Judit
-2 °C
8 °C

MÁV: a vonatok negyedét törlik jövőre

2004.08.18. 08:40
Vonatainak hozzávetőleg negyedét lesz kénytelen törölni jövő évi menetrendjéből a MÁV - írja a Népszabadság. A vasúttársaság az elégtelen állami támogatásra hivatkozik. A gazdasági tárcánál fontolgatják Udvari László vasúti reformokért felelős miniszteri biztosi posztjának megszüntetését.
Július közepén átmenetileg egyszer már zsákutcába jutottak a tárgyalások a vasúti személyszállítás jövő évi finanszírozásának feltételeit rögzítő állam-MÁV- szerződésről. A vasút vezetői akkor azért álltak fel a tárgyalóasztaltól, mert szerintük a gazdasági és a pénzügyi tárca képviselői elfogadhatatlan ajánlattal érkeztek a szűk körű megbeszélésre. A kormányzat azt szerette volna elérni, hogy a MÁV nyugodjon bele: a személyszállítási szolgáltatásaihoz kapott állami támogatás továbbra sem fedezi majd a költségeket. Emellett elvárta volna, hogy a menetrendben szereplő vonatok számát a társaság ne csökkentse - emlékeztet a Népszabadság. A megállapodás hiányában a MÁV hozzákezdett annak a 2005-ös menetrendnek az elkészítéséhez, amire még futja a rendelkezésére álló forrásokból.

A kormány álláspontja változatlan

A Népszabadság értesülései szerint a MÁV igazgatósága előreláthatólag szeptember első napjaiban tárgyal először azoknak a vonatoknak a listájáról, amelyek jövőre talán már nem közlekedhetnek. Az igazgatósági tárgyalást követően a gazdasági tárca elé kerülő tervezet elkészítését az indokolja, hogy a költségvetés összeállítására törekvő kormányzat álláspontja az elmúlt egy hónapban jottányit sem változott. Így valószínűtlennek látszik, hogy a vasút jövőre megkapja a működéséhez szükségesnek ítélt legkevesebb 95,6 milliárd forint teljes költségtérítési támogatást. Ez az optimális esetre gyártott - vagyis többi között az összes vonal megőrzését, a szükséges fejlesztéseket tartalmazó - másik forgatókönyv szerint elérhetné a 150 milliárd forintot is.

A negyedelés sem elég

A napvilágot látott hírek szerint a régóta indokolt, ám politikai támogatás hiányában eddig meg nem valósított vonatmegszüntetés a MÁV járatainak mintegy negyedét érintheti. Azaz, ha a tervezet valósággá válik, a naponta átlagosan közlekedő 2500 járatból januárra már csak 1800-1900 marad. A MÁV menetrendjének ésszerűsítésével a 25 százalékból hat-nyolcat az utasoknak okozott különösebb kényelmetlenség nélkül képes abszolválni. Emellett még mintegy félezer járatot kellene felszámolni, ami már az ország minden területén nehézséget okozna.

A tervezett menetrendszűkítés nem ismeretlen a vasút érdekvédelmi szervezeteinek vezetői előtt sem. Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke, a Népszavának korábban mintegy 20-30 százalékos járatritkítás lehetőségéről beszélt.

Nem csak mellékvonalak

Egyelőre nem ismeretes: a költségvetési takarékosságnak mely járatok eshetnek áldozatul. Valószínű azonban, hogy a kormányzati jóváhagyást igénylő lépés nemcsak a mellékvonalakat érintené. Emellett nincs válasz arra sem, hogy azokon a vonalakon, ahol a vonatok leállítása egyenlő a teljes vasúti forgalom megszűnésével, ki venné át a tömegközlekedési szolgáltatások ellátását. Mindenesetre a MÁV-nál korábban elismerték: a társaság reformprogramjának kidolgozásával számoltak a vasút által fenntartott autóbuszjáratok - a Mávaut - újraélesztésével is.

A biztos sem biztos

A Népszabadság értesülései szerint a gazdasági tárcánál fontolgatják Udvari László vasúti reformokért felelős miniszteri biztosi posztjának megszüntetését. A szakember az elképzelések szerint továbbra is a MÁV igazgatóságának elnöke maradna. Egyes magyarázatok szerint a miniszteri biztosi megbízás megszűnését a pénzügyi tárca által megszabott szűk finanszírozási feltételek indokolják. Más források szerint viszont a meghirdetett reformokhoz kapcsolódó vasútfinanszírozási gyakorlat átalakításában elért szerény eredmények a megbízás fenntartását értelmetlenné teszik.