Matyi borskanzent épít Pécsett

2007.10.24. 07:32
Hétmilliárd forint beruházással borskanzent épít Pécsett Matyi Dezső. A multifunkcionális szórakoztató központ az üzletember tervei szerint 2010-re készül el.

Az eddig megismert helyszíneken túl új attrakcióval bővül az Európa kulturális fővárosa program Pécsett. A belvárostól alig pár száz méterre és a 6-os út mellett lévő 18 ezer négyzetméteres területen borskanzent és kulturális központot építenek fel.

Az Alexandra könyvkereskedő cég korábbi telephelyén - amely egykor az Ércbányászati Vállalat telephelye volt - 44 borpincéből álló skanzen épül, amelyhez egy különleges, többfunkciós épület is járul.

A 75 méter átmérőjű, üvegkupolával fedett épületben színpad, étterem és kiállítóhelyiség kap helyet. A belső termekben egy időben ezren tartózkodhatnak, de a kupola szétnyitásával a befogadóképesség ötezresre bővíthető, hiszen az épület előtti területről és a borpincék teraszairól is élvezhetők lesznek a programok.

A tulajdonos az Alexandra könyvesházakban már bevált módszer szerint sokszínű és díjmentes irodalmi, illetve zenei programajánlattal tervezi idecsábítani a látogatókat. A borpincékben 22 magyar borvidék mutatkozik be, de helyet kapnak a világ nagy bortermelő országai is. A skanzenben borfeldolgozó üzem is létesül.

A látványpincészetben évi 1 millió palack Matias márkanevű bort készítenek, a látogatók az egész gyártási folyamatot megtekinthetik. A borfeldolgozóban a Matyi Dezső tulajdonában lévő villányi, pécsi, tokaji és badacsonyi, összesen 40 hektáros területről származó szőlőt dolgozzák fel.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?

február 26., 15:52

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46

  • Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.

tegnap, 21:59

  • Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!

Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!

Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.

tegnap, 19:12

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

tegnap, 17:58

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33

  • Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.

február 26., 16:42

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.

február 26., 10:54

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül

Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül

Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.

tegnap, 16:05

  • Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló

Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló

A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.

tegnap, 18:04

  • Gazdaság
BÉT-vezér: Ez az egyik legkedvezőbb befektetési mód Európában

BÉT-vezér: Ez az egyik legkedvezőbb befektetési mód Európában

Végh Richárd elárulta, melyik befektetés verte az állampapírt és minden mást is.

február 25., 09:58

  • Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor

Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor

Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.

február 25., 07:33

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.

február 27., 09:52

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből

Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből

A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.

tegnap, 20:06

  • Gazdaság
Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon

Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon

A Tisza vízgyűjtőjéből már el is tűnt.

február 25., 19:26

  • Gazdaság
Belép a személyszállítási piacra a Waberer's

Belép a személyszállítási piacra a Waberer's

Megszületett a megállapodás.

február 25., 18:41

  • Gazdaság
Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született

Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született

A hírt követően jelentősen erősödtek a vállalat részvényei a Budapesti Értéktőzsdén.

február 25., 14:42

  • Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros

Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros

Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.

tegnap, 19:04

  • Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

A beruházást ünnepélyes aláírás követte.

február 25., 13:49

  • Gazdaság
Új csalássorozat terjed a Booking oldalán, 177 millió forintot csaltak ki magyarok tömegeitől

Új csalássorozat terjed a Booking oldalán, 177 millió forintot csaltak ki magyarok tömegeitől

Megjelentek az adathalászok a szállásközvetítő oldalán.

február 25., 11:37

  • Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

tegnap, 20:13