Leisztinger jobbkezének számított. Az Eravis-akciót az Inter-Európa Bank hitelezte (sajtóértesülések szerint a többségi tulajdon megszerzése mintegy 800 millióba és 400 millió névértékű kpj-be került), melynek idővel több munkatársa is az Arago és csatolt részei vezető testületeiben landolt, és aktívan részt vett egyes cégek reorganizációjában (Kálmán Zsolt, Takáts Imre).

Vidéki szálláshelyek

Szállodaipari portfólióját a főként vidéki (Balaton-parti) ingatlanokkal rendelkező Hunguest hotellánccal kívánta országos méretűvé fejleszteni az Arago. Ám mielőtt megjelent volna a Hunguest háza táján, 1996 júliusában a Pannon Váltó Rt.-ben (PV) szerzett 33 százalékos részesedést.

Ebbe a cégbe az állam egy évvel korábban az önállóan eladhatatlan kisebbségi üzletrészeit helyezte el, s ez a társaság is a kárpótoltak, illetve a kpj-vel rendelkezők számára jelentett volna befektetési lehetőséget. A kárpótlási jegyekért vásárolt PV-részvények egy csomagját azonban a PV menedzsmentje egy brókercégen keresztül begyűjtötte, és az általa alapított kft.-be helyezte el. A PV menedzsmentje aztán ezt a csomagot kínálta fel eladásra - a piaci ár fölött mindössze egy százalékkal - az Aragónak.

A PV-t a későbbiekben a holding gyakorlatilag házi bankjává változtatta: befektetési és akvizíciós tevékenységeiket összehangolták, a PV portfóliójában a későbbiekben javarészt az Arago-érdekeltséghez kötődő papírok landoltak. (Érdekesség, hogy az Arago cégjegyzésre jogosult tagja volt 1996. március-augusztus között a PV ügyvezetője, az ÁVÜ-ből indult Scheuer Gyula neje is.) A PV menedzsmentjéből többen is megmaradtak az Arago-csoport közelében, köztük Zala László ügyvéd, a PV felügyelőbizottságának elnöke, akivel legutóbb a Kopaszi-gáton találkozhattunk az Arago érdekeltségű Öböl XI. Kft. ügyvezetőjeként. (Lásd: Láb az ajtórésben, Magyar Narancs, 2004. május 13.) Az Arago-csoport a PV-t is bevonta abba a konzorciumba, amely decemberben a szállodalánc üzemeltetését felügyelő társaságban vásárolt jelentős befolyást.

A Hunguest "megszerzésére" alakult konzorcium (Eravis, PV és a 868 millió forintos jegyzett tőkéjű Aquincum Kárpótlásijegy Befektetési Rt.) egy héttel 1996 karácsonya előtt szerzett 50 százalékos tulajdonhányadot a Hunguest által alapított Hunguest Hotels Rt.-ben (HH), melybe korábban apportként bevitték a 36 vidéki szállodát üzemeltető 25 kft.-t. A helyzetet bonyolította, hogy a Hunguest Rt.-nek csak a kezelésében, és nem a tulajdonában volt az egykori szakszervezeti üdülővagyon, amelynek húsz évre szóló üzemeltetési jogát a Népjóléti Minisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítványtól (MNÜA) kapta meg.

A konzorcium birtokába a hírek szerint 150-200 százalékos árfolyamon jutott a 850 millió forintos jegyzett tőkéjű cég fele, amit azonnal 1,2 milliárdos névértéken végrehajtott tőkeemelés követett. Hogy az Eravis a rá eső 6-800 milliót például miből fizette, a tranzakció során nem derült ki.

