Visszahoznák a négynapos matricát

2003.10.07. 12:03
A héten kapja meg a közlekedési tárca az állami sztrádák jövő évi díjaira vonatkozó javaslatokat az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt.-től, amelyekben többek között a négynapos matrica újbóli bevezetésének feltételeit, hatásait is részletezik, s döntenek arról is, hogy jövőre mennyivel drágulnak a bérletek - tudta meg a Magyar Hírlap.
Az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt.-nél elkészültek a jövő évi díjrendelet tervezetével, amelynek alapján a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) döntenek arról, hogy milyen konstrukciókban szedjék a díjakat az M1-es, az M3-as és az M7-es sztrádákon - tudta meg a Magyar Hírlap Béni Gyöngyitől, az ÁAK szóvivőjétől.

Az ÁAK-nál és a szaktárcánál is azt szorgalmazzák, hogy a díjrendelet már december elején lépjen életbe, így az éves matricát az autósok 14 hónapig - idén decembertől 2005 január végéig - használhatnák.

Ismét bevezetnék a négynapost

A javaslatcsomagban szerepel a négynapos matrica ismételt bevezetése is, külön számításokkal arról, hogy a bevételek szempontjából milyen hatása lenne, ha egész évben, illetve ha - az idei évhez hasonlóan - csak a nyári iskolaszünet hónapjaiban árusítanák a bérletet.

Döntenie Csillag István gazdasági miniszternek kell annak figyelembevétele mellett, hogy a matricák értékesítéséből származó bevételnek fedeznie kell az állami kezelésben lévő autópályák fenntartásának és üzemeltetésének költségeit.

A gazdasági tárcánál az Index kérdésére nem tudták megmondani, mikorra várható döntés a jövő évi árakról, illetve a marticákról, mert az ÁAK által elkészített eladási statisztikák még nem készültek el. Ezeket elemezve von le majd a minisztérium következtetéseket a jövőre nézve - tájékoztatták az Indexet a tárca sajtóosztályán.

Mint korábban megírtuk, az ÁAK sikeresnek tartja a matrica bevezetését, a nyári hónapokban összesen 1,2 millió értékesítettek az ezer forintos jegyből.