Drágulást hoz az elektronikus útdíj

2007.01.04. 07:20
A nagy tehergépjárművek után már a jövő év elején, míg a személyautók után 2009-től lehetne használatarányos autópályadíjat fizetni, ami a jelenlegi elképzelések szerint egy hosszabb úton többe kerülne, mint ma egy négynapos matrica.

A Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. adhat tanácsokat az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóságnak (Úkig) a használatarányos elektronikus útdíjfizetési rendszer (ED) bevezetésével, illetve használatával kapcsolatban - mondta a Napi Gazdaságnak Sándor Zsolt, az Úkig stratégiai irodájának vezetője. A közbeszerzési pályázatra négy ajánlat érkezett, ám a jelentkezők között konzorcium is volt, így összesen hét vállalat vett részt a tenderen. (Az ED kivitelezésére vonatkozó pályázatát júniusban vonta vissza az Úkig, arra hivatkozva, hogy a szintén folyamatban lévő tanácsadói pályázaton nem tud eredményt hirdetni, mivel a gazdasági tárca az erre elkülönített forrást visszavonta; később azonban mégis megkapták a keretet, így nyílt lehetőség a pályázatra.)

A Deloitte havi 15 millió forintért végzi az elkövetkező 24 hónapban az ED előkészítése, illetve beindítása körüli tanácsadói munkálatokat. A nyertes feladata lesz az ED kiépítésére szóló pályázat előkészítése, de közre kell működnie a kivitelező kiválasztásában és kezdetben az üzemeltetés monitoringjában is. Sándor Zsolt elmondta, hogy az ED-pályázat megjelentetésével megvárják az ezzel kapcsolatos kormányhatározatot, ami az irodavezető szerint január vége előtt várható. Amint a határozat megjelenik, az Úkig napokon belül kész a tenderfelhívás megjelentetésére, Sándor Zsolt szerint júliusban már szerződést is köthetnek a kivitelezővel.

Elsőként a teherautók

Az év hátralévő hónapjai minden bizonnyal nem lesznek elegendőek a hálózat teljes, országos kiépítésére, így várhatóan részlegesen indul el a szolgáltatás 2008 elején. Az a pályázó viszont, amelyik nagyobb technikai lefedettséget ígér, előnyösebb helyzetbe kerül, vagyis magasabb pontszámot kap. Arról, hogy hol vezetik be a ED-t, a kormány dönt majd; a "minimálprojekt" szerint legalább a gyorsforgalmi utakon lenne lefedettsége a rendszernek, míg egy másik, maximalista változat szerint valamennyi - 1, 2 és 3 számjegyű - főútra kiterjesztenék az informatikai rendszert, hogy a D4 kategóriába tartozó járművek után bárhol lehessen ilyen módon díjat szedni. Az szinte biztosra vehető, hogy a D4-es kategóriába tartozó, vagyis a 12 tonna össztömeget meghaladó járművek után már a jövő év elejétől ilyen módon egyenlítik ki az úthasználati díjat, de a személygépkocsi-tulajdonosok még biztosan nem így fizetnek majd egy év múlva.

Személyautóval is drágább lehet

Számukra erre legkorábban 2009-ben nyílhat lehetőség, de alternatívaként továbbra is megmarad a jelenlegi, matricás díjfizetési gyakorlat. Más forrásból a Napi Gazdaság arról értesült, hogy a közlekedési tárca szerint a D1-es járművek (például a személyautók) után mai áron számolva 2009-től kilométerenként 5,60 és 7,50 forintos díjat kell fizetni, míg a D4-es nagyteherautók után 2008 elejétől 22,40-től 26,31 forintig terjedhet a kilométerenkénti díj. Tehát például Budapesttől Debrecenig csaknem 1300 forintba kerül, de ez felcsúszhat 1725 forintra is 230 kilométeres távval számolva. A teherautók díja pedig ugyanezen a távon legalább 5152 forint lehet egy útra, vagyis például a személyautók esetében - amíg lehet - érdemesebb lesz négynapos matricát váltani, feltéve hogy annak ára nem emelkedik majd jelentősen 2009-re. Igaz, rövidebb távra viszont olcsóbb lesz így fizetni, mint matricával, és végre a teherautók is annyival többet fizetnek, amennyivel többet közlekednek.