Egy 2001. januári állami számvevőszéki vizsgálat ugyanakkor arról számolt be, hogy a vevőknek szinte semmibe sem került a pénzügyi művelet, mert a Hunguest Rt. a bevételt az Arago-csoport részvényeinek vásárlásaira fordította viszsza. Az Eravis- és a Hunguest-szállodalánc hitelből, ingatlaneladásból és a működési eredményből származó bevételek segítségével nagyszabású modernizáción esett át - új hoteleket is vásároltak, legutóbb épp Szerbia-Montenegróban (2004. május). 2000-ben a két céget egybeolvasztották: a HH megkapta üzemeltetésre az Eravis szállodáit bérleti díj fizetése ellenében, az Eravis pedig az Arago-csoport mindössze hét fővel működő vagyonkezelő cégévé alakult. (Karikás György, az Eravis hároméves rekonstrukciós programját megtervező vezérigazgató lemondott, és az Élelmiszer-ipari Minőség-ellenőrző Intézet élére távozott.)

A patikamérleg nyelve

Leisztinger a szállodaipart követően a gyógyszer-nagykereskedelembe fektetett. A gyógyszertár-privatizáció (beleértve a patikákat ellátó megyei gyógyszertári központok magánkézbe adását) a hazai ágazati privatizációktól eltérően decentralizáltan, önkormányzati hatáskörbe utalva ment végbe. A tömeges eladások igazából csak 1996-ban indultak meg, mert az ÁVÜ és az önkormányzatok öt éven át nem tudtak dűlőre jutni, hogy kit illet a vagyon, amit aztán még el kellett osztani a megyei és a települési önkormányzatok között. Az Arago Holding a nyilvános cégadatok szerint 1997 áprilisában lépett a patikapiacra Délkelet- és Délnyugat-Magyarországon. Mivel a szegediekkel nem tudott dűlőre jutni a város Heliomed-pakettjének eladásáról, a fő felvonulási terület Zala megye lett. Itt viszont az a "szerencsés" helyzet állt elő, hogy az önkormányzatok nem választották le és adták oda a patikusoknak a gyógyszertárak működtetési jogát, hanem azt a befektető kaphatta meg a gyógyszertári központokkal együtt. Nyáron a holding a Pharmaco Rt.-ben (Vas) és a Győr-Moson-Sopron megyei Gyógyszerkereskedelmi Rt.-ben is meghatározó tulajdont szerzett, majd fúzióval létrehozta a Westpharma Rt.-t. (Az igazgatóságba bekerült Szendrényi Lajos, az akkori népjóléti tárca gyógyszerügyi főosztályának volt vezetője.) A Westpharma Vasban és Zalában maga értékesíthette a patikákat, míg Győr-Moson-Sopronban az önkormányzatok "visszabízták" rá az üzemeltetést a privatizáció végéig. Leisztinger felismerte: ilyen feltételek között a gyógyszerforgalmazást célszerű értékesítési láncba felfűzni a gyártótól a kiskereskedőig, még ha ez ellenkezik is a gyógyszerészek személyi jogával (1994. évi XIV. tv.), amely a vállalkozói és szakmai szabadságukat volt hivatva biztosítani - és az elgondolás versenyjogilag is kérdésesnek tűnt. A "westpharmások" a munkáltatói (és az ingatlanra vonatkozó tulajdonosi) pozícióikat kihasználva diktátumszerű szerződésekkel kötötték be magukat a patikákba: mivel a patikusok saját vagyonukból a haszonbérleti és a tulajdoni jogot nem tudták megfizetni, többségi tulajdonosként Aragóhoz kötődő cégek (Cirrus Rt., Quadron Kft.) jelentek meg a patikusok bt.-jében kültagként, melyben a beltag 26 százalékos tulajdonrésszel (és teljes körű felelősséggel) bírt. Sok esetben az önkormányzatok érdekei egybeestek a Westpharmáéval, hiszen tulajdonosként a lehető legnagyobb bevételt szerettek volna kapni a patikákért. Az ingatlan kikiáltási árától megrémült gyógyszerészeknek a Westpharma készfizetői kezességet ajánlott - a leírt feltételekkel. Az ügyekről 1998 tavaszán értesült a Magyar Gyógyszerész Kamara, mely egész nyáron tárgyalt a Westpharmával a helyzet rendezéséről. Noha Leisztinger saját állítása szerint hosszú távra tervezett a gyógyszer-kereskedelemben, 1999 júniusában értékesítette érdekeltségeit a stuttgarti székhelyű PB Pharmának - sajtóhírek szerint kb. hatmilliárd forintért. Azt, hogy ennek volt-e köze a patikusok ellenállásához, nehéz megállapítani - mindenesetre a készpénz jól jött a Zalakerámiában 1999 tavaszán szerzett részesedés növeléséhez. Az Arago megjelenése a gyógyszer-kereskedelemben elősegítette a vertikális koncentrációt, mely német multik (UTA Pharma, Phoenix Pharma) belépésével folytatódott.

Fél év a zaciban

A Westpharma-sztorival párhuzamosan zajlott a BÁV Bizományi Kereskedőház Rt. felvásárlási kísérlete. A BÁV-ról az 1998-as országgyűlési választások utáni első gyorsjelentés különös képet festett, mivel a megnövekedett árbevétellel szemben csökkenő eredmény állt. Ugyanakkor kitudódott, hogy a társaság a kampány idején az MSZP-nek és az MSZOSZ-nek is pénzt juttatott különböző gyanús jogcímeken. A hibás gazdálkodás nem tett jót az árfolyamnak, a törvénytelen pártfinanszírozásra utaló jelek pedig minden későbbi, BÁV-ot érintő spekulációnak politikai színezetet kölcsönöztek. Így annak ellenére, hogy a BÁV zálogtevékenysége rendkívül jövedelmező, a cég ingatlanportfóliója pedig figyelemre méltó volt, a részvények 1998 augusztusában alacsony forgalom mellett mindössze 110-120 százalékon mozogtak. Szeptemberben az árfolyam megugrása nyilvánvalóvá tette: ez több befektetőnek is szemet szúrt. Leisztinger októberben tett nyilvános ajánlatot, és első körben közel 20 százaléknyi BÁV-részvényt sikerült is megszereznie, melynek révén - nagyjából felesben a fő tulajdonos Magyar Fejlesztési Bankkal - képviselőket delegálhatott a BÁV vezető testületeibe. Januárig az érdekeltségein keresztül (Arago, PV, Eravis) részesedését 50 százalék fölé tornászta, mire az MFB - határozott kormányzati parancsra, a menedzsment radikális cseréjét követően - bekeményített, és megpróbálta tárgyalásra bírni a holdingot résztulajdona eladásáról. Leisztinger az erősödő nyomásra - APEH-vizsgálat, a Hunguest Hotels részére az MFB által folyósított, hosszú lejáratú rekonstrukciós hitel felfüggesztése - végül kénytelen volt eladni a csomagot, amely a BÁV visszaállamosítását követően a 2002-es választások előtt egy Fidesz közeli céghez vándorolt. A sajtóhírek szerint Leisztinger az értékesítéssel sem járt rosszul: az MFB a részvények darabjáért 2800 forintot (2,8 milliárdot) fizetett, és ezzel 800 millió forint körüli nyereségre tett szert.

A BÁV körüli féléves versenyláz a Horn-kormány idején megtollasodott vállalkozót szélesebb körben is ismertté tette - elsősorban Simicska Lajos akkori APEH-elnöknek köszönhetően, aki a piaci híresztelések szerint megértette Leisztingerrel, hogy jobban jár, ha viszszaadja a bizományit az államnak. (A sors különös fintora, hogy ma telekszomszédok a XI. kerületben. De erről később.) A tőzsde- és gazdasági hírekre kevésbé fogékony újságolvasónak ekkor tűnhetett fel, hogy létezik az Arago, és hogy addigi három éve alatt milyen tekintélyes méretűvé terebélyesedett. 1998 végén a holding és csatolt részei - az Eravis, a HH, a Westpharma és a BÁV - konszolidált vagyona meghaladta a 10 milliárd, árbevétele pedig a 40 milliárd forintot.

Bogár Zsolt

(A következő részben folytatjuk a cégtörténetet, és feltérképezzük Leisztinger politikai hátországát.)

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